Városmesék 7. - Epigonus

Kategória: Irodalom Megjelent: 2020. október 27. kedd

Sípos (S) Gyula: Epigonus

Őszintén bevallhatom, hogy az isteni Marcus Aurelius császárt még az isteni Augustus császárnál is nagyobbnak tartom, bár sztoikus filozófiáját elsajátítanom sohasem sikerült. Hódolok előtte, mert neki köszönhetek mindent. Ott voltam első hadjáratában, amit társcsászára, az isteni Lucius Verus hadjárata után már egyedül vezetett Pannoniába. Itt mutatta meg először, hogy valódi filozófus: semmibe vette vagyonát és kényelmét, a császári kincstárat is elárvereztette a birodalomért és katonáiért, hogy nekünk a tisztességes zsoldot megfizethesse.

Mellette harcolhattam és abban a kitüntetésben volt részem, hogy nevem kétszer is felolvasták a sereg előtt, egyszer, amikor a narkomannok és kvadok, egyszer pedig amikor a szarmaták és jazigok ellen győztünk. Részese lehettem a pannoniai limes kiépítésének és centurióként vonulhattam nyugalomba Aquincum városába, birtokként megkapva egy szép darabot a környező vidékből.
Epigonusnak hívnak, s nem is volt senki, aki nálam jobban akart volna hasonlítani az isteni császárra. Még a hajam is úgy fésültem, szakállamat úgy nyírtam, s járásomban is csak úgy léptem, ahogy tőle láttam! Öregségemre azonban el kell ismernem, csak epigonja maradtam, sem nyugalmát, sem szenvedélyei uralását nem sikerült elsajátítanom.
Mindezért azonban nem bánkódom, mert veteránként előnyömre vált, amit egykor bűnömnek gondoltam. Időmet leszolgálva, itt, Pannonia tartományban, az Ister folyó mentén, a dombok között, egy kanyargó patak mellett építettem fel nyári  kúriámat, hogy csendes nyugalomban éljem öregedő életemet. A fenséges Juno istennő azonban, amely termékennyé tette ezt a földet, úgy látta jónak, hogy az én életemet is új termékenységgel áldja meg. Megköszönhetném ezt Venusnak, a szerelem istennőnek is, ha nem félnék, hogy vénségemre csúf testünkkel megcsúfoljuk az ő szépségét, s még mily sok isten áldásáról számolhatnék be! Mégis Juno tiszteletéről szólok most, mert asszonyom méhe éppoly termékenynek bizonyult, mint az istennő által megáldott föld, amely az isteni Marcus Aurelius nagylelkűségéből enyém lehet. Méltó hát, hogy szentélyt emeljek a Nagy Anyának, hogy mindörökre hirdesse Róma isteneinek és népének nagyságát itt, a cézár földjének határán. A dedikáció pedig így álljon mindenki okulására, örök időkre: A fenséges Juno istennőnek emeltette Marcus Aurelius császár parancsnoka, Epigonus, Aquincum településről a saját maga és minden hozzátartozója üdvösségére.

(A törökbálinti tüdőszanatórium udvarán lévő római szentélykőhöz)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés