A félszemű asszony fia

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2015. szeptember 14. hétfő

Az anyám fél szemére vak volt. Utáltam ezért… szégyelltem. Egy ócskapiacon dolgozott, kisebb tárgyakat gyűjtött, és megpróbálta valamivel drágában eladni. Emlékszem egy napra, mikor anyám értem jött az iskolában. Nagyon kínosan éreztem maga. Nem értem, hogyan tehetett ilyent? Dühösen rá néztem, majd elszaladtam, egészen hazáig. Másnap az összes osztálytársam rajtam röhögött. Azt kívántam, bárcsak ne lenne anyám. Ki is mondtam, amit gondolok: Anya, miért vagy félszemű? Miért vagy annyira csúnya? Miért nem halsz meg már végre?!

Ő nem válaszolt. Akkor kicsit rosszul éreztem magam, de ugyanakkor jól is, mert kimondtam végre, ami rég bennem volt. Lehet azért voltam ilyen, mert ő sosem büntetett meg semmiért.
Aznap este felébredtem, majd kimentem a konyhába, hogy egy pohár vizet igyak. Anya ott ült a széken, és sírt. Ránéztem, majd fogtam magam és visszamentem aludni. Tudtam, hogy azért sír, mert megbántottam, de utáltam, mert csak egy szeme volt, és mert szegények voltunk.
Akkor eldöntöttem, hogy ha majd felnövök, sikeres ember leszek. Keményen tanultam, egyetemre mentem, jól kereső állást kaptam, végül meg is nősültem, sikerült megvennünk egy házat is, és két gyermekünk született.
Egy nap valaki kopogott az ajtón. Anyám volt az… A kislányom nyitott ajtót. „Ki vagy? Nem ismerlek! – mondta, majd sírva elrohant, mert megijedt. Akkor mérges lettem. „Hogy képzeled, hogy idejössz, és megijeszted a lányomat. Takarodj innen! MOST!”
„Nagyon sajnálom, lehet eltévesztettem a házszámot” – mondta. Majd eltűnt, és én megkönnyebbültem.
Pár nap múlva osztálytalálkozóra kaptam meghívást. Azt hazudtam a feleségemnek, hogy üzleti útra kell mennem. Mivel találkozó a régi otthonom közelében volt, így gondoltam megállok és benézek. A lakás üres volt. A szomszédok szóltak, hogy anyám pár nappal ezelőtt meghalt. Nem sírtam.
A konyhaasztalon egy levél volt lerakva. Kinyitottam.
Fiam!
Úgy érzem, hogy rövidesen meg fogok halni. Megígérem, hogy többé nem foglak meglátogatni. Vajon, te meg fogsz néha látogatni? Nagyon hiányzol. Örültem, mikor megtudtam, hogy eljössz az osztálytalálkozóra, de én eldöntöttem, hogy nem fogok odamenni… mindezt a te érdekedben tettem. Mikor még nagyon kicsi voltál, történt egy baleset, amiben elvesztetted az egyik szemedet. Az orvos közölte, hogy ha akarom, az én szememet át tudják ültetni. Nem haboztam, odaadtam neked, hogy ne csúfoljanak majd az osztálytársaid. Sosem haragudtam rád, bármit is tettél. Te jelentettél nekem mindent!
A világ összeomlott bennem. Gyűlöltem magam, ahogyan szegény anyámmal viselkedtem. Egész este csak sírtam, és a bocsánatáért könyörögtem.
(levélben kaptam)

Hozzászólások   

0 #4 Keresztelő 2015-09-17 09:45
Van egy jó kifejezésünk, a szeretet. Megírták nekünk, hogy a szeretet milyen és milyen nem.
Azt, hogy mi a csuda az a szeretet, nem írták meg. Azt megírták, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Én ebből a három forrásból szereztem a meghatározásoma t a szeretetről.
Azt nevezem szeretetnek, azt a szellemi erőt, amely képes az életet ébreszteni, megerősíteni, megtartani, gyógyítani. Isten teremtése, a Szentírás első részéből ismeretes, valahogy erről szól. Ezeket mind ismerjük, vagy föllapozva a könyvet, megismerhetjük.
Párbeszédünk alapja, a Félszemű asszony fia, kitalált történet, vagy ha van eseti alapja, akkor azt nem vizsgáljuk. Magamat vizsgálom, és nem félek tartani álláspontomat, megtettem mindent, amit jónak véltem. Lehet, hogy tévedek, és van, amiben elmarasztalhato m magamat, de mivel megismertem Isten irgalmas szeretetét, én is megbocsájtottam magamnak.
Azért írtam ezeket, hogy megkérhessem embertársaimat, ti is bocsássatok meg nekem, és én is megfogalmazzam, ti is bocsássatok meg magatoknak. Tal án nem túlzás idevenni kedves apostolunk legendás motyogását, szeressétek egymást kicsinyeim, szeressétek egymást. Van, aki azt mondja, hogy Isten a szeretet.
Idézet
+2 #3 Ábel 2015-09-17 09:13
Nem arról van szó, hogy sietnék elítélni az anyát, aki nyilván nem szándékos megfontolásból rontja a saját és a gyereke sorsát, vagy hogy fel akarnám menteni a fiút, aki a történetben nyilvánvalóan rettenetesen viselkedett.

Arra próbálok rámutatni, hogy a kultúrkeresztén ységben az az elterjedt szokás, hogy magasztaljuk az ostoba, önsorsrontó áldozatot, ahelyett, hogy bátorítanánk a szeretetteli de erőteljes határállítást, rettentő káros.

"Sosem haragudtam rád, bármit is tettél." - Ez is egy végzetes félreértés, hogy haragudni tilos, mert az ellentétes lenne a szeretettel. A harag egy a természetes érzelmeink közül, amit Isten adott nekünk, hogy ezzel is szerethessünk. (Gyors keresés: a Biblia 647 esetben beszél haragról, ezek túlnyomó többségében Isten haragjáról. Mivel Isten szeretet, ebből következik, hogy a harag az Isten szeretetének egyik megnyilvánulása.)
Ha a gyerekem aljasságot csinál, természetesen haragszom rá - AZÉRT MERT szeretem. A haragommal tudom hitelesen képviselni számára azt, hogy mennyire helytelen is az, amit csinált.

Nem mintha én mindent tudnék a gyereknevelésrő l, nem mintha tökéletes szülő tudnék lenni - ahogy tökéletes ember sem vagyok sajnos.
Idézet
0 #2 Keresztelő 2015-09-17 05:41
Jézus nem ítélte el a megvádolt asszonyt, hanem azt mondta, az vesse rá az első követ, aki maga is bűn nélkül való.
Én a fenti vádakat magamra is értem, mert én sem voltam jó apa. 
Csak Isten irgalmában remélhetek.
Mégsem kívánkozok kedves Ábel helyére, bár nagyon bátran megírja, mi a helyes, mert amikor fiatalabb voltam, igyekeztem a legjobb belátásom szerint cselekedni.
Idézet
0 #1 Ábel 2015-09-16 08:56
Ez nem szeretet-történ et. Ennek az asszonynak a saját áldozatszerepe fontosabb volt, mint hogy normális embert neveljen a fiából.
Ez a történet nem a szent asszony önfeláldozásáró l szól, hanem arról, hogyan nevelnek a társfüggők egoista szörnyeket.

1. Mért nem tanította meg a fiát a normális viselkedésre, mért nem követelte meg tőle a legalapvetőbb tiszteletet, ami az anyának kijár? A nevelés a szülő feladata és kötelessége - nem az önfeladás.
2. Mért kellett a haláláig várnia azzal, hogy elmondja az igazságot a fiának a szemével kapcsolatban, amikor már nem lehetett helyrehozni a kapcsolatukat? Legkésőbb akkor kellett volna elmondania, amikor a fia az iskolában kifakadt ellene.
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés