Rossz példa

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. augusztus 10. csütörtök

Hogyan kerülhet be könnyen az Egyház a világi médiába - mármint a szokásos rágalmakon kívül - hát úgy, ha bort iszik és vizet prédikál, és ez kiderül. Mint most, a Szeged-Csanádi egyházmegyében. A cikk címe: Százmilliókkal rövidíthette meg a tanárokat a Szeged-Csanádi egyházmegye - és hozzá tennénk, hogy a munkások bérének visszatartása főbenjáró bűn, és ez bizony az egyházra is vonatkozik...

 "Tizenegy éven át nem fizetett pótlékokat a Szeged-Csanádi Egyházmegye a hátrányos helyzetű településeken általa fenntartott iskolákban dolgozó tanároknak, állítja a Magyar Narancs eheti száma. A cikk szerint egy érintett tanárnő férje, Bene Tibor perelte be az egyházmegyét, amiért felesége két éven át tanított a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskolában, de nem kapta meg a pótlékot, ami egy 2006-os kormányrendelet szerint járt volna.
Két évre visszamenően fizetése 10 százalékát, mintegy 300 ezer forintot követelt. Elsőfokon a gyulai munkaügyi bíróság, majd másodfokon tavaly szeptemberben jogerősen a Gyulai Törvényszék is neki adott igazat, sőt, közben kapott egy támogató jogi állásfoglalást a minisztériumtól is, írja a lap.
A lap ekkor megkérdezte az egyházmegyét, hogy ezt a pótlékot 2007 óta hány alkalommal mulasztották el kifizetni, de nem kapott választ. Ezután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, hogy rajtuk keresztül kérje ki az adatokat. Ekkor azt a választ kapták az egyházmegyétől, hogy nekik ilyen pótlék lehívására nincs joguk, és az államkincstártól ilyen jogcímen nem kaptak pénzt. A pótlékokat az intézmények állapítják meg és fizetik ki a fenntartói támogatásból, tették hozzá. A sok intézmény miatt nem tudnak kimutatást adni ezekről. A NAIH ekkor a vizsgálatát megszüntette, arra hivatkozva, hogy az adatok nem állnak rendelkezésre az adatkezelőnél.
Bene Tibor egyébként a kormányhivatalnál közérdekű bejelentést tett idén tavasszal, és három iskolában ellenőrzést kért (Battonya, Kevermes, Végegyháza). A munkaügyi ellenőrök a pótlék ki nem fizetése miatt mindhárom iskolában bírságot szabtak ki. A felesége pénzét sem kapta meg olyan könnyen: végrehajtást kellett érte indítania. A Magyar Narancs úgy kalkulál, hogy 11 iskola minden tanárával 11 évre visszamenően több százmilliós összegről lehet szó. (index.hu)"

You have no rights to post comments