Sípos (S) Gyula: Mózes botja

Kategória: Irodalom Megjelent: 2019. február 16. szombat

A pásztorbot, a vándorbot, az erő és hatalom botja, ami Isten botjává vált, a bukás botja – és ez még mindig ugyanaz a bot, Mózes botja, amivel apósa, Jetró nyáját legeltette a pusztában.

Ügyes kezek készítették ezt a botot, Mózesnek pont kézre állt. Hegyes végével kitúrhatta a földből az állatok számára ehetetlen gazokat, hogy azok el ne szaporodjanak a legelőn. Kampós végével könnyedén elkaphatta bármelyik juh lábát, ha valamiért ki akarta emelni azt a nyájból. Elég hosszú és erős volt ahhoz, hogy kényelmesen rátámaszkodhasson, de nem túl vastag, hogy könnyedén vihető legyen.
Vajon nem Isten mondta-e neki, hogy vigye magával ezt a botot Egyiptomba, mert azzal csodákat fog tenni?
Így történt: Bement Mózes a fáraó elé és vele ment testvére, Áron. Szoborként állt ott Mózes, mint egy az egyiptomi istenek közül, Áron pedig, mint az ő prófétája, aki a szavát szólja és botját hordozta. Amikor Mózes mondta neki, Áron a botját földre dobta, az kígyóvá változott, és elnyelte az egyiptomi papok kígyóit. A víz felé emelte azt és a víz vérré változott, szúnyogok és békák sereglettek elő egy intésére...
Ez a bot volt Mózes kezében, amikor kivezette a népet Egyiptomból, ezzel pásztorolta az embereket. Ha két férfi összeszólalkozott, elég volt közéjük emelni a botot, s rögtön elhallgattak.
Mózes botja lett az erő és hatalom botja, a csodatévő bot. Amikor a nép a víz hiánya miatt zúgolódni kezdett a Szin pusztájában, Refidimnél, az Úr maga mondta neki: állj eléjük, a nép véneinek szeme láttára, menj a sziklához a Hóreb hegyénél és üss rá, és víz fog folyni belőle. Hitt Mózes az Úrnak, ráütött a sziklára és abból forrás fakadt. Ivott a nép és fellelkesült. Amikor aztán az amálekiták megtámadták őket, Mózes fölment egy dombra Refidimnél, és botját felemelve imádkozott. Izrael pedig látta, hogy ott áll Mózes a bottal, és fölényre tettek szert a harcban - de amikor elfáradt és leeresztette a kezét félni kezdtek, és az amálekiták álltak győzelemre. Ezért Áron és Hur odament és felemelve tartotta Mózes kezét a bottal, míg Amálek egész hadi népét meg nem semmisítették. Mózes pedig oltárt emelt ott Istennek kövekből és Nisszinek nevezte, ami annyit tesz, hogy „az Úr hadijelvénye a kézben”.
De jaj, milyen bolond az emberi szív, milyen könnyen elcsügged, milyen hamar elfogy a hite! Vajon a bot fakasztja a vizet, vagy a könyörülő Isten? Az Úr adja a győzelmet, vagy a bot ereje?
Eljött az idő, hogy a nép megtanulja, Isten teremtő szava visz végbe mindent - mindenki és minden más csak eszköz az Úr kezében. De vajon Mózes el tudta-e engedni a botot, amire támaszkodott, az eszközt, ami oly sok győzelmet hozott neki?
A nép épp megtelepedett Kádesben, hogy pihenjen. Ekkor és ott halt meg Mirjám, Mózes testvére és segítsége, aki oly sok nehézségben kitartott mellette és segítette őt. Csüggesztő időszak volt ez, a nép is újra zúgolódni kezdett. Hiába telt már el annyi év, hiába a csodák, még mindig az egyiptomi füge, szőlő és gránátalma kellett volna nekik. Víz is kevés volt, s akkora lett az elégedetlenség, hogy végül Mózes és Áron a Kijelentés Sátrához ment és ott arcra borult, hogy tanácsot kérjen az Úrtól.
„Vedd a botodat, és testvéreddel, Áronnal együtt gyűjtsd össze a közösséget, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak!”
Mózes úgy tett, ahogy Isten tanácsolta – vagyis majdnem úgy tett. Mert vette a botját, biztonsága zálogát, hitének kapaszkodóját és összegyűjtötte a népet – de jaj, mit tett?
Így történt: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?” - azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is.
Isten barátja, akihez hasonló nem született addig, akivel az Úr egyenesen beszélt, akire rábízta kiválasztott népe kiszabadítását a fogságból – Mózes elbukott. Nem mert bízni abban, hogy elé szólnia a sziklához, elég parancsolnia a víznek, hogy előtörjön, neki kapaszkodóra volt szüksége, a bot kellett neki, a csodatévő bot, a bálvánnyá lett bot, hogy cselekedni merjen.
A víz ugyan előtört, a nép ugyan ivott, de az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak: „Mivel nem hittetek bennem, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.”
Így történt. Áron is a pusztában halt meg, ott temették el. Mózes még láthatta az ígéret földjét a hegy tetejéről, de be nem mehetett ő sem. Holtteste fölött az angyalok harcoltak az ördögökkel és az angyalok ragadták el az égi hazába.
A népet pedig Józsué vitte át a Jordánon, bot nélkül, eszköztelenül, egyedül Isten szavában bízva…

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés