Ferenc pápa és a megbotránkozók
Írhattam volna Jézus nevét is a címbe, vagy valamelyik szentünkét, akik szintén megbotránkoztatták környezetüket, de legyünk szerények, hiszen Ferenc pápa nincs szentté avatva, s talán sohasem lesz. Vannak, akik szerint maga az elképzelés is abszurd, hiszen a jelenlegi pápa (ha ugyan az még egyáltalán, hiszen ezt is kétségbe vonják) az egyház legnagyobb lerombolója. Mi történik itt?
Arra most ne is nagyon térjünk ki, hogy a „Nagy Figyelmeztetés” (MDM) titokzatos látnoknője által közzétett magánkinyilatkoztatások (amihez több látnok kórusa csatlakozott) miatt már megválasztása előtt hamis pápának kiáltották ki a XVI. Benedek után következőt – s lám! Jött egy latin-amerikai pápa, aki nem az európai szokásoknak megfelelően viselkedik, a feszület se olyan a nyakában, a címerével is gond van, a pápai piros papucsot se veszi fel és nem átall a Szent Márta házban maradni – máris kész a botrány. (Ugye, hogy ugye!)
Ez azonban mind semmi! De Ferenc pápa a megválasztása után kérdőívet küld ki a világegyházba, sok-sok kényes kérdéssel, majd a válaszokat összegezve két szinódust is összehív. (A püspöki kollegialitás jegyében, bizonyos kérdések tisztázására, az itt született dokumentumokat a tagok nagy többséggel elfogadják.) Mit nem merészel a békebontó! Az évezredes tanítást most tagadja meg az egyház! Tényleg ez történne?
Kísértetiesen emlékeztet ez engem a II. Vatikáni Zsinat idejére. Ott a kúriai konzervatív főpapok előkészítettek minden dokumentumot már a Zsinat megkezdése előtt és arra számítottak, hogy a Zsinat ezeket egyszerűen elfogadja, aztán a zsinati atyák már mehetnek is haza – csakhogy a Szentlélek közbeszólt! Végül évek munkájával és a résztvevők közös bölcsességével sikerült olyan dokumentumokat letenni az asztalra, amit a nagy többség tiszta lelkiismerettel meg tudott szavazni. Voltak azonban néhányan, akik a Zsinatot az ördög munkájának látták, az Egyházat a Zsinat miatt szakadástól féltették és kíméletlen harcot hirdettek annak eredményei ellen. Lefebvre érsek és hívei azzal riogattak, hogy a Zsinat tökreteszi az egyházat és lerombol benne minden jót – és mi lett a vége? Szent pápák és megújulási mozgalmak sora következett, miközben az érsek és hívei valóban és saját döntésükkel elszakadtak a katolikus egyháztól. (Beteljesítették, amit jövendöltek. Vajon ez lesz a mostaniak sorsa is?)
Most az új és mindennél buzgóbb hitvédők Ferenc pápát vádolják azzal, hogy szétszakítja az egyházat – de valójában ők szakítanak, ahogy és akit csak tudnak, el nem fogadva sem a pápát, sem a szinódusi döntéseket, sem a kiegyezést, sem az értelmes párbeszédet. Úgy tesznek, mint egykor a farizeusok, akik a mózesi törvények börtönébe akarták begyömöszölni Isten Fiát, és amikor ez lehetetlennek bizonyult, inkább megölték az általuk sóvárogva várt Messiást, mint hogy elengedjék börtönük kapaszkodó rácsait. Mai utódaik ugyanezt teszik egyházi törvényeik börtönében. Mert e börtön biztonságos és jó, ebben nem kell önvizsgálatot tartani, innen nyugodtan lehet vádaskodni, itt igaznak (farizeusnak) és hűségesnek tudhatom magam és kizárhatok mindent, ami kellemetlen és nyugtalanító.
Pedig lehetne ezt másképp is! Legjobb példa erre Gustavo Gutiérrez és Gerhard Ludwig Müller példája. Egyikük a felszabadítás teológiájának régebben elítélt képviselője, másikuk konzervatív bíboros, jelenleg a hittani kongregáció prefektusa. Azt gondolhatnánk, talán nincs is nagyobb távolság az egyházban, mint e két ember között – s lám, pont az ellenkezője vált igazzá. Miért? Mert nem a kiátkozásra, hanem a párbeszédre és megértésre törekedtek. Így Guiterrez képes volt korrigálni teológiája egyoldalúságait, Müller bíboros pedig – nyaranta heteket töltve Guiterrez szegényei között – megtapasztalhatta a latin-amerikai nyomort és a krisztusi segítségnyújtás mélységeit és magasságait. Ebből barátság és közös könyv is született, és az egyház küldetésének mélyebb megértése.
Ferenc pápa is innen, a latin-amerikai nyomor kihívásai felől érkezett, látásmódja ebben (is) gyökerezik, felhívása az irgalmasságra pedig válasz a szegények és lelki szegények kiáltására.
Személyesség és teológia. Igaz, nem egy erőt mutató teológia. Ezzel nagyon nehéz ostorozni. Pedig milyen nagy szükségünk lenne az erőre! Muzulmánok ellen, akik be akarnak jönni, és/vagy férjünk/feleségünk ellen, aki el akar menni. Itt a törvény, tessék ehhez tartani magadat, különben!
Úgy tűnik számomra, hogy Ferenc pápa – miközben nem vitatja az államok jogát az erő használatára -, inkább egy belső erőt, a lelkiismeret erejét, a Szentlélek erejét szeretné látni. Ami a muzulmánt is kereszténnyé teheti – de csak ha előbb én is kereszténnyé lettem, a Lélek szerint.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Jézus tanításainak igazsága megkérdőjelezhe tetlen a keresztények számára. Fontos megérteni azt, hogy azok milyen célokat, milyen Isteni célokat szolgálnak.
Laikusként kérdések merülnek fel az emberben ...
Helyes-e az egyház részéről, hogy Isten előtt megköttetett házasságot érvénytelenít (meg nem történtté tesz), ott ahol a tanítások között elhangzik: "Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét!"? Hogyan oldja fel ezen ellentmondást, látszólagos ellentmondást a katolikus egyház? (lásd. rengeteg kapcsolódó ismertetést)
Ha helyes ezen feloldás, mennyiben tekinthetők szentségi házasságnak, valóban Isten előtt érvényes házasságnak azon házasságok, ahol olyan megkereszteltek mondanak igent, akik sok esetben nem gyakorolják hitüket, akik adott esetben nem is hisznek Istenben, hallják, de így nem foghatják fel a kimondott véglegesség jelentőségét, az elköteleződés visszafordíthat atlanságát, döntéseik súlyát. Mennyiben tekinthető komolynak, hitelesnek, valóságosnak és végelegesnek egy ilyen "Isten előtt mondott igen páros" Isten szemében?
Megkeresztelt párok jegyesoktatáson vesznek részt, de ha nem hisznek Istenben, ha sokan a hagyományok, külsőségek, a még ünnepélyesebb keretek biztosítása miatt választanak egyházi esküvőt, mondják ki az igeneket, akik nem döntöttek saját akaratból Krisztus mellett, ők vajon Isten előtt is érvényes házasságot kötnek, ezen állapotok között?
Döntéseik, lépéseik következményeké nt, megkeresztelt, de Krisztus mellett nem döntők, adott esetben nem hívők kerülhetnek lehetetlen helyzetbe, ahol ha később fel is nyílik a szemük, már nem tudnak viszakozni, az egyház irányukba is adott módon jár el, mintha valóban hívőként, Krisztus követő keresztényként hozták volna meg döntéseiket anno.
Nem tudom, lehetséges lenne, hogy az Isten előtt kimondott igen, akkor képez valóságos igent, ha annak valóban felfogjuk jelentését és jelentőségét, értsd helyesen, ha azt valóban már keresztények mondják ki, átgondoltan, saját akaratból, megértve és felelősen vállalva Isten előtt döntéseik minden következményét? Esetükben már minden esetben elvárható?: "Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét!"
Szeretném megnyugtatni, hogy nem bűn "a házasságon belül a házastársi együttlét, ha az az élvezeteket szolgálja" - épp ellenkezőleg, Isten úgy teremtett minmket, hogy szeetetünket és odaadásunkat ilyen módon is kimutassuk a másik felé. Az Egyházunk azt tanítja, hogy nyitottnak kell maradni a gyermekvállalás ra - de itt is lehetséges minden fogamzás-gátlás , ami nem akadályozza eleve a fogamzást (tehát a természetes módszerek), ezen felül pedig ott van a szülők belátása, hogy mennyi gyereket tudnak felnevelni - itt pedig a lelkiismeret hangja a döntő. Vigyáznunk kell, nehogy hamis vádolás tönkre tegye azt, aminek a házasságot erősítenie és szépítenie kell!
Imával és szeretettel: Gyula
_ sokszor lazítanék kicsit a " gyeplőn" azt figyelve hogy mi a nekem jó élet, nem szeretnék küzdeni, vagy szenvedni tovább, de ilyenkor elveszítem Isten jelenlétét. Nem mondom h nagyon szeretek szenvedni, de mindenért kárpótol, hogy érzem Isten közelségét. Néha mikor visszatekintek a múltba és látom h mennyit szenvedtem, hálával telik még a szívem az Atya felé, hogy most mennyivel teljesebb az életem. A szenvedés válhatott volna gyűlöletté is iránta, az emberek iránt, de nem az lett, hanem egy kiáltás az ég felé: Isten ha létezel, tedd jobbá az életem. És így lett, minden tekintetben. Sokszor, nem értem mi miért történik velem, de ilyenkor Isten kb. a fent idézett sorokat mondja: maradj meg a törvényben, bármilyen megpróbáltatás is ér és akkor, megláthatod az Istened.
Néha csak úgy belesímulok az Atya tenyerébe, az a legjobb hely, de kiugranék belőle mert az egész világ arra ösztönöz, hogy elbuksz, csődött mondasz, ha nem kezdesz küzdeni, taposni, gyűlölni, változtatni.... mi lesz így veled?
Hogyan mondjam nekik: csöndet, mert Isten a tenyerén hordoz, Ő majd megcselekszi amit kell, mert Ő így akarja, neki öröm ha így hordoz körbe a világon és azon túl. Persze azért vannak feladatok és megpróbáltatáso k, szenvedés de mindvégig úgy kellene az életet élni h van ez a hely az Isten tenyere ahol senki nem bánthat, ahol gyenge lehetsz, ahol pihenhetsz nyugodtan, ahol elmondhatod a bànatod és Isten meghallgat, ahol nincs aggódás és ahol Isten megigéri, hogy mindent megold, csak egyet kér cserébe : "mindig emlékezni rá, hogy megígértem hogy megoldom és ha megígértem még is cselekszem . Van hogy nem látsz bele a történésekbe, és rosszul érzed magad, de higgy bennem mert ez már az igéretem beteljesüléséne k a része" Hit
Kiszeretni a másikból a szentet - ahogy Böjte Csaba atya is mondta. Erre mutat a szentek életútja. Szerintem Ferenc pápa ezt követi, s a mi utunk is ez. Ő Isten földi helytartója, bíznunk kell benne és döntéseinek helyességében.
Napjainkban számos országban sok katolikus él, akik miután a polgári törvények szerint váláshoz folyamodnak, új polgári házasságot kötnek. Az Egyház Jézus Krisztus szava (“Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.” [Mk 10,11–12]) iránti hűsége miatt vallja, hogy nem ismerheti el ezt az új együttélést érvényesnek, ha az első házasság érvényes volt. Amennyiben elvált házasok polgárilag újraházasodtak, olyan helyzetbe kerültek, amely objektív módon áthágja Isten törvényét. Éppen ezért amíg e helyzet fönnáll, nem áldozhatnak. Ugyanezen oknál fogva bizonyos egyházi feladatokat sem vállalhatnak. A szentgyónásban történő kiengesztelődés csak azokat illeti, akik bánják, hogy a Krisztushoz való hűség és szövetség jelét megtörték, és kötelezik magukat, hogy teljes önmegtartóztatá sban élnek.
Ennek a normának egyáltalán nincs büntető vagy bármiképpen diszkriminációs jellege az újraházasodott elváltakkal szemben; inkább olyan objektív helyzetet fejez ki, amely saját magától teszi lehetetlenné a szentáldozáshoz való járulást: „Az illetők tényleges helyzetük miatt nem bocsáthatók oda, mivel életállapotuk és -helyzetük objektív módon ellene mond annak a Krisztus és az Egyház közötti szeretetegységn ek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít. Ezenkívül van egy sajátos lelkipásztori motívum is: ha ezek az emberek az Eucharisztiához járulhatnának, a hívek tévedésbe esnének, és zavarba jönnének az Egyháznak a házasság felbonthatatlan ságára vonatkozó tanítását illetően.” (Familiaris consortio 84)
http://petersziklaja.ml/4-mindenkinek-joga-van-a-szentsegek-vetelehez/
2016. október 31 (LifeSiteNews) - Az együttélés soha nem lesz a házasság „igazi kegyelme”, és az egyháznak tudomásul kell vennie az emberek biológiai nemét ahelyett, hogy megerősíti az “egyfajta skizofréniát”, amely szerint az ember nemét meg lehet változtatni, mondta Athanasius Schneider püspök a LifeSiteNews portál részére adott exkluzív videóinterjúban.
Részlet a riportból:
A Maria Santissima érsekség segédpüspöke (Asztana, Kazahsztán) nyilatkozatában kiemelte, hogy az Egyház álláspontja az együttélésről „nem változtatható meg", mert „Isten kinyilatkoztato tt igazsága elítéli a szexuális aktust az érvényes házasságon kívül, mint súlyos bűnt, mint amilyen a paráznaság és a házasságtörés.”
„Az Egyház mindig is ezt tanította, ezt közvetítette minden időben, megszakítás nélkül, mindig ugyanazzal a jelentéssel, ugyanabban az értelemben, és ezért ez örökké tart. Ezt nem lehet megváltoztatni.”
Schneider szavai tisztáznak egy Ferenc pápa által rögtönzött megjegyzést is, mely szerint néhány együttélő pár „igazi házasságban” él, és megkapja a házasság szentségének kegyelmét.
„Sok hűséget láttam ezekben az együttélésekben , és biztos vagyok benne, hogy ez igazi házasság, ezeké az igazi házasság kegyelme, hűségük miatt” mondta a pápa.
Ezzel szemben Schneider püspök úgy látja, hogy „az együttélés soha nem hordozza a házasság igazi kegyelmét, mert ez ellenkezik Isten akaratával. És amikor valami láthatóan és nyilvánvalóan ellenkezik Isten akaratával, a kinyilatkoztato tt igazsággal, ott soha nem lesz kegyelem. A kegyelem Isten jóakaratát jelenti, azt, hogy egyetértésben élek Isten akaratával.”
Mindemellett „az együttélés ellenkezik Isten hatodik parancsolatával , ami egyértelmű a Szentírásban” mondta.
Innét továbbment, és betért a zsinagógájukba. Éppen ott volt egy béna kezű ember. Hogy vádaskodhassana k ellene, megkérdezték: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Így felelt: „Ha valakinek közületek csak egy juha van, s az szombaton gödörbe esik, vajon nem markolja meg és nem húzza ki? Mennyivel többet ér az ember, mint a juh! Szabad tehát szombaton jót tenni.” Ezzel az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Kinyújtotta, és az éppen olyan egészséges lett, mint a másik. Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.” [Mt 12:1-14]" Ez alatt értsük-e azt, hogy ahogyan Jézus felülbírálhatta a z ószövetségi zsidó törvényeket, úgy ma megteheti ugyanezt Róma püspöke Isten örök törvényeivel? Lehet-e emberileg lazítani azokon a törvényeken, melyet Jézus földi ideje alatt pecsételt meg? Az ugyanis nem egy leheletnyi zsinati friss szellő továbbvitele ha szentáldozáshoz engedni az Egyház az elvált újraházasodotta kat. Ha ezt megengedi, illetve bíborosi felkérés ellenére sem tesz lépéseket az ellen, hogy mindezek ne legyenek félreértetőek bizonyos egyházi dokumentumokban , akkor azt kell mondjuk, hogy a következő két az Egyház eddigi tanításával ellentétes nézet valamelyike van kibontakozóban: vagy nem tekintjük halálos bűnnek a továbbiakban a házasságtörés állapotát vagy megszűnt az a dogma, hogy szentáldozáshoz csak halálos bűntől mentes hívek járulhatnak. Ha ezek továbbra is régi tanítás szerint maradnak fent, akkor ezt Róma püspökének nyíltan a kételkedő " és vádló farizeusok" tudtára kell adnia, hogy megnyugodhassan ak. Ez viszont idáig nem történt meg, csak a nagy csend van......., mert Pio Pinto szavait idézve: a bíborosi rang nem elegendő ahhoz, hogy ilyen kérdésekben választ követeljen a pápától.
Egyetértek Önnel!
Egy remete nővér -egyházi személy!!!- véleménye:
„El akarják törölni a bűnt, mert terhes a számukra”
Giovanna Riccobaldi remetenővér levele
(forrás: www.katholisches.info – 2016. szeptember 27.)
Előzmény: Giovanna Riccobaldi remetenővér levelet írt Sandro Magister „konzervatív” vatikáni újságírónak Bergoglio Amoris Laetitia című iratával kapcsolatban azzal a céllal, hogy annak a problémának a gyökerére felhívja a figyelmet, mely az újraházasodott elváltak áldozásának engedélyezésérő l kiváltott vita valódi tárgya.
[A levél nagyon értékes mondanivalót tartalmaz (ráadásul kiválóan illik az Extra ecclesiam nulla salus című tanulmány mondanivalójáho z, például ezzel a mondatával: „szem elől tévesztettük életünk természetfelett i dimenzióját, az örök és szent Isten tekintetét és törvényeinek, vagyis akaratának titokzatos erejét, amit nem szükségszerűen megértve, de szigorúan be kell tartanunk, azért, mert Tőle származik”), ezért közlöm, mégha érthetetlen is számomra, hogy a remetei életbe hogyan fér bele a kinti élet „nagyon figyelmes követése”?]
A remeteélet egyik Istennek szentelt tagja vagyok és nagyon figyelmesen és, amennyire emberileg lehetséges, elfogulatlanul követem az újraházasodott elváltak áldozásáról szóló vitát, hogy megértsem, vajon az erre vonatkozó döntés valóban a pápai előjog – az oldás-kötés hatalma/joga – alá tartozik vagy sem, vagy talán a menny kulcsairól, a háziúr tudtán kívül, megpróbálnak titokban másolatot készíteni, hogy ily módon engedjék be azt a csalót, akinek nincs „menyegzős ruhája” (Mt 22,1-14), és ezzel kijátssza a bizalmat.
Ha az Egyház megengedi az áldozást azoknak, akik polgári házasságot kötöttek vagy együtt élnek valakivel, holott már van házastársuk, akihez szentségileg elválaszthatatl anul tartoznak („egy test”, mondja a háziúr), akkor ez azt jelenti, hogy az Egyház lehetségesnek tartja, hogy valaki Isten végtelen szent létének szentségét úgy fogadhassa, hogy nyugodtan hagyja, hogy Ő együtt élhessen a bűnnel ugyanabban a házban – az áldozó, azaz a befogadó személy testében és lelkében, hiszen a házasságtörés mindenképpen bűn marad, hacsak nem akarják az erre vonatkozó tanítást is megváltoztatni.
Lehetséges ez? Én úgy vélem, hogy nem, ha akár csak megközelítőleg is tudjuk még, hogy mit is jelent valójában a bűn. Isten maga emlékeztet bennünket a bűn szörnyűségére Mária szeplőtelen fogantatásával, aki pont azért maradt mentes még az áteredő bűntől is, hogy testébe be tudja fogadni a szent ostyát, Krisztus testét és vérét. Hogy miért? Mert Isten nem tűri a bűnnel való közösködést.
Úgy gondolom, hogy a jogi és érzelmi, vagyis szigorúan emberi aspektusok megértésének buzgalmában szem elől tévesztettük életünk természetfelett i dimenzióját, az örök és szent Isten tekintetét és törvényeinek, vagyis akaratának titokzatos erejét, amit nem szükségszerűen megértve, de mégis szigorúan be kell tartanunk, azért, mert Tőle származik.
Az Oltáriszentsége t súlyos bűn állapotában fogadni nem csak egy törvény megszegését jelenti, hanem – és ebben rejlik a gyalázat – az Urat arra kényszeríteni akarni, hogy közösködjön a bűnnel. Ezzel valami ocsmány undokságot követnek el – és ez az a láncszem, amit az Isten szent létéről szóló végtelen vitából kihagynak.
Miért akarnak olyan embereknek, akik ebben a helyzetben élnek, lehetőséget teremteni, hogy ilyen borzalmas bűnbe essenek? Az egyház [!] valóban azt akarja bemagyarázni gyermekeinek, hogy Isten szent volta, és a bomlasztó és hazug tényleg összeférhet?
A problémának ez a gyökere: a bűnt be kell takarni, hogy ne kelljen és ne lehessen bűnként felismerni, mert terhes a mai ember számára és útjában áll terveinek. A bűn e befedése által, mialatt az őt megillető helyről eltávolítják, paradox módon a végén pont ugyanarra a „helyre” utalják, ami egyedül Istent illeti meg. Tudatában vagyunk annak, hogy mit jelent ez?
Sokan azt vetik közbe, hogy ez az Ószövetség mentalitása, amikor még nem létezett irgalmasság, amit Jézus hozott el. Csakhogy az ilyenek tévednek, mégpedig nagyon súlyosan: Jézusnak a hegyi beszédben ismételt „hallottátok a régieknek szóló parancsot” és „én pedig azt mondom nektek” szavai az új életbe vezetnek el bennünket, melyben a régi törvény és a moralizmus helyet ad a hitnek és a kegyelemnek, amik azonban sokkal többet követelnek, mint amennyit az Ószövetség törvényei követeltek, mert Jézust nem az érdekli, hogy kényelmes életet teremtsen nekünk ezen a világon, hanem, hogy elnyerjük az örök életet.
A megváltás megköveteli annak abszolút szükségességét, hogy a bűnt tökéletesen kiirtsuk, és többé semmilyen egyezkedésbe ne menjünk bele. Az „idők teljességével” azt követeli Jézus tőlünk, amit az Ószövetség embereitől nem követelt: tökéletes engedelmességet , mert most, a megváltással képessé tett már bennünket arra, hogy ezt tetteinkben megvalósítsuk. E szavakkal: „Hallottátok a (régieknek szóló) parancsot: házasságot ne törj! Én pedig azt mondom nektek: mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele” (Mt 5,27-28), azt mondja Jézus, hogy a parancs értelme mélyebbre hat, az ember szándékába nyúlik, mivel a szándékból ered a cselekedet.
Jézus hosszú hegyi beszédében nem található meg az az olcsó irgalmasság, amit mi ma irgalmasság alatt értünk, hanem bár nem otromba, de egészen finom bemutatása a bűnnek, ami hangban és feszültségben kifejeződő crescendoban ér véget, olyannyira, hogy az evangélistának a végén meg kell jegyeznie, hogy „a nép álmélkodott tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van” (Mt 7,28-29).
Jézust nem az erkölcsi viselkedésnormá k puszta tana érdekli, hanem a tökéletesen megváltott lét. Próbáljuk végre felfogni, hogy itt nem arról van szó, hogy valakik jogát elismerik, hanem arról, hogy Isten szent voltára emelnek kezet. Ott tartunk, hogy az érinthetetlenre emelünk kezet, és arra kényszerítjük Őt, hogy a gonoszság fejedelmével közösködjön.
Hogy az újraházasodott elváltak nem áldozhatnak, önmagában még nem akadálya örök üdvösségüknek. Az eucharisztia méltatlan vétele azonban minden elvesztését eredményezi (1 Kor 11,27). Ne engedjük tehát testvéreinket egy végtelenül rosszabb helyzetbe kerülni, mint amiben már úgyis vannak. Különben az ellenség játékát játsszuk.
Ha az egyház [!] mégis meg akarja adni nekik ezt a lehetőségét, akkor ez azt jelenti, hogy az érintetteket már halottnak tekinti, és Istent arra akarja kényszeríteni, hogy saját irányelveiket és intézkedéseiket fogadja el a magáénak.
Feltéve: 2016. október 3.
Mi a helyes út? Kitartani Krisztus útján, szándékai mentén, a végidőkben is, egymás szeretete mellett. Melyek a biztosan negatív irány jelei? A megpróbáltatáso k idején eltávolodás a krisztusi út megélésétől, Krisztus szándékaitól, az emberben a másik iránti negatív érzelmek, a szeretetlenség felerősödése, akár a gyűlölet megjelenése, a megosztottság felerősödése. Nem mindegy, hogy melyik oldalra áll az ember majd akkor, ami igazságot képez a mára vonatkozóan is - nem mindegy, hogy figyeli-e magában és környezetében ezen irányjelzőket az ember vagy sem, amelyek segíthetik a követendő út felismerését.
"A normális keresztények a szentek..." (Varga Laci atya tanúságtétele)
www.youtube.com/watch?v=QFytU6jkYQ0&t=1172s
"Isten országa közöttünk van..." (Varga Laci atya tanítása)
www.youtube.com/watch?v=w3-14tOG99Y&t=244s
"A ti beszédetek ..." (Joó Sándor lelkipásztor tanítása)
“Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az őlábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”
joosandor.hu/predikacio/1963-12/ti-beszedetek
"Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom. Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is!
Innét továbbment, és betért a zsinagógájukba. Éppen ott volt egy béna kezű ember. Hogy vádaskodhassana k ellene, megkérdezték: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Így felelt: „Ha valakinek közületek csak egy juha van, s az szombaton gödörbe esik, vajon nem markolja meg és nem húzza ki? Mennyivel többet ér az ember, mint a juh! Szabad tehát szombaton jót tenni.” Ezzel az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Kinyújtotta, és az éppen olyan egészséges lett, mint a másik. Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.” [Mt 12:1-14]
"Jézus nem eltörölni vagy érvényteleníten i jött a 'törvényt', hanem betölteni és érvényre juttatni, ahol nem a 'törvénnyel' volt a baj, hanem azzal, hogy sokan félreértették annak szellemét és célját. Bújták Isten Igéjét, mert azt gondolták, hogy abban van az élet, de amikor előttük állt szemtől-szemben , nem ismerték Őt fel."
Magunk mindannyian ismerjük fel magát Jézust, a másik emberben is, ismerjük fel szándékait, céljait és haladjunk tanításai, szándékai mentén, valóban Krisztus követőként, keresztényként, mint teszi Ferenc pápa is.
Nincs annál nagyobb szegénység és nyomor, mintha valaki - bármire is hivatkozva - eltávolodik/els zakad Isten / Krisztus parancsolataitó l, tanításától, mert azok tökéletesek és örök érvényűek. Ebben a tanításban az IGEN az IGEN, a NEM az NEM! A fekete az fekete, a fehér az fehér (és nem a szürke 50 árnyalata) stb. Ennélfogva a bűn az bűn marad, az erény pedig erény, minden csűrés és csavarás ellenére. Istent ugyanis nem lehet becsapni! Nincs nagyobb irgalmasság annál, ha testvéreinket emlékeztetjük Isten örök érvényű igazságaira és a bűnben maradás végzetes következményeir e (persze nem csak erre a nyúlfarknyi kis földi életre nézve, hanem első sorban örök üdvösségük szempontjából). A hitvédelem lényege, hogy megmaradjunk a Krisztusi úton, ami az ÉLET-be vezet. Hála és Köszönet mindazoknak, akik bátran kiállnak és védelmezik a Római Katolikus Anyaszentegyház Krisztusi tanítását és hitét!!!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.