Töviskorona-vírus járvány

Kategória: Eheti Megjelent: 2020. szeptember 14. hétfő

Míg a koronavírus-járvány terjedéséről minden nap kapunk adatokat – megbetegedések és elhunytak száma, stb. – addig a töviskorona-vírus okozta megbetegedésekről nem esik szó a hírekben. Pedig ez a vírus már régóta fertőz és halálos kimenetelű is lehet. Ezért szükségét érezzük, hogy ismertessük ennek a járványos betegségnek a tüneteit, lefolyását és kezelését.

A vírus a nevét Jézus tövissel való megkoronázásáról kapta, pontosabban arról a bibliai jelenetről, amikor a megostorozott Jézust gúnyból bíborba öltöztetik, fejébe töviskoronát nyomnak, verik, gúnyolják, majd Pilátus elé viszik, aki azt mondja: Íme az ember. Ez a kijelentés szimbolikus tartalma szerint arra is utal, hogy a bűn és gonoszság által meggyötört, méltóságát vesztett ember valójában (Isten felől nézve) így néz ki. Nos, a töviskorona-vírus ugyanezt teszi az emberrel: a megfertőzött személy belülről kiindulva ugyanígy torzul el és válik egyre betegebbé.
A töviskorona-vírus tüneteit könnyű felismerni. A megfertőzött ember különös viselkedésformákat vesz fel: egyre fontosabbá válik számára, hogy minden neki legyen jó, függetlenül attól, hogy a többi embert ez hogy érinti. Könnyedén hazudik, később lop, rágalmaz, korrumpál, ha érdekei úgy kívánják. A megfertőződött ember - függetlenül az életkörülményeitől, társadalmi helyzetétől, tanultságától, családi állapotától -, egyre inkább a hatalom megszállottjává válik, saját környezetét igyekszik leuralni, s minél magasabbra jut, annál erőteljesebben él és visszaél erejével. Saját sikere érdekében hajlandó bárkit megrágalmazni, lejáratni, befeketíteni, jó hírét tönkre tenni, vele erőszakoskodni, elvenni anyagi javait, stb. (Belső, lelki iránytűje, erkölcsi érzéke a betegség előrehaladtával teljesen el is halhat benne.)
A töviskorona-vírus fertőző. Aki elkapja, igyekszik másokat is megfertőzni, így igazolva saját tetteit. Barátai nincsenek. Bár képes barátságot színlelni, azt azonban csak ideig-óráig tudja fenntartani. Barátok helyett harcostársakat, kiszolgálókat, követőket gyűjt, akiket könnyen manipulálhat, de akiket ugyanúgy kihasznál, mint minden más embert.
Ahogy a töviskorona-vírus egyre jobban beeszi magát a beteg elméjébe, az illető ideológia-függővé és ideológussá válik. Bármit és bárminek az ellenkezőjét is könnyedén vallja. Ha úgy adódik, vallásos köntöst is szívesen magára ölt - ha ez előnyére válik -, de ugyanígy lehet forradalmár, liberális vagy épp technokrata. Valódi meggyőződése nincs – kivéve az önmagába vetett makacs hitet -, a szavakat és eszméket érdekei szerint úgy váltogatja, mint más a zoknit.
A töviskorona-vírus hosszú ideig látensen lappanghat az emberben, a belső rombolás azonban előbb-utóbb kiütközik, fertőzött ember lelkileg érzékelhetően „bűzleni kezd”, s ez megmutatkozik tettein is.
Sajnos a töviskorona-vírussal fertőzött embert meggyógyítani az ő közreműködése nélkül lehetetlen. Ez azért probléma, mert a betegnek nincs betegség-tudata, s ha észre is venné magán a tüneteket, azt a végletekig letagadja. Próbálkozhatunk közvetett módon, tükröt tartva elé (például egy jó könyvön, filmen, művészeti alkotáson keresztül), hátha magára ismer. Kérhetjük közvetlenül is a Nagy Gyógyító közbelépését (imában), de hogy a gyógyulási folyamat elindul-e, és ha igen, akkor meddig tart, erről nincs biztos adatunk.
Mit tehetünk?
Legjobb, ha a töviskorona-vírussal fertőzött embertől távol tartjuk magunkat, ígéreteit kételkedve fogadjuk, közös munkát vele nem kezdünk, követői nem leszünk, életünket rá nem bízzuk, hanem megmaradunk az Atyai Ház védelmében. A legújabb kísérleti eredmények szerint azonban az Isten- és emberszeretet immunitást biztosít a vírus ellen, sőt, így közeledve a beteg felé, az ő gyógyulása is megtörténhet. Az első eredmények biztatóak, kíváncsian várjuk az újabb eredményeket…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés