Anyai szeretet

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2020. július 29. szerda

"Ha szerdánként este hét és nyolc óra között fényt látsz a Mária segíts kápolna ablakából kiszűrődni – azok mi vagyunk. Mióta felújították a kápolnát, minden héten oda járunk, hogy ott imádkozzunk a környéken lakókért, egész Törökbálintért, és persze egész egyházunkért és hazánkért.

Fűtés nincs, télen pokrócokba burkolózunk, de eddig még mindig kibírtuk valahogy. Csak néhányan vagyunk, belehelni nem tudjuk a teret, de vettünk fenékmelegítőt, az is megteszi.
A kápolnában történt misztikus élményekről nem merek írni – talán nincsenek is -, mert az elmúlt hetekben több történetet is írtam, amiben kevertem a mesét a valósággal, így attól félek, ezt is mesének vennétek. De Máriával kapcsolatban egy történetet mégis megosztok, bár az nem ebben a kápolnában történt, hanem a Szeretetláng kápolnában (ami egyébként szintén Törökbálinton van).
Egyszer, még régebben, lelki napot tartottunk ott. A nap folyamán – talán az előadásom után -, egy néni megdicsért, hogy milyen rendes ember vagyok… Meghökkentem, mert nem tartom magam különösebben jó, vagy rendes embernek. Ahogy leültem, elgondolkodtam azon, vajon miért mondja ezt a néni, miközben én… (a bűneimet most inkább ne tárgyaljuk ki).
Ahogy ezen gondolkodtam és az előttem lévő Mária-szoborra néztem, hirtelen belém nyilallt, hogy ez Mária anyai szeretete miatt van így. Ő eltakarja a többiek elől természetem rossz oldalát (már amit el tud), ahogy azt az édesanyák teszik a gyerekeikkel mások előtt. Megvéd – aztán persze négyszemközt jól megmossa a fejem, nehogy elbízzam magam, és a jó irányba menjek tovább.
Így van ez. Mária segít – ahogy e kis kápolna neve is mutatja -, őrködik, nevel, buzdít, figyelmeztet.
Bocsánat, ez egy ilyen vallásos vallomás lett – de mit tegyen a gyerek, ha az anyjáról beszél?"

(sipos)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés