Napközis mesék 2. - Egy hörcsög vallomása

Kategória: Irodalom Megjelent: 2020. március 25. szerda

1. a osztály, Sz. Katinka által ajánlott szereplők: Anna, Luca és egy hörcsög. Videó, a szöveges változat pedig itt, vagy a facebookon a Sárkányszelídítők csoportban:

 

Sípos (S) Gyula: Egy hörcsög vallomása

Sz. Katinka által ajánlott szereplők: Anna, Luca és egy hörcsög

Életem kezdetén négy testvéremmel, nyolc unokatestvéremmel, és a szüleim mellett öt nagybácsival és tizenkét nagynénivel éltem együtt egy zsúfolt, szűk ketrecben. Körülöttünk kalitkákban mindenféle madár zsibongott, csiripelt, csettegett, ugrált és repkedett. Szorosan mellettünk egy nagy vizes akvárium volt. Ha a ketrec rácsain keresztül odanyomtam az orrom az üvegfalához, a halak odaúsztak és rám tátogtak, én meg azon gondolkoztam, vajon mit mondhatnak nekem? Arra gondoltam, ugyanazt, amire én is gondolok: meddig lehet kibírni ezt a nagy zsúfoltságot és zajt?
Kora ifjúságomtól fogva arra vágytam, hogy kiszabaduljak arról a helyről – és megtörtént! Még ma is emlékszem arra a napra, amikor Anna megérkezett anyukájával. Körülsétáltak, mindent jól megnéztek, aztán Anna megállt a ketrecünk előtt, és csak nézett, nézett, én meg gyorsan kifésültem a bajszocskámat, tisztára nyalogattam arcocskámat, hogy nyilvánvaló legyen, én vagyok a legszebb… Anna pedig látta ezt és örömmel, sőt ujjongva mutogatott rám…
Igen, kiválasztottak! Végre elmenekülhettem a tömegnyomorból egy csodálatos új helyre - el se tudjátok képzelni! Tágas lakosztályt kaptam, üveg falakkal, friss faforgács szőnyeggel - amit nyugodtan telepotyizhattam, mert rendszeresen kicserélték tisztára -, színes mókuskerékkel az itthoni sportoláshoz, létrácskával, mászórúddal, külön itatóval és etetővel – benne mindig finom magocskákkal -, és még egy kis kuckóval is a lakosztályom végében, ahová elvonulhattam pihenni egy-egy nehéz nap után. Anna pedig minden nap eljött hozzám, simogatott, becézgetett, elvitt magához és játszott velem, s ez így lehetett volna a világ végéig, ha…
Hajajaj! Bizony, hajajaj, így éreztem, mert egyszer csak Annácska kevesebb időt kezdett eltölteni velem, s ha együtt voltunk, már akkor sem rendes kislányszaga volt, nem is finom hörcsögillata, mint amikor sokat játszik velem, hanem valami más, gyanús emberszag keveredett közénk!
Nem kertelek tovább, kimondom az igazat: megérkezett egy másik kislány, Luca a családba. Eleinte nem sok vizet zavart, csak evett és aludt, néha sírt egy kicsit, aztán újra evett és aludt – ha ennyiben maradtunk volna, panaszom se lett volna. Luca azonban hamarosan már négykézláb mászott a szobában, visongott, Anna meg játékból kergette, és akkor is csak nevetett, amikor Luca óriásikat rotyizott, és nem ám illedelmesen a padlóra, hanem a fenekén hordott zsákba, úgynevezett pelenkába, aminek – nekem elhihetitek – rettenetes szaga volt -, én meg búsan néztem lakosztályom üvegfalán keresztül, mi történik.
Azonnal tennem kellett valamit. Először csak nagy rendetlenséget csináltam, széttúrtam a faforgácsot, szétszórtam a magocskákat és mindenhová odapotyiztam, még az ivóvizembe is, de ez sem segített. Anna kitakarított, mint jó gazda, tiszta vizet öntött a tálkámba, aztán ment vissza Lucához. Én azonban nem adtam fel, hanem fantasztikus tervet eszeltem ki. Éjszaka a létrámat odatoltam a mókuskerekemhez és nekitámasztottam, majd felmásztam rá. Innen egy nagy ugrással elértem az üvegfal tetejét és felhúztam magam. Szédítő magasságban álltam, négy láb helyett csak kettővel, de innen már nem volt visszaút! Leugrottam a rettenetes mélységbe, le az asztal lábához, aztán futás a szőnyegen keresztül Anna ágyához és felmásztam rá. Azt gondoltam ki, hogy jól telepotyizom Anna ágyát, szét is kenem, jó nagyra, mintha Luca rotyija lenne, aztán visszamászom a lakosztályomba. Reggel, amikor Anna felébred, majd azt fogja hinni, hogy azt a nagy foltot az ágyán Luca csinálta, és úgy megharagszik rá, hogy többet nem foglalkozik vele, hanem csak velem, és újra szép és jó lesz minden.
Azzal azonban nem számoltam, hogy mennyire elfáradok, mire eljutok Anna ágyáig. Hajajaj, remegtek a lábacskáim, zizegtek a bajszocskáim a kimerültségtől! Arra gondoltam, pihenek egy kicsit, mielőtt folytatom a nagy tervet. Odamásztam Anna mellé, a párnájára, befúrtam magam az álla alá… és úgy elaludtam, hogy csak reggel ébredtem fel, éspedig arra, hogy Anna a kezében tart és simogat, Luca pedig nagy szemekkel néz rám, és ő is simogat…
Így történt, hogy háborúság helyett összebarátkoztunk. Most együtt játszunk, kergetőzünk, sivalkodunk – én a bújócskát szeretem a legjobban, abban verhetetlen vagyok! -, és azt se bánom, ha egy kicsit zsúfoltabban vagyunk. Igazából talán még egy másik hörcsög is elférne itt közöttünk…

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés