Igen, Jézus – de melyik?

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. április 08. hétfő

Annak idején a jeruzsálemi templomot a világ nyolcadik csodájaként emlegették szépsége miatt. Talán láttunk is rajzot, vagy makettet róla, ez azonban csak steril kép lehet a valósághoz képest. Elképzelhetjük a görög-római stílusban épült, 300 méter széles és 600 méter hosszú oszlopcsarnokot, benne a pogányok udvarát, a nők, a férfiak és papok udvarát, belül a szentélyt és a szentek szentjét – és még mindig alig jutottunk közelebb a valósághoz.

Most képzeljük el a belépés előtt rituálisan tisztálkodó embereket, aztán a hatalmas pogányok udvarában tolongó tömeget, az őröket és a falakon álló római katonákat. Az állatok karámjait, ketreceit és a nagy hangon kiabáló árusokat. A pénzváltók asztalait és az ott folyó alkudozást. Az istálló- és trágyaszagot, amelyik összekeveredik a hőségben tolongó emberek izzadságszagával. A papokat, akik vizsgálgatják a hívek által felajánlott áldozati állatokat, hogy mindenben megfelelnek-e az előírásoknak. Az állandó hangzavart és a nagy hangerőt.
Aztán képzeljük el a nők udvarában várakozókat, akik innen nem mehetnek tovább, aztán a férfiak udvarát és végül még bentebb a papok udvarát, ahol az áldozatok bemutatása zajlik. Ez a hely olyan, mint egy mészárszék. Itt ölik le a bikákat, bakokat, galambokat, itt folyatják ki a vérüket és hintik meg vele a négyszarvú oltárt. Itt ég az örök tűz, amire az állatokból kivágott beleket és belsőségeket helyezik. A papok imája és éneke összekeveredik a riadt és haldokló állatok bőgésével, a tömjén illata pedig a vastag, fekete és büdös füsttel, ami folyamatosan gomolyog az ég felé ….
Ez már inkább rémálom-szerű, és elég messze esik attól, ahogy mi gondolkodunk a helyes istentiszteletről és – imádásról. Vagy ahogy a magányt kereső és éjszakákat csendes imádásban töltő Jézus gondolkodott az Atyával való eleven kapcsolatról.  Mindjárt jobban értjük azt is, miért kergette ki a zsibvásárt földi élete utolsó hetében Jézus – saját megvallása szerint halálát másokért önként felajánló örök áldozat – a templomból. („Azután így tanította őket: Nincs talán megírva, hogy az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.” – Mk 11, 17)
Ahogy a jeruzsálemi templomról is leginkább csak múzeumi elképzelésünk van, hasonlóképp Jézusról is, azzal a különbséggel, hogy róla nagyon sokféle kép van forgalomban, amelyek annyira hasonlítanak Jézus Krisztusra, mint az esztétikus templomi feszületeink a keresztre feszítés véres valóságára. Isten Fiából csodálatos bálványisteneket tudunk készíteni, a saját képünkre és hasonlatosságunkra, kinek-kinek tetszése szerint. Lehet az a „történeti Jézus”, aki semmilyen csodát nem követett el, s csak követői tekintették őt Istennek, hogy ezzel magukat igazolják. Lehet guru, egy bölcs a sok közül – egyáltalán nem zavartatva magunkat attól, hogy egészen mást tanított, mint a vele egy sorba helyezett többi „mester”. Lehet nagy tanító, akinek tanait ugyan tiszteljük, akire hivatkozhatunk is, de akit nem kell követnünk. Lehet forradalmár, lehet jólétünk biztosítója, lehet egy címke, egy kép, amivel megkülönböztethetem magam a többiektől. Esetleg politikai jelszó, amivel szavazókat gyűjthetek magamnak. Az emberi találékonyság határtalan, ha Jézus Krisztust igazolásnak akarja a maga számára: lehet forradalmár, lehet ateista, lehet házas (Mária Magdolnával), lehet homoszexuális (a fiatal János apostollal) – és a hangosan hirdetett képtelenségek sora egyre csak bővül.
Ha azonban nem akarunk megelégedni a számunkra tetszetős képekkel és önigazolásokkal, akkor a kép helyett az élő, valódi Jézussal kell találkoznunk. Meg kell hallanunk azt, amit Ő mond önmagáról és azt is, hogy mit tanít nekünk. Ez a Jézus valóban a Krisztus, Isten és ember, aki lenyűgöző dolgokat mondott és tett - ugyanakkor Ő az a rémítő valóság is, aki szembesít önmagammal, bűneimmel és a világ bűneivel. Aki nem engedi elaltatni a lelkiismeretemet, aki olyan útra hív, ahol a rózsaszirmok alatt tövisek vannak és a csodák ösvényét keresztek szegélyezik.
Találkozni az élő Jézussal – ez életünk legfelemelőbb és legdrámaibb pillanata. Kihagyni lehetetlen, ugyanakkor mégis csak kegyelem, amit a Szentlélek munkál bennünk és értünk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés