Vietnam: megkezdték Hanoi kármelita kolostorának lerombolását

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2013. január 17. csütörtök
A vietnami kormányhatóságok utasítására teljes egészében felszámolják a százéves épületegyüttest – a templomot és a hozzá tartozó kolostort. Január 3-án megkezdték a rombolást.

A templomot és a kolostort több mint száz évvel ezelőtt építették. Az épület már régóta a kormány és a helyi egyházi vezetés közötti földtulajdonjogi vita középpontjában áll. Január 3-án megkezdték a rombolást.

Az AsiaNews tájékoztatása szerint a helyi közigazgatási vezetés azért  kívánja felszámolni az épületegyüttest, hogy helyébe egy ötemeletes kórházat építsen. A főegyházmegye katolikus forrásai azonban titkos tervekre utalnak, amelyek teljesen más célt szolgálnának, mint a környék lakóinak egészségügyi ellátása.

Peter Nguyen Van Nhon érsek, Hanoi főpásztor ismételten kéréssel fordult Nguyen Tan Dung miniszterelnökhöz, hogy állítsa le ezt az újabb támadást a katolikus közösség ellen. Ez már az ötödik kérvény a kormány legfőbb vezetőihez, azonban még semmilyen eredményt nem sikerült elérni. A közelmúltban ítéltek hosszú börtönbüntetésre fiatal katolikus aktivistákat.

A főpásztor felhívást intézett Hanoi vezetőségéhez is, de ők sem vették figyelembe a katolikusok jogos kérését. Azt állítják, hogy az érsek kérelme alaptalan, mivel a földtulajdon az államot illeti meg. Szerintük az érsekség a város közigazgatására bízta a föld kezelését, az önkormányzat pedig az egészségügynek utalta át a területet, hogy ott kórházat építsen. Ezzel szemben az okmányokból világosan kitűnik, hogy a földterület, amelyen a kármelita kolostor áll, több mint száz éve az érsekség tulajdonát képezi. A kúria soha nem bízta senkire a területet, azt erőszakkal kisajátították, megsértve a tulajdonjogot.

Hanoi érseke levélben fordult a papokhoz, szerzetesekhez és világi hívekhez, hogy imádkozzanak a helyi egyházért, az igazságosság és a béke megvalósulásáért, az ország teljes vallásszabadságáért.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

You have no rights to post comments