Naponta hatan lesznek öngyilkosok hazánkban - tünetek és megelőzési lehetőségek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. július 19. kedd

A gazdasági válság óta újra növekszik az öngyilkosok száma, évente 2500 magyar vet véget életének. A rendezetlen körülmények között él? fiatalokon és a magukra maradt, beteg id?seken kívül a legveszélyeztetettebbek a középkorú, elvált, vidéki, aluliskolázott férfiak.

Magyarországon naponta hatan, évente hozzávet?legesen 2500-an lesznek öngyilkosok. A nyolcvanas évek elején ez a szám még 4000 fölött volt, majd lecsökkent 2300 köré, az elmúlt három évben pedig újra növekedni kezdett. A százezer f?re jutó öngyilkosokat tekintve jelenleg Európában Litvánia után a másodikak vagyunk, a világ összes országát tekintve pedig az 5-6. helyen állunk.

Az éves szinten körülbelül 2500 halálesettel végződő öngyilkosságból 150-et 25 év alatti fiatalok követnek el - hangzott el az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó Lélekben Otthon Alapítvány sajtótájékoztatóján. A civil szervezet az öngyilkosságok magyarországi megelőzését célzó társadalmi akcióterv alapjait mutatta be a médiának.

Kiből lesz öngyilkos?

A statisztikák szerint átlagosan háromszor több férfi lesz öngyilkos, mint nő. Hússzorosára növeli a kockázatot, ha a családban előfordult már korábban öngyilkosság, a munkanélküliség pedig 2,5-3-szorosára növeli a kockázatot.

A veszélyeztettek közé tartoznak a 15-25 év közötti, rendezetlen családi körülmények között élő fiatalok és a 70 év fölötti, elsősorban egyedül élő, gyakran testileg is beteg idősek.

Veres Előd szociológus kutatásából továbbá tudjuk, hogy nagyon sok öngyilkos kerül ki az elvált, alulképzett, alkoholbetegséggel küzdő vidéki férfiak köréből is, akik gyakran születésnapjukon vetnek véget életüknek. A szociológus 13 ezer öngyilkos halálának körülményeit dolgozta fel, és 500 ilyen esetet talált. "Ha a háziorvos figyelne erre, esetleg a születésnapja előtt behívná az ilyen helyzetben lévőket, vagy lenne olyan segítő, ismerős, aki ilyenkor felkeresné az illetőt, elbeszélgetne vele, az öngyilkosságok jelentős részét meg lehetne előzni" - mondta Oriold Károly, az alapítvány alapítója.

Nem a pszichiáter, hanem a környezet tudná kiszűrni őket

"Az öngyilkosok nagy része nem jár pszichiáterhez, de a halálesettel végződő öngyilkosságok 90 százalékában az elkövető pszichésen beteg, amit a hozzátartozóknak, ismerősöknek észlelniük kell. A legnagyobb veszélyt egyébként a nem kezelt depresszió jelenti. A 25 év alattiak esetében a fiatalkori depresszió szintén kiváltó ok lehet" - mondta dr. Riehmer Zoltán, a Semmelweis Egyetem pszichiáter professzora.

Egyébként egy év során a lakosság 7 százalékánál fordulnak elő depressziós epizódok, egy-egy adott időpontban pedig a magyaroknak átlagosan 4 százaléka küzd súlyos depresszióval.

Kecskeméten hétszer több nő lesz öngyilkos, mint Vasban

"Az öngyilkosság prevenciója egyrészt lehet orvosi alapú, azaz segíthető a háziorvosok képzésével, másrészt létezik közösségi alapú prevenció, amelynek kulcsszereplői a civil szervezetek" - mondta el dr. Kalmár Sándor, neurológus, pszichiáter, öngyilkosság-szakértő.

Orvosi alapú prevencióra itthon is van már példa, de széles körben egyelőre nem terjedt el. Dr. Kalmár Sándor vezetésével Kiskunhalason néhány éve indítottak egy hároméves kísérleti megelőzési programot, a közeljövőben pedig Kecskemét női öngyilkossági statisztikáinak javítására indul kampány. A Bács-Kiskun megyei városban ugyanis évente átlagosan hétszer több nő lesz öngyilkos, mint Vas megyében.

A "beszél" szóban ott az "él"

A telefonos lelki szolgálatok egyik alapteóriája, hogy amíg valaki beszél, addig él. A jelenleg működő 22 lelki segélyvonalhoz évente 50-60 ezer érdemi hívás fut be, ezek 25 százaléka krízisben lévőktől érkezik. Újdonság, hogy szeptembertől már nem csak vonalas segélyszámot lehet hívni, bármilyen mobiltelefonról a hívó számára ingyenesen lesz hívható a 116 123 segélyvonal is.



Önkénteseket várnak

Az akcióterv része többek között a tájékoztatás és a képzés, valamint a háziorvosok, tanárok, szociális munkások együttműködésének fejlesztése. A külföldi minták alapján a szakembereknek három órás tréningeket javasolnak a beavatkozási technikák elsajátítására

Ezen túl a Lélekben Otthon Alapítvány önkéntesei személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel nyújtanak segítséget az elhunyt személy hozzátartozóinak a tragédia feldolgozásában, az esetleges bűntudat, szégyenérzet, stigmatizáció enyhítésében, a gyászmunka elindításában. Ez nem terápia, sokkal inkább lelki beszélgetés, odafigyelés.

Az alapítványnak jelenleg 35 önkéntese van, de további önkéntesek jelentkezését várják. "Követendő mintának látjuk a skóciai Choose Life civil szervezet munkáját. Ők az 5,5 milliós Skóciában több mint 60 ezer önkéntest képeztek ki" - mondta Oriold Károly.

Irányelvek a média számára

Bár az Egészségügyi Világszervezetnek vannak ajánlásai az öngyilkosságok sajtóban történő bemutatásával kapcsolatban, kevés ország akad, ahol ezeket betartják. A Lélekben Otthon Alapítvány januárra ígéri, hogy részletes ajánlásokat tár a sajtó elé.

A WHO ajánlása szerint egyébként tilos az öngyilkosság módját, helyszínét, lehetséges okát (azaz tilos a bűnbakképzés), illetve magát a hullát bemutatni, valamint az eseményről a címoldalon beszámolni. Egy nyolcvanas évekbeli ausztriai kezdeményezésben a média négy évig nem számolt be a metróban történt öngyilkos eseményekről, amelynek hatására a szerelvény alá ugrók száma 70 százalékkal csökkent.

 

(origo.hu)

You have no rights to post comments