Isten néhány tulajdonságáról

Kategória: Eheti Megjelent: 2021. február 15. hétfő

Isten inkább férfi(as), vagy inkább nő(ies)? Erőszakos vagy erőszakmentes? Egyáltalán, keresztény-e az Isten? Nézzük meg ezen a néhány példán keresztül, milyen csapdába eshetünk, ha helytelenül gondolkodunk…

Egy patriarchális, férfijogú társadalom könnyen arra a belátásra jut, hogy Isten férfi, de legalábbis férfias tulajdonságai vannak. Ha azonban kultúránk alapjaiban matriarchális lenne, akkor valószínűleg inkább nőként gondolnánk Istenre, ugyanúgy elkövetve a hibát, hogy a saját képünkre és hasonlatosságunkra próbáljuk formálni Őt. Istent azonban nem lehet sem férfias, sem nőies kategóriákba begyömöszölni.
A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy amikor Isten megteremtette az embert, saját képére és hasonlatosságára teremtette, férfinak ÉS nőnek alkotta, azaz a kettő együtt tükrözi vissza Isten személyiségét. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy saját habitusunkat, esetleg a kultúránk által díjazott tulajdonságokat, vagy valamely divatos teológiát – legyen az konzervatív vagy liberális, patriarchális vagy feminista -, akarjuk ráerőltetni, azokba begyömöszölni Istent, mert óhatatlanul eltévedünk, főleg, hogy aztán ezzel a hamis istenképpel igazoljuk saját tetteinket.
Jó példa erre az arról folyó polémia, hogy Isten erőszakmentes-e, vagy erőszakos. Természetesen Ő egyik sem, mert Isten nem ideológiai kategória, hanem személy, a lényege szerint Szeretet, aki teljes szabadságban él és cselekszik, a maga lényege (a szeretet) szerint, minden kategórián túl.
Hogy egy példát írjunk a kategóriákban való gondolkodás csapdájára: egy öngyilkos ki akar ugrani az ablakból, valaki meglátja, és hogy megmentse, visszarántja őt onnan. Az illető megüti magát a padlón és eltörik a karja. Beperli megmentőjét a személyes szabadság akadályoztatása, valamint garázdaság miatt, és kéri az orvosi költségek megtérítését és sérelemdíj megállapítását. A bíróság pedig a jogszabályok alapján megítéli azt neki… Őrültség? Igen. Ilyen, amikor a törvénykező szellem végül az ellen fordul, aminek védelmére létrejött.
Isten szabadon cselekszik, biztatással vagy elrettentéssel, ahogy minden szülő is a gyermekével, szeretetből. Hiszen a gyerek sem tiszta lappal születik, és nem ártatlan, csupa jóság és szépség – és persze nem is csupa rosszaság -, hanem neki is tanulnia kell, megfegyelmeznie önakaratát, a jót növelni, a rosszat csökkenteni… Avagy Jézus erőszakos volt-e, amikor teljes hatalmával fellépett a gonosz lelkek ellen? Vagy amikor kiűzte az árusokat a templomból? Vagy amikor kemény szavakkal feddte meg az ellenfeleit? (Bizony, már ezért is elítélné egy mai bíróság.) És vajon azért engedte meg, hogy keresztre feszítsék, mert erőszakmentes volt (vagy azért, hogy betöltse küldetését)? Milyen sokat lehet erről vitázni, és milyen értelmetlenül…
Mi ebből a tanulság? Hogy a törvények ugyan fontosak, de a saját helyükön kell tartani azokat. Ha ezt nem tesszük, úgy járunk, mint a farizeusok és írástudók, akik kívülről tudtak minden törvényt, s épp a törvény börtönözte be őket, így nem tudták felismerni Jézus Krisztusban a Messiást. A törvény „Istenre vezérlő kalauz”, aminek elő kell segítenie az Úrral való személyes találkozást.
Így jutunk el a legmeredekebb kérdéshez: Keresztény-e az Isten? Az biztos, hogy Ő Jézus Krisztusban mutatta meg személyiségének valóságát. Jézus a megtestesült Fiú, aki tökéletesen Isten és tökéletesen ember, a megváltónk, akin keresztül szabad utunk van az Atyához. Bár más vallásokban is lehetnek helyes és jó megsejtések Istenről, a Kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban lett teljessé. Aki érteni akarja Istent, Jézushoz kell fordulnia és a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kell kérnie…
Ugyanakkor Isten minden ember Atyja is, nem csak a keresztényeké. Miénk – keresztényeké -, a legnagyobb kegyelem, a szabad út, de egyben miénk a legnagyobb felelősség is! Nem sajátíthatjuk ki Istent magunknak – hogy így valamiféle törzsi istenséggé tegyük -, Isten nem a miénk, Isten nem keresztény, pláne nem katolikus, ortodox, vagy protestáns keresztény… Ő Isten, a maga teljes szabadságában a szólásra és cselekvésre. Nekünk pedig figyelnünk kell és megkülönböztetnünk, nehogy elmenjünk az Úr üzenete mellett, csak azért, aki mondja - tudós, művész, vagy egy egyszerű ember -, nem keresztény.
Persze milyen jó lenne, ha mi hirdetnénk az Úr útját! Hiszen ha nem tesszük, a kövek szólalnak meg. Márpedig keresztény követ még nem látott senki…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés