PIO ATYA JÓ TANÁCSAI az új esztendő első napjaira

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2016. december 30. péntek

A nyolc jó tanácsot tartalmazó Buona Giornata című könyvecske Pio atya írásai és szavai alapján összeállított napi elmélkedéseket és gondolatokat tartalmaz. A gyűjteményt a San Giovanni Rotondó-i kolostor adta ki. A nyolc jó tanács:

1. A dicsőség pálmája azoké, akik mindvégig bátran küzdenek. Kezdjük hát meg idei szent küzdelmünket! Isten segíteni fog, és örök dicsőséggel koronáz.
2. Isten kegyelméből egy új esztendő hajnalához érkeztünk. Mivel egyedül Isten tudja, megérjük-e ennek az évnek a végét, töltsük a múltért való vezekléssel és a jövőre való felkészüléssel. A jó cselekedetek mindig jó elhatározásokkal járnak együtt.
3. Mondjuk magunknak teljes meggyőződéssel: „Lelkem, kezdd ma megtenni mindazt a jót, amit eddig nem tettél!” Engedjük, hogy Isten jelenléte indítson tettekre! Gyakran mondogassuk magunknak mély meggyőződéssel: „Isten látja, mit teszek, és a tetteim alapján fog megítélni.” Legyünk bizonyosak benne, hogy Isten mindig csak a jóságot fogja látni bennünk.
4. Ha van időnk, ne várjuk, hogy legyen időnk! Amit ma megtehetünk, ne halasszuk holnapra. A sírok telve vannak soha valóra nem váltott jó szándékokkal. Amúgy pedig mi a biztosíték rá, hogy még holnap is életben leszünk? „Ne vedd süket fülre, ha ma meghallod az Úr szavát.” Becsüljük meg a múló pillanatot, amely egyedül a miénk! Ne pazaroljuk az időt egyik pillanattól a következőig, hiszen a következő még nem a miénk.
5. Ha pazarlod az időt, megveted Isten ajándékát, a jelent, amelyet Ő végtelen jóságában szeretetedre és nagylelkűségedre bíz.
6. „Kezdjünk el ma jót tenni, testvéreim, mert mindeddig semmit sem tettünk.” E szavakat, melyeket szeráfi atyánk, Szent Ferenc alázatosságában saját magára értett, tegyük magunkévá az új év kezdetén! Mindeddig meggondolatlanul éltünk, mintha az Örök Bíró nem szólítana maga elé egy napon, és nem kérné számon, mi mindent tettünk és hogyan használtuk fel az időnket.
7. A szeretet nem tűri a halogatást: a napkeleti bölcsek, amint megérkeztek, mindent megtettek, hogy megismertessék Őt, aki a beléjük árasztott kegyelem által meghódította szívüket. Túlcsorduló szeretettel töltötte be őket, amely nem bír megmaradni a szív szűkösségében, hanem sürget, hogy másokkal is közöljék.
8. Tetteidben se a legnagyobb, se a legkisebb érdemet ne keresd, csakis Isten legnagyobb tiszteletét és dicsőségét!
(Christianae)

You have no rights to post comments