Mi lesz a kárpátaljai magyarokkal?

Kategória: Eheti Megjelent: 2014. február 24. hétfő

 

Tudjuk, hogy az elmúlt hetek ukrajnai, kijevi (és munkács-megyei) eseményeinek fontos résztvevője és motorja volt egy szélsőjobboldali, erősen nacionalista ukrán ellenzéki csoportosulás is. Befolyásuk mértékét jelzi, hogy Janukovics elnök elmenekülése utáni első napon az ukrán parlament máris elfogadott egy olyan törvényt, ami visszavonja a nyelvhasználati (és egyéb) jogokat a kisebbségektől, köztük a kárpátaljai magyar kisebbségtől is. Azt is tudjuk, hogy Munkácson és a térségben már érték fenyegetések az ottani magyarokat. Mi lesz a kárpátaljai magyarokkal? Tudunk-e segíteni nekik, mik a lehetőségeink? Nézzük végig, az egyszerűektől kezdve az extrém esetekig.

A legegyszerűbb és magától értetődő segítség a jelenlétünk – hogy vagyunk és velük vagyunk – ami azt is jelenti, hogy ott vagyunk közöttük. Nem tudjuk, hogy lecsillapodnak-e az indulatok, nem tudjuk, hogy nem fog-e akadozni a közellátás, nem tudjuk, hogy nem kell-e menekülniük – de ha jelen vagyunk (remélem) akkor a segélyszállítmányok megszervezése és lebonyolítása viszonylag egyszerű feladat. (És most nem az ökumenikus szeretetszolgálat négy emberére gondolok, ami szép gesztus, hanem komoly, rendszeres, államilag is szervezett segítségnyújtásra.)

Felkészülhetünk a menekültek befogadására is. Reméljük, nem alakul ki olyan helyzet, hogy a kárpátaljai magyaroknak menekülniük kelljen otthonaikból, de erre is fel kell készülni és nem csak átmeneti táborokkal, hanem nekünk, családoknak is, hogy befogadjunk gyerekeket, felnőtteket, családokat (aki amit tud), hogy anyagilag is támogassuk őket.

Remélhető az is, hogy Magyarország kormánya komoly diplomáciai erőfeszítéseket tesz az ukrajnai magyar kisebbség védelmében. A kérdés az, meddig tud, mer elmenni a kormány? Bekéreti a nagykövetet? Jegyzéket ad át? Éles helyzetben ezeknek annyi súlyuk van, amennyi erőt mögéjük tud sorakoztatni az ország.

Vajon vállalhatunk-e védnökséget a kárpátaljai magyarok felett? Ez azt is jelentené, hogy Magyarország minden (lehetséges és most még lehetetlennek tűnő) erővel megvédi a határainkon túl élő magyar embereket. Kockázatos lépés ez, hiszen könnyen fegyveres konfliktussá fajulhat – de hogy valóban az lenne-e, nem tudhatjuk.

Tudom, hogy sokan vannak ma Magyarországon, akik úgy vélik, hogy a rendszerváltozás idején, amikor a közép-kelet-európai térség kis nemzetei mind a helyüket keresték – és találták -, amikor felbomlott Csehszlovákia és Jugoszlávia, amikor Trianon mindenki más számára érvényét vesztette, akkor kellett volna Magyarországnak is követelnie a határrevíziót és visszaszereznie legalább a ma is többségében magyar lakta területeket. Nem tudjuk, volt-e akkor ennek realitása, nem tudhatjuk, a kisantant nem állt volna-e össze rögtön ellenünk. Mint tudjuk, a múltra irányuló „mi lett volna, ha?” kérdésnek a ilyen esetekben nincs értelme. A kérdés most a jelenre és a jövőre irányul: vajon képes-e a Magyarország megvédeni a határain túl élő honfitársait, vagyon szabad-e és lehetséges-e ezért akár fegyveres erőket is felvonultató konfliktusba belemennie, és ha igen, győztesként kerülhet-e ki egy ilyen konfliktusból?

Erre nyilván se én, se heves hazai ultra-nacionalistáink nem tudhatják a választ. Hiányzanak az ismereteink országunk állapotáról, fegyveres erőinkről, a kockázat mértékéről. (Azt mondjuk sejthető, hogy Románia, Szlovákia, Szerbia hogyan reagálna – nem lenne ez könnyű az ottani magyaroknak sem.)

Háborút józan gondolkodású ember nem akarhat se itt, se ott. Hogy azonban mit akarunk, mit szeretnénk és mi a valóság, milyen kényszereknek kell engednünk – nem tudhatjuk.

Én mélységesen hiszem, hogy a Kárpát-medence nem csak földrajzi, ökológiai egység. Isten a Kárpát-medence népeinek közös életet, sorsot szánt: ha képesek vagyunk kiengesztelődni akkor úgy, az Ő áldása alatt – de ha nem, akkor állandó gyanakvásban, háborúban, átkok terhe alatt görnyedve. Azt hiszem, most minden imára, erőfeszítésre szükség van a közös kapcsok, közös érdekek megtalálására és megerősítésére.

De mi van akkor, ha ezt az új ukrajnai vezetés semmiképp se akarja? Ha az ő politikájuk a viszályra, a megosztásra, a kisebbségek, köztük a magyarok elnyomására irányul? Ha megint mi leszünk a bűnbakok?

Van miért imádkozni…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés