Közösen tüntettek zsidók, keresztények és muzulmánok az abszurd törvény ellen

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. szeptember 10. hétfő

Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért. A német főváros egyik központi terén, a Bebelplatzon tartott demonstráció volt az első megmozdulás Németországban, amelyen a három vallás képviselői ebben az ügyben együtt léptek fel. A fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését egy júniusi bírósági döntés testi sértésnek minősítette. A több száz tüntető a kölni tartományi bíróság ítélete nyomán elindult vallási türelmetlenség ellen tiltakozott.

Évezredes hagyomány és orvosi igazolás

Lala Süsskind, a berlini zsidó közösség korábbi vezetője beszédében elviselhetetlennek nevezte, hogy a körülmetélés témakörében hozzá nem értő és intoleráns emberek beszélnek, és a szavaik széles körben megértésre találnak. Süsskind szerint a fiúgyermekek körülmetélése döntő jelentőségű a zsidó és a muzulmán önazonosság kialakulásában. Kenan Kolat, a németországi muzulmán közösséget összefogó szervezet (TGD) vezetője azt hangsúlyozta, hogy a beavatkozást kellő szakértelemmel és megfelelő higiéniai körülmények között hajtják végre. Kolat szerint Németországban senki sem akadályozhatja meg, hogy tovább ápolják az évezredes hagyományt.

A német kormány törvénnyel kívánja szabályozni a kérdést. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter szerint a kölni ítélet nyomán előállt bizonytalanságot a kabinet hamarosan megszünteti és jogbiztonságot teremt. A törvény megalkotásáig tartó időszakra a tartományi rangú Berlin vezetése – a tartományok közül elsőként – átmeneti rendelkezést léptetett életbe: ennek értelmében a szülőknek igazolni kell, hogy vallási okból kívánják elvégeztetni a beavatkozást a fiúgyermeken.

Zsidóigazolvány nem kéne?

A kölni tartományi bíróság ítéletben arra hivatkozott, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál. Az ítélet szerint a beavatkozás csecsemők esetében minősül testi sértésnek. Idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni.

A vasárnapi tüntetésen elutasították a szabályozást. Wolfgang Thierse katolikus szociáldemokrata politikus, a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) volt elnöke nem érti, hogy miért kellene az államnak a vallási közösségeket összefogó hagyományokkal és szokásokkal foglalkozni. „Talán zsidóigazolványt kellene lobogtatni a szülőknek, ha gondoskodni kívánnak gyermekük körülmetéléséről?” – tette fel a kérdést Thierse.

A Bundestag a döntés nyomán júliusban nagy többséggel határozatot fogadott el arról, hogy meg kell teremteni a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének jogi lehetőségét. A határozat szerint a fiúgyermekek vallási okokból végzett, szakszerű és felesleges fájdalmat nem okozó körülmetélésének alapvetően engedélyezett beavatkozásnak kell lennie. A Bundestag a határozatban felszólította a kormányt, hogy a jogbiztonság megteremtése érdekében őszig készítsen törvényjavaslatot.

(MTI)

You have no rights to post comments