Ő Szent Királyi Felsége és Jézuska

Kategória: Eheti Megjelent: 2020. december 28. hétfő

Még régebben történt, amikor egy karizmatikus közösségben a templomban kitárt karral imádkoztunk. Az ott lévő pap azt mondta, hogy ez mégis csak túlzás - miközben persze ő a szentmisében ugyanígy kitárt karral imádkozik az oltárnál… Akkor most szabad, vagy sem? Nagy Szent Teréz Jézust az írásaiban gyakran Ő Szent Felségének nevezte, a stigmatizált Galgóczy Erzsébet pedig Jézuskáról és Máriácskáról írt – szabad így beszélni?

Sajnos az ítélkezés időnként össznépi szórakozássá válik, s ebben mi, keresztények is részt veszünk (Jézus figyelmeztetése ellenére). Ítélkezünk, ami azt jelenti, hogy saját elvárásainkhoz, kultúránkhoz hasonlítjuk a másik embert, mintha mi lennénk a mérce, amihez mindenkinek igazodnia kell (ami már önmagában is bálványimádás). Jézust is azért ítélték el a nép vezetői és vénei, az írástudók és farizeusok, mert nem úgy viselkedett, ahogy ők elvárták volna. Ferenc pápa pedig már az első szavával kiverte a biztosítékot sokaknál, amikor pápává választása után „Jó napot kívánok”-kal köszönt az embereknek – micsoda botrány!
Nagy Szent Teréz sokszor Szent Felségnek nevezte Jézust. Ő a végletesen hierarchizált Spanyol Királyságban élt, ahol címek, rangok és fokozatok sokaságával különböztették meg egymástól az embereket és ez átjárta a vallásos életet is. Ugyanakkor épp Teréz volt az, aki hihetetlenül bensőséges hangot ütött meg Jézussal szemben! Talán ismerjük azt az anekdotát, amikor szinte pimasz és dacos módon szól vissza Jézusnak egy gyötrelmes utazás végén, amikor Megváltónk azt mondja neki: látod, így bánok azokkal, akiket szeretek. Mire Teréz: azért szeretnek Téged ilyen kevesen! (Fejből idézem, elnézést az esetleges pontatlanságért.)
Én magam is beszéltem városunkban olyan egyszerű lelkekkel, akik számára Megváltónk mindig Jézuska maradt (és a kisiskolás gyerekek között az én szám is rájár erre). Van ebben valami gyermeki, naiv ragaszkodás és ártatlanság, és semmiképp sem ítélném el azokat, akik így beszélnek Jézus Krisztusról (hacsak nem gúnyolódásból teszik). Ilyen gyöngéd, becéző formában beszélt Galgóczy Erzsébet is a Szűzanyáról és Megváltónkról. Jellemző ártatlanságára és egyszerűségére, hogy már jó ideje látogatta őt a „Szép hölgy” – azaz a Szűzanya -, amikor ő még mindig nem jött rá, hogy látogatója azonos Máriácskával, akit ő olyan bensőségesen szeretett.
Emlékszem, amikor II. János Pál pápáról készítettek egy olyan szobrot, ahol szinte földre rogy, és ruháját egy nagy kőtömb szorítja a földhöz, sokan megbotránkoztak, hogyan lehet ilyen művet készíteni. Talán nem volt elég méltóságteljes? Vagy épp a mű drámaisága verte ki a biztosítékot? És mi olyan nagyon botrányos a híressé vált hajléktalan Jézus szobrában (egy padon fekszik, ócska pokróccal takartan, csak a lábfeje látszik ki a sebbel)? Talán nem éppen az, hogy kimozdít minket a kényelmes gondolkodási kereteink közül és szembesít azzal, ami elől szívesen eltakarnánk szemeinket? (A mi Szeretetláng kápolnánkba betérő is meghökkenhet az ott lévő szobor felett, ami Máriát nem szép fiatal lányként, hanem lángoló szívű középkorú anyaként ábrázolja, amint palástjával betakarja a rá figyelő Erzsébet asszonyt…)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most akkor keressük a különlegességeket és a feltűnősködést valami extra szóhasználattal. És az is igaz, hogy lehetnek olyanok, akik direkt botrányokozásból forgatják ki hitünket. Nem gondolom, hogy a világhírűvé vált, galériákban bemutatott és óriási pénzért eladott „vizeletben ázó feszület” érvényes keresztény műalkotás lenne. Természetesen szükség van a megkülönböztetésre és vannak határok. Azonban nagyon óvatosnak és körültekintőnek kell lennünk épp azért, mert tudhatjuk, hogy hajlamunk van az ítélkezésre és arra, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük, ami pedig óriási károkat okozhat. Egykor Xavéri Szent Ferenc kínai ruhát öltött és a nép nyelvén prédikált, sok ember megtérését elérve. A római kúria azonban úgy gondolta, hogy ez helytelen, mert csak európai ruhában és liturgikus öltözetben, és csakis latinul lehet hitelesen prédikálni Istenről – és ezzel tönkre is tették az akkori missziót. Vigyázzunk, nehogy bolondot csináljunk magunkból, mint az a teológus, aki a karizmatikus megújulás dalait azért bírálta, mert túlságosan földi érzelmekkel közelít Istenhez – pedig elég lett volna csak belelapoznia a Szentírásba (és nem is kell rögtön az Énekek énekét olvasnia), vagy elgondolkodnia arról, hogy az Ige testté lett…
Áldott ünnepeket kívánva, imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés