Meghívás és tanítványság (Mk 1, 16-20)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2010. július 20. kedd

"A párhuzamos evangéliumi helyekből tudjuk, hogy ennél azért hosszabban játszódott le a történet – és ez rámutat a meghívás és elhívás közötti különbségre is."

 

Márk evangelista nem pszichologizál. Nem próbálja megmagyarázni, Jézus miért csak János elfogása, „átadatása” után, és miért Galileában hirdette először az örömhírt. Talán a lenézett galileaiak még fogékonyabbak, szabadabbak voltak, mint a szokások és törvények által jobban satuba szorított, erősebb felügyelet alatt élő júdeaiak? Csak találgathatunk. Az evangelista nem részletezi a meghívás és tanítvánnyá válás folyamatát sem. Egyszerűen leírja: „Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” Rögtön otthagyták hálójukat és követték. Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.” (Mk 1.16-20)
A párhuzamos evangéliumi helyekből tudjuk, hogy ennél azért hosszabban játszódott le a történet – és ez rámutat a meghívás és elhívás közötti különbségre is. János szerint először Keresztelő János tesz tanúságot két tanítványának, akik közül az egyik András, Simon (Péter) testvére: „Íme, az Isten Báránya!” (Jn 1, 36) Erre azok elkezdik követni Jézust, aki ezt észreveszi, majd egy rövid párbeszéd után meghívja őket magához. Ott is maradnak nála aznap. Másnap András találkozik testvérével, Simonnal, és most már ő tesz tanúságot: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” (Jn 1, 41) Így áll előttünk a tanúságtételek és tanúságtevők sora, amely a Kinyilatkoztatás kezdetéig megy vissza, és folytatódik előre egészen az idők végéig.
Sok követője van Jézusnak, és még sok is lesz, aki bekapcsolódik a tanúságtételeknek ebbe a láncolatába. Illik ide Jézus mondása: „Sokan vannak a meghívottak” – hiszen Ő tulajdonképpen mindenkit hív Isten királyságába – de a teljes megértéshez figyelnünk kell a folytatásra is: „de kevesen a választottak” (Mt 22, 14). Hiszen Jézus körül időnként annyian tolongtak, hogy még enni sem tudott tőlük! Ők mind meghívottak voltak, de nem mind kiválasztottak. Jézus segítette őket, meggyógyította és az igaz élet útjára vezette őket. Keletkezhet azonban egy pillanat, amikor hirtelen megváltozik a kapcsolat minősége. Ezt legjobban ezt a gazdag ifjúval való párbeszédnél figyelhetjük meg: „Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” (Mk 10.21) Jézus „ránéz” – ahogy csak Isten nézhet és láthat bennünket -, és „megkedveli” őt. És mert „megkedveli”, elhívja, kiválasztja őt a tanítványai közé.
Ugyanez történik a galileai tónál. Jézus „megkedveli” ezeket az egyszerű halászokat, kiválasztja őket a sokaságból, hogy az ő tanítványai legyenek. De nem a semmibe hívja őket, és nem feladat és küldetés nélkül teszi. Épp ellenkezőleg! Megmutatja nekik, hogy valódi természetük csak az Istentől való elhívásban bontakozhat ki teljesen. Mindaz amit eddig tettek – halászok voltak -, csupán árnyéka, ha úgy tetszik, a történelmi helyzet „kényszere” volt életükben. Ide születtek, ezt tanulták, ebből éltek. De most Jézus kiragadja őket a meghívás által ebből a „történelmi kényszerből”, hogy szabad döntésük, igenjük árán beléphessenek a „szabadság tökéletes törvényébe” és világába: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.”
Nem tudjuk, hány embert hívott meg Jézus kezdetben, de tudjuk, hogy voltak, akik visszautasították hívását, miként a gazdag ifjú is. Azt is tudjuk, hogy voltak, akik maguk ajánlkoztak, de a Messiás – ismerve valódi természetüket -, figyelmeztette őket, jól gondolják meg, mire vállalkoznak. „Akkor odalépett hozzá egy írástudó és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8, 19-20) És azt is tudjuk, hogy volt, akit Jézus a legbelsőbb tanítványi körébe választott, és mégis árulója lett, pedig Krisztus figyelmeztette: „Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” (Mk 14, 21)
Márk a hangsúlyt azonban most azokra helyezi, akiket Jézus elhívott, akik meghallgatták hívását és – nem titkolva bukásaikat sem -, „mindenüket otthagyva követték Őt”. Ezek küldetést kaptak és szolgálatot Istentől, és ráadásul örök életet…


Sípos (S) Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés