Szent István örökségét folytatva

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. január 05. csütörtök

"Nem tagadhatjuk, hogy sok hasonlóság van István kora és a mi korunk között. Európa egy vérzivataros évszázadon van túl és a Kárpát-medencében ma sincs béke és egyetértés. A magyar nemzet hivatása azonban ma is az, hogy békességszerző és békesség-hordozó legyen itt, miként Szent István idejében, példájául egész Európának.

 

A természetes földrajzi határok közötti közigazgatási egységet ma szinte lehetetlennek tűnik helyre állítani – és mégis erre kell törekednünk, de hogyan?

A cél ugyanaz de az eszközök természetesen mások. Ma nem kell és nem is lehet kivont karddal (tankkal) hadakozni – hacsak az Ige kardjával nem - az újjáépítés munkáját azonban el kell végezni. Ennek legfőbb eszközeként a hangsúlyt a krisztusi élet megélésére és terjesztésére kell tenni.

Bárcsak már Isten akarata járná át a gazdasági és kulturális életet, bárcsak Ő inspirálná politikusainkat és tudósainkat! A szeretet és a békesség, a kiengesztelődés és a jóakarat járná át nemzetünket és a Kárpát-medence népei közötti viszonyokat is, az emberek jó elhatározásokat tennének és azokat végre is hajtanák, s a tudás, a pénz és a hatalom az emberek és közösségek jó céljait szolgálná.

Szent István ragyogó példája azt mutatja, ez nem lehetetlen, de itt és most ezt nekünk kell elkezdenünk. Ha vállaljuk ezt a küldetést, valóban megtapasztalhatjuk, hogy a szentistváni ország újra épülni kezd közöttünk. Ez a mi missziónk. Ennek érdekében szervezünk missziós összejöveteleket, gyógyító szolgálatot és zarándoklatokat, cigány-missziót, stb. Könyveket jelentetünk meg, kiállításokat szervezünk és igyekszünk átjárni a kulturális életet is egy krisztusi látásmóddal.

A Szeretet földje nem lelkiségi mozgalom, nem új kinyilatkoztatás hanem egy vízió, egy bennünket lelkesítő kép a megújuló Kárpát-medencéről. Ha szeretnél részt venni munkánkban – vagy csak érdeklődsz – kérlek keress minket elérhetőségeinken:  www.szeretetfoldje.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245 (Sipos Gyula).

Építsük együtt Isten országát, a szentistváni országot, a Szeretet földjét! 

Drága Mennyei Atyánk!

Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya, Szent István király és az összes magyar szentek közbenjárására, hogy járd át nemzetünket Szentlelked erejével, hozd el közénk a bűnbánat és a megújulás kegyelmét, hogy az egész országban kigyúljon az „összetartó szeretet tüze”!

Te hatalmas és erős Isten vagy, és mégis kitartasz a velünk, gyarló emberekkel kötött szövetséged mellett, irgalmaddal borítsd be népünket. Hozzád kiáltunk most Magyarország megújulásáért az angyalokkal és szentekkel együtt! Kérünk, szabadíts meg minket a gonosz lelkek minden cselvetésétől! Bocsáss meg nekünk minden káromlást, paráznaságot és gyilkosságot, bocsásd meg a szegények és elesettek elnyomását és megvetését, ne ródd fel többé bűneinket!

Küldd el Szentlelkedet, amelyet Fiad, Jézus Krisztus megígért nekünk, hogy általa megértsük terveidet és megvalósítsuk azokat. Hadd ámuljanak a népek, látván nagy kegyelmeidet, amelyeket kiárasztasz reánk!

Tebenned bízunk, Uram, és a Te irgalmadban, amellyel felénk fordulsz. Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat. Ámen.”

 A szent István király életművéről szóló könyvünk utolsó fejezetéből. Lásd bővebben: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/5416-a-legnagyobb-magyar-profeta-es-szent-istvan-kiraly-es-eletmuve

You have no rights to post comments