Az utolsó pillanatban

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. február 04. hétfő

Édesapám 77 éves korában hunyt el. Utolsó ötven évében templomot se nagyon látott közelről, pappal se beszélt, ellenben meglehetősen zűrös és bűnökkel teli életet élt. Ha említettem neki, hogy szóba kellene állnia Istennel, azt mondta, hogy ő megegyezett Vele: „én se szólok bele az Ő dolgába és Ő se az enyémbe…” Mondtam neki, hogy nagy bajban lenne, ha Isten is így gondolkodna, szerencsére Ő nem ilyen…

Számomra természetesen elfogadhatatlan volt, hogy a mennyek országában apu ne legyen ott velünk, így hát próbálkoztam mindenhogyan őt jobb belátásra téríteni, nem sok sikerrel. Az épp megjelenő könyveimből is adtam neki - azt állította, hogy elolvasta azokat, de bővebben nem részletezte a dolgot, így csak reménykedhettem, hogy talán hatottak rá az elolvasottak. Mi maradt? Csak az ima, és a bizalom…
Betegeskedett, de tartotta magát, ő is itt akart volna örökké élni a földön, ami persze lehetetlen. Aztán bekerült Szolnokon a kórházba - telefonon keresztül értek el, hogy menjünk le meglátogatni őt, mert nagyon rossz állapotban van.
Amikor megláttam, rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy itt a vég. Alig ismertem rá - összeomlott a szervezete, megtelt vízzel, teljesen elformátlanodott a teste, nehezen lélegzett és beszélni se tudott. Agonizált, csak egy szót ismételt többször is, azt is alig érthetően: papot!
„Szerencsére” – azaz Isten gondviselő kegyelméből épp előtte héten járt nálunk, Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában egy szolnoki pap, Ferenc atya, aki megadta a telefonszámát. Gyorsan telefonáltam neki, és „szerencsére” épp akkor fejezte be a miséjét egy közeli templomban, azt mondta, tíz perc múlva a kórháznál lesz, lent várjam a bejáratnál…
Édesapám utolsó pillanatai voltak ezek. Élt-e még, vagy már halott volt, amikor odaértünk? Ferenc atya mindenesetre a szándékot is elégnek tartotta, amivel apu kifejezte, hogy papot kér, és feloldozta, feladta neki a betegek kenetét, ami valóban az utolsó kenetnek bizonyult…
Édesapám a szemünk előtt hunyt el, de hiszem és tudom, hogy nem halt meg örökre! Lehet, hogy még a tisztítótűzben van, hiszen sok mindent meg kell még beszélnie Megváltójával. De az is biztos, hogy „nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő bűnös, mint 99 igaz felett…”
A Szeretetláng lelki naplóban olvashatjuk Jézus nagy vágyát és felkiáltását: „Egy lélek sem kárhozhat el!” Végtelenül hálás vagyok Istennek azért, hogy volt türelme az utolsó pillanatig várni apunál, és úgy alakította a körülményeket, hogy megmenthesse őt is.
Azóta eltelt egy év - a történetnek azonban számomra önmagán túlmutató jelentősége is van – hiszen olykor úgy tűnik, a világ is veszettül rohan a végzetébe, egyre jobban megterhelődve bűnökkel és csapásokkal. Próbálkozunk tenni ellene, talán történik is valami, de mi ez a néhány tiszta csepp a romlottság hatalmas tengerében?
Nem szabad azonban elcsüggednünk! Isten az idő ura, kezében tartja a múltat és a jövőt egyaránt. Ismeri a gonosz lelkek minden tervét is és képes még az utolsó pillanatban is „kicsavarni a kezükből” a már biztosnak látszó győzelmüket. Ezért nekünk is fel kell szítanunk a hitet, a reményt és a szeretetet a szívünkben és azzal a biztos tudattal kell élnünk és küzdenünk, hogy Jézus Krisztus győzött a gonoszság minden ereje felett – és ez a győzelem a miénk!
Miénk most, miénk később, miénk akár az utolsó pillanatban is.
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula – www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés