A MI NÉGY KARÁCSONYFÁNK - szeretet történet

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2020. december 18. péntek

Úgy kezdődött, hogy bátyám kikapott – miattam. 7 éves voltam. Ádám Éva borongós délutánján izgatott a kíváncsiság fogott el. Bátyámnak kellett volna lekötni engem valamivel. Nem sikerült. A házunk előtt nagy fenyőfa suhant el. Még izgatottabb lettem. S hogy, hogy nem a kulcslyukon át meglestem a karácsonyfa „titkát” a szomszéd szobában édesanyám a 3 méteres fenyőfára aggatta fel a szaloncukrokat.

Azért örültem, amikor megszólalt csengő és bevonultunk a nagyszobába a gyertyafényes fa köré. Az ajándékoknak is nagyon örültem. Az új cipők, ingek, apró ruhaneműk okozták a legnagyobb örömet 1927. karácsonyán. Hiszen édesapánk kistisztviselői fizetéséből négy gyermeket kellett megajándékozni.
A következő karácsonyon már nem leselkedtem az ajándékozó angyalkák után. Én lettem a „karácsonyi angyal”. No nem színdarabban. A valóságban. Ilyen „angyal” – öntudattal és belső melegséggel mentem édesapámmal a Duna-part fenyőerdejébe. Édesapám kiválasztott egy 2 méteres fát és négy kis 1 méteres fenyőt. Boldogan fogtam a villamos nyitott peronján. Majd lefagyott a kezem. De a „karácsony angyalkának” ez nem számít!
Otthon aztán minket nem érdekelt a nagy karácsonyfa. Az szüleink gondja. Mi négyen a 4 kis fenyőt díszítgettük angyalkás lázban. Édesanyánk minden fácskához sütött mákos-diós bejglit. Mi szépen becsomagoltuk. Kaptunk néhány gyerekruhát, inget, pulóvert. 4 csomagban elosztottuk. Szüleink ismerték a szegény családokat. Hiszen tevékenyen vettek részt az akkor indult egyházközség életében. Feltérképezték a főváros peremén nyomorgó nincsteleneket. Így kaptuk a 4 címet. Ismertük lakóhelyüket.
És elindultunk a puha hóban a szürkülő „szentestébe”. Vittük, szinte repültünk a karácsonyfáinkkal. Egymás mögött sorban a négy testvér, sorban a 4 díszes fenyőfa.
Papírablakú viskóhoz értünk. Letettem az ajtó elé az én karácsonyfámat, alája a bejgli-ruha csomagot. Meggyújtottunk egy csillagszórót. Elbújtunk a házacska mögé. Csöngettünk… Kinyílt az ajtó. A petróleumlámpa gyenge fényében csak úgy sziporkált a csillagszóró. Gyermekhangok szűrődtek ki: „Jé, karácsonyfa! …  Itt jártak az angyalok…”
A négy „karácsonyi angyal” pedig valami nagy belső melegséggel lépkedett a puha hóban tovább… a másik összetákolt házacskához. Itt is a hóba letettük a kis karácsonyfát, alája a csomagot. Dobálta apró szikráit a csillagszóró. Felcsilingelt csengettyűnk… Nyílott az ajtó. Csodálkozó gyermekhangok: „Megjött a Jézuska!”…
S máris mentünk tovább a harmadik, majd a negyedik sokgyermekes, szegény család viskójához…
Kissé összefagyva érkeztünk haza. De belül mégis melegség dorombolt bennünk. Négyszer éltük át karácsony angyalainak boldogságát. Adtunk, örömet vittünk…Ez a karácsony!
Hát ilyenek voltak gyermekéveim karácsonyestéi. Négyszeres élmények! Tinédzser-éveim szentestéit ilyen felejthetetlenné varázsolta szüleim szeretete. Honnan vették az indíttatást?  - Meleg szívükből.
Az utolsó, tizedik esztendőben bátyáim már dolgoztak, Én érettségire készültem, De azért gyermekéveink angyalos hagyománya nem szakadt meg. A 4 kis karácsonyfát szétvittem. Karácsony mai angyala kerékpáron suhant a sötét úton…. egy-egy botorkáló lovaskocsit megelőzve – kézben feldíszített fácskával… Hiába! Rövid a szenteste. Mind a 4 nyomor családhoz el kell érni!...
Egy évtized múltán történt… Betérő szélhámos ellopta a lelkészi hivatal asztaláról egy havi fizetésem. Elmentem a rendőrségre bejelenteni. A szoba ajtaján a név állt: Granyák Mátyás rendőrszázados. Ezt a nevet nem lehet elfelejteni. Gyermek-karácsonyaink egyik megajándékozott nagycsaládjából való. Mikor beteg szemeit törülgetve felvette adataimat. nevemnél megállt: „ Mi van édesapjával? Él még? … És melegség áradt szavaiból……

(Havasy Gyula története, Szilvásiné Marika közrebocsátásában)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés