Nagylelkűség és szűkkeblűség (Mk 14, 3-9)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2011. február 01. kedd

Jézus halála előtt néhány nappal vagyunk. Egy asszony megkeni Őt olajjal, mire kitör a botrány. Az asszony nagylelkű tettére a tanítványok meglepő szűkkeblűséggel és kicsinyességgel reagálnak:

„Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.” És szemrehányást tettek az asszonynak.

Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.” (Mk 14, 3-9)

Márk pontosan leírja a helyszínt – a leprás Simon házában -, és a körülményeket, a történet hitelességéhez nem férhet kétség. Ezt nyomatékosítja Jézus prófétikus kijelentése is, miszerint „bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő (az asszony) tettéről is megemlékeznek”(Mk 14, 9). Nyugodtan felfoghatjuk ezt úgy is, mint Istennek az asszony nagylelkű gesztusára adott válaszát, helyeslését és igazolását.

Megkérdezhetjük, hogy vajon az asszony tudta-e, hogy mit tesz valójában? Talán egy titokzatos isteni kinyilatkoztatásból megtudta, vagy Jézus korábbi tanítását hallva elhitte (amit a tanítványok sem hittek el), hogy néhány nap múlva a Messiást keresztre feszítik, és ezért „előre megkente a testét a temetésre”? Én ezt nem tartom valószínűnek, de azért ez is lehetséges, hiszen a szeretet sok mindent megsejt és sok mindent hajlandó áldozatul adni. János evangéliumában leírja ugyanezt a történetet, (igaz, ott a halálból feltámasztott Lázár házában történik mindez), ott Lázár testvére, Mária cselekszi a fent leírtakat. Róla pedig tudjuk, hogy annyira szerette jézust, hogy kedvéért mindent otthagyott, csak hogy a lábánál ülhessen és hallgathassa (lásd Lk 10, 38-42). Egy másik hagyomány Mária Magdolnát véli felismerni ebben az asszonyban, aki szintén nagyon szerette Jézust és a leghűségesebb követői közé tartozott.

Nos, akár sejtette, akár nem az asszony tette mélyebb értelmét, személye és nagylelkű tette sugárzik és világít. Sötét kontrasztként pedig ott a háttérben a tanítványok kicsinyessége és szűkkeblűsége.

Hová emelték már magukat ezek az emberek, hogy sajnálják Jézustól a nárdusolajat? Miféle irigység motiválhatja őket, milyen nyugtalanság mozog bennük, mi okozza ezt a szinte érthetetlen üzleti szellemet és vádaskodást, amit ráadásul a szegényekkel való törődés álcája mögé bújtatnak?

János apostol az evangéliumában Júdással azonosítja a méltatlankodót, rögtön meg is magyarázva, hogy az áruló apostol miért beszélt így: „De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak.” (Jn 12, 6)

Márk nem menti fel a többieket sem. Lehet, hogy Júdás volt a felszólaló, és lehet az is, hogy azért, mert megkívánta a drága olaj árát, de az biztos, hogy a többi tanítvány egyetértett vele, vagy legalábbis nem keltek mesterük védelmére.

Milyen könnyű elcsúszni, még Jézus Krisztus közelében is! Milyen könnyű céllá tenni az eszközöket, vagy a kisebb célokért – például a szegények segítése – elfeledkezni a sokkal fontosabb célról, Isten szeretetéről! Hiszen ha valóban teljes szívükkel szerették volna Jézust, akkor – mivel minden ismeret a szeretetben nyugszik -, felfogták volna Jézus közeli halálát is, és talán ők lettek volna a legbuzgóbbak abban, hogy mesterük kedvét keressék az utolsó napokban. Akkor talán ők akarták volna minden pénzüket arra költeni, hogy etessék, itassák, kedvét keressék minden módon…

Nem így történt. Jézus Krisztus azonban ezt az esetet is arra használja fel, hogy tanítsa tanítványait és felkészítse őket az elkövetkezőkre. Először is visszautasít minden utópikus elképzelést, ami szerint ebben a világban véglegesen meg lehetne oldani bármilyen társadalmi problémát: Szegények mindig vannak (lesznek) veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. (Mk 14, 7) Szegények mindig lesznek, mert a megromlott szívű emberiség csak töredékes társadalmakat tud létrehozni. Minden kísérlet a „végső megoldásra” szükségszerűen kudarcot vall (lásd a mi időnkben a kommunista kísérletet).

Jézus azonban nem elégszik meg az egyszerű ténymegállapítással – szegények mindig vannak -, hanem tovább lép: De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. (Mk 14, 7-8) Az időbeli távlaton túl – hátha felfogják végre a tanítványok a közeli halálát -, Jézus megadja az asszony cselekedetének valódi, krisztusi értelmét is.

Bizony számunkra is nagyon fontos mondat ez! „Azt tette, ami tőle telt.” Nem az a kérdés, hogy kicsit teszel vagy nagyot, sokat vagy keveset, hanem hogy megteszed-e, ami tőled telt! Ha megteszed, akkor Jézus Krisztus örök jelenében élsz, tetteid benne vannak az örökkévalóságban, isteni értelmet és jelentőséget nyernek. Tudta-e az asszony, hogy mit tesz? Nem érdekes. De amit tett, egészen Jézusért, teljes szívével, nagylelkűen cselekedte – ezért tette örökre fennmarad. Azt pedig, hogy mit tettek ugyanazokban a napokban a tanítványok, azóta már rég a feledés pora takarja…

Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés