Képek és történetek 1. - Egy bábu belső világa…

Kategória: Irodalom Megjelent: 2021. január 03. vasárnap

…avagy egy történet arról, hogy egy alkotó és alkotása közé lehet-e egyenlőségjelet tenni.
Messziről kezdem, hogy aztán gyorsan eljussak a lényegig. Még tizenévesen láttam Szolnokon az egyik moziban egy művészfilmet a bábuk életéről – ez még jóval a KFT „Bábu vagy”című  száma előtt történt -, és nagyon megragadta a fantáziámat, bábus szobrokat kezdtem készíteni drótból, mankóból, amiből lehetett (erről majd máskor), és novellát is írtam.

Nem sokkal később egy köteg novellámat és a rajzaimat és elvittem a szolnoki nagy művelődési központba, hogy megmutassam egy ott dolgozó művész embernek. Néhány hét múlva, amikor némi kritika kíséretében visszaadta őket, a bábukról írt rövid novella nem volt köztük. Azt hittem, csak elkeveredett, nem tettem szóvá. Néhány évvel később egy kiállításon az illető fotóin láttam az általam írt történetet megelevenedni… (Ez volt az első tapasztalatom arról, hogy „lenyúlnak”…)
A bábuk és bábuszerű lények szimbóluma azonban bennem maradt. Jóval később festettem is egy olyan sorozatot, amiben ezzel a szimbolikával próbáltam megjeleníteni a létezés természetfeletti, természetes és természetalatti dimenzióit. A sorozat egyik képe - amit már rég elvittek tőlem -, az a festmény, ami a belső világba enged bepillantást. Egyszer egy nő, amikor meglátta a képet, szörnyülködve kiáltott fel: Úristen, milyen lehet a lelke annak, aki ezt festette?
 

Tényleg, milyen?
Ha egyenlőségjelet lehetne tenni a mű és alkotója közé, akkor az aranyos kiscicás kép festője jó ember lenne, viszont Hieronymus Bosch őrült. A világító műanyag Jézus nagyszerű, de Mel Gibson Passió-filmje horror, József Attilát jogosan távolították el az egyetemről, míg Szabolcska Mihály méltán akadémikus, én pedig, ha angyalokat festek, akkor angyallátó vagyok, hacsak már nem angyal, magam is. (De, mint tudjuk, nem vagyok…)

(Sipos Gyula)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés