Élet és növekedés Krisztusban II - „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen”

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. február 23. hétfő

Advent négy szombatján, az esti szentmisék után Sipos Gyula tartott lelkigyakorlatot. A harmadik alkalom témája a Krisztusban való élet és növekedés volt. Az a növekedés, melyben mi magunk is szeretnénk részesülni, és eltelni azzal az élettel, amelyet maga Jézus ígért, hiszen ő azt mondta: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen”. Mivel Jézus ezt megígérte, kérhetjük az Úrtól, hogy adja nekünk ezt a bővölködő életet, hiszen nagy szükségünk van rá, mert hiányt szenvedünk, betegségek gyötörnek, sok rossz van bennünk és körülöttünk is. Hozza el végre ezt az életet!

 

„Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10)

Létezik, főként a gazdag országokban elterjedt teológiai irányzat, mely szerint aki Isten áldása alatt áll, az minden jóban részesedhet. Az ilyen ember vállalkozásai sikeresek, ő nem betegszik meg, az ő élete előrehalad. Van is ebben némi igazság, hiszen Isten áldása ilyen módon is meg tud nyilvánulni, a Szentírásban is van erre bőven példa. Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal: ha a bővölködés teológiája igaz lenne, azt még csak-csak megérthetjük, hogy Jézus Krisztus kereszthalált halt értünk, hiszen szükséges volt a megváltás műve. De ha ez teljességében igaz lenne, akkor Péter apostolnak gazdag, elismert politikai és vallási vezetővé kellett volna válnia a korabeli Római Birodalomban, vagy legalábbis Zsidóországban. Pál apostol és a többi kétmillió keresztény, akik akár az első évszázadokban, akár napjainkban mártírhalált haltak, nem éltek volna Isten áldása alatt? Péter félreértette volna Krisztust? Nyilván nem így van.

Pál mondta, „tudok bővölködni és tudok szűkölködni”. (Fil 4,12) Válaszolhatnánk erre: Uram, a szűkölködést már megtanultuk, bővölködni nagyon szeretnénk, vezessél ezen az úton! - De ez nem azt jelenti, hogy miután az egyiket kipipáltuk, következzen másik, hanem azt, hogy minden élethelyzetben krisztusi életet tudjunk élni.

 Pál apostol írja, hogy Krisztus mirajtunk, hívőkön mutatja meg az ő erejét. Rajtunk válik nyilvánvalóvá Isten minden kegyelme és minden hatalma. Ezt hallva elgondolkozom: Uram, belehúzhatsz, mert mostanában ezt nem mondhatom el magamról... Pedig Jézus maga mondta: ti vagytok a föld sója, a világ világossága, a hegyre épült város. Menjetek az egész világra, és tegyetek tanítványommá minden népet!

 A tanítványok kérdezték tőle, „Uram mikor jössz, és állítod helyre a királyságodat? Várták, hogy nagy események történnek, földrengés, égzúgás, a gonosztevők összeesnek, a többiek megdicsőülnek. De Jézus azt mondja, ez nem így fog történni.

 Isten országa nem látható módon jön el, Isten országa közöttetek van. De közöttetek olyan erővel van jelen, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Krisztus élete egyre bőségesebben kell legyen bennünk, hogy a krisztusi élet rajtunk keresztül ki tudjon áradni az egész világra és áldás alá jusson az egész világ. Ha a krisztusi élet nem tud bennünk növekedni, nem tudunk benne bővölködni, hogy kiáramoljon, a világ a sátán uralma alatt marad. Miközben Krisztus legyőzött mindent. Lehetőségünk van arra, hogy ezt a győzelmet realitássá tegyük a magunk életében, egész környezetünknek az életében. Isten nem rajtunk kívül, hanem rajtunk keresztül fogja elhozni az ő országát. Nem rajtunk kívül, hanem velünk együtt és rajtunk keresztül hozza el a győzelmet a világba. Ez rögtön megmutatja a mi felelősségünket is: mennyi mindent kellene még tennünk, és hogyan tehetjük mindezt meg?

Akadályok, amelyek nem engedik, hogy a bővölködő élet kibontakozzon

A múlt alkalom a megbocsátásról és a megbocsátatlanságról szólt, azért, hogy ezt ki tudjuk tisztítani az életünkből.

 A másik nagy probléma, ami szintén megakadályozza, hogy Isten kegyeleme, ez a bővölködő élet eljöjjön, a hitetlenségünk. Jézus számára fájdalmas lehetett, mikor a saját falujába érkezett. Azt olvassuk, hogy nem is tudott ott sok csodát tenni, csak néhány beteget gyógyított meg. Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön. Milyen lehetett Jézusnak visszamenni azok közé, akiket emberileg legjobban szerethetett, akik között felnőtt, akikkel együtt élt legalább húsz éven keresztül, akiket a leginkább szeretett volna megajándékozni az isteni kegyelemmel. Mégsem tudta elérni őket, mert nem tudták elhinni, hogy a köztük lévő ember Isten fia lehet. Ismerték őt: rendes ember ez a Jézus, nem mondom, hogy nem rendes ember, no de hát mégis… Azért az ács fia. Ne komolytalankodjunk már! Nincs egy rendes ruhája. Ez lenne az Isten fia?! Hol van ennek az embernek a tekintélye? - Nem tudták elfogadni.

Egy barátom mesélte, hogy egy karizmatikus közösségben egy előadóra vártak. Az előadó kockás zakóban érkezett, ízléstelenül öltözött, nagy lendülettel beszélt, ő azt gondolta: „...hááát, ez milyen pali, hogy néz ki” - megítélte magában. A férfi az előadás után kézrátétellel imádkozott a jelenlévőkért, és hogy ne keltsen feltűnést, a barátom is beállt a sorba. Amikor őérte imádkozott, a kezében egyszer csak meglátta Krisztus arcát! Ez nagy tanítás volt számára: külső alapján hogy meg tudjuk ítélni egymást, közben pedig lehet, hogy a másik Krisztust közvetíti a világban.

 

 

Beszélhetünk akár a legnagyobb szentekről is. Ma olyan sok szépet és jót el tudunk gondolni Szent Ferencről. De milyennek látták a kortársai, amikor bement a saját városába, ahol azelőtt mint kulturált, gazdag család gyerekét, a helyi ifjúság vezéralakját ismerték? Egyszer csak megérkezik koszosan, rongyosan, büdösen, csavargók társaságában, azzal a felszólítással, hogy térjetek meg! Gondolhatták: ha a megtérni azt jelenti, ahogy most kinézel, nem akarunk megtérni, köszönjük szépen. Az a legkevesebb, hogy bolondnak tartották. Sok időnek kellett eltelnie, mire tisztelettel fogadták. Ment Ferenc, Isten kegyelmével és hatalmával, ha a botjával megérintette az embereket, meggyógyultak. Isten kegyelme vele volt!

A hitetlenség nagyon-nagyon mély akadály lehet, emiatt Isten kegyelme egyszerűen nem tud megnyilvánulni. De amikor Isten szíve és az én szívem a hit által összekapcsolódik, akkor Istennek a kegyelme szabadon árad ki.

 Képzeljétek el, amikor Mózes kivezeti a népét Egyiptomból. Látják a tíz csapást, látják Istennek a döbbenetes hatalmát, a Vörös-tenger kettéválását, átmennek rajta. Hatalmas csodákat látnak, nappal felhőoszlop vezeti őket, éjjel tűzoszlop. Hihetetlen dolgokat élnek meg. Azt mondja nekik Isten: be fogtok menni Kánaánba, a tiétek. Azonban mire elkezdenének örülni, hogy Isten mennyire szereti őket, elkezdődik a jajongás. Jaaaj, de milyen megerősített városok vannak ott! Óriások élnek ott! Senki nem tudja legyőzni őket!

Egy évvel azelőtt látták, hogy a tengert kettéválasztotta az Úr. Ott van előttük minden éjjel a tűzoszlopban az Úr! Látják a csodákat, mégis azt mondják, az óriásokat senki nem tudja legyőzni! Még Isten sem tudja legyőzni! Kétségbeesnek. Ilyen módon nem is lehet elfoglalni, mert nincs bátorság bennük. Ha elvész a hit, akkor elvész a bátorság, elvész az erő.

Figyeljétek meg: a vállalkozók egy része egyszerű, józan eszű ember. Miután elkezdi a vállalkozását, jönnek az esetek, a napok, halad előre. Ezzel szemben az értelmiségi, ha vállalkozni kell, sorban végiggondolja a nehézségeket, és addig gondolkozik a buktatókon, míg végül el sem kezdi, mert nem marad bátorsága hozzá. A másik ezzel szemben szépen fokról-fokra megoldja, mert hiszi, hogy ha ezt elkezdi, menni fog. Mi keresztények, sokszor ilyenek vagyunk. Milyen súlya van egy-egy döntésünknek!

Ha mersz hallgatni Istennek a szavára, amikor szól hozzád az Úr, légy bátor! Kezdj el valamit! Házasodj meg, hiszen megkérték a kezedet! Kezdd el az iskolát! Ha nem teszed meg, mert még vársz, még ez kell, még az kell... elmúlik az idő. Utána már hiába tennéd meg, nem megy.

 Nemrégen panaszkodott egy nagyon kedves asszony, hogy az ötleteit mindig valaki más valósítja meg helyette. No, de nem azért valósítja meg más, mert ő elárulja, hanem mert ő nem kezd hozzá. Más emberek meg elkezdik.

A legnagyobbak is elbukhatnak ebben. Mózes negyven évig vezeti a pusztában az embereket. Isten dicsősége úgy sugárzik az arcán, hogy amikor kijön a szent sátorból, kérik: takard el az arcodat, mert nem tudjuk elviselni!

 Amikor a nép panaszkodik, hogy nincs víz, - mert a nép már csak olyan, hogy mindig nyöszörög és panaszkodik, akárcsak mi -, azt mondja az Úr Mózesnek: Menj ki és szólj a sziklának, hogy folyjon belőle víz!

 Mózes kimegy, a botjával rácsap a sziklára, mondja: fakadjon víz a sziklából, és a víz felfakad. De erre azt mondja neki az Úr: mivel ezt tetted, nem mehetsz be az ígéret földjére. Miért nem?! Hát nem folyt a víz? De az Úr nem azt mondta Mózesnek, hogy csapj rá a botoddal, hanem azt: menjél és szólj a sziklának hogy fakadjon belőled víz. Mózes megszokta, hogy a botjával cselekszik. A nép számára az egy csodatevő bot, az ő hatalmának a jelképe. Nem tudja elereszteni, nem hiszi el, hogy a szavától a víz megindulna.

Neked és nekem hány ilyen botunk van, amit nem tudunk elereszteni? A család, a gyerekeim, a feleségem, az elképzelésem a világról, hogyan kell élni, az öltözködési stílusom, mennyi minden van, amit nem tudunk elengedni. Amíg kapaszkodunk bele, Isten nem tud újabb lépcsőfokra vinni, amiről a Szentírás azt mondja: így megyek előre kegyelemről kegyelemre. A bot. Annyit kellett volna mondja a sziklának: fakadjon belőled víz.

Isten szavában az ő cselekvő ereje van. Amikor Isten mondja, hogy legyen, akkor lesz. Ha Isten arra hív, hogy mondjál ki valamit, akkor amit kimondasz, annak ereje van, és megtörténik. Ha elküldöm az igémet, mondja a Szentírás, az vissza nem tér addig hozzám, amíg meg nem cselekszi az én akaratomat. Ennek tökéletes beteljesedése Jézus Krisztus, az élő Ige, a második Isteni Személy, aki eljött és beteljesítette Istennek az akaratát.

Amikor Krisztusban vagyunk, akkor Krisztus szaván tudunk szólni, és Krisztus szava beteljesedik. Ez ma is éppen így megtörténik: kiáll a gyógyító, evangelista vagy bárki, Jézus nevében parancsol a betegségnek, hogy tűnjön el, és megtörténik. Persze nem biztos, hogy van bátorságom. Egy tolószékes asszonyhoz oda kell menni, azt mondani: kelj föl és járj! Biztos, hogy oda kell menni? Ez nagyon kínos dolog.

Egyszer Tardif atya gyógyító misét mutatott be, melyben az Úr az ismeret szaván keresztül mutatott neki gyógyulásokat. A püspök engedélyezte számára a gyógyító misét, de kérte, hogy az ilyen kijelentéseket inkább hagyja.

 Mise közepén mutatta neki az Úr, hogy van valaki közöttük, aki tolókocsiban ül, akit az Úr most meggyógyít. Vacilált, hogy kimondja-e vagy ne. A püspök ugyan megtiltotta, de érezte magában a sürgetést. Végül kimondta: „Van közöttünk valaki, aki tolókocsiban ül, az Úr azt üzeni neki, hogy meggyógyult, álljon föl!” Senki meg se mozdul... Hú milyen kínos! A püspök közben ott áll és nézi. Folytatódik a mise, egyszer csak érzi, van közöttük valaki, aki süket, és az Úr most elveszi a süketségét. Annyira érezte a sürgetést, hogy kimondta: „van közöttünk valaki, aki süket, és az Úr most meggyógyítja a süketségét, álljon föl!” Erre egy tolószékes asszony felpattant a székből: „Hallok! Hallok!”

 Ő pedig gondolta: Nem lehetett volna fordítva, Uram?

 Ez számára is egy hitpróba volt, akár Mózesnek. Ilyen próbák elé visz az Úr időről-időre. Megpróbál minket, és amilyen arányban merünk bízni Istenben, az ő kegyelme, az ő életének a bővölködése annál inkább tud előjönni a mi életünkben. Aki a kicsiben, az a nagyban is hű.

Nagyon fontos, hogy merjünk harcolni a hitünkért! Merjünk imádkozni, hogy Isten egyre inkább adja nekünk a hit ajándékát. Merjük azt gondolni, hogy az életünkben lévő nehézségek, esetleges kudarcok benne vannak Isten tervében, ezeken keresztül Isten vezet minket, és amikor próbatétel elé kerül a hitünk, akkor ezeken át tudjunk lépni, hogy életünk Krisztusban haladjon tovább. Ha nem bízunk benne, ha elbukunk, az akár nagyon súlyos dolgokhoz is vezethet.

Van egy jó mondás: ha fellobban valahol Istennek egy kis tüze, a Szentléleknek tüze, akkor jönnek az önkéntes tűzoltók, akik mindent megtesznek azért, hogy ezt a tüzet eloltsák. Ezek áldott, jó emberek, akik meg vannak győződve arról, hogy Istent szolgálják, csak éppen gyilkolják Isten művét. Jézust is buzgó vallásos emberek ölték meg, akik azt gondolták, hogy meg kell menteniük az igaz, valódi hitet ettől a kártékony valakitől, aki lehet, hogy csodatevő, de mégis valamit hihetetlenül rosszul csinál. Figyelni kell, ha szembejön ez a fajta gáncsoskodó lelkület, ne állítson meg, merjünk hinni abban, amit az Isten nekünk adott.

 Nyilván az a legjobb, ha erőteljes és határozott döntést hozunk újra meg újra: Istenem, veled szeretnék élni! Hiszem, hogy az élet amit nekem adsz, kegyelmekben gazdag élet! Olyan élet, amit te elgondoltál nekem, bővölködő élet, amelyben minden nehézségen úrrá tudunk lenni. 

Ahogy Pál apostol írja: kétségeskedünk, de kétségbe soha nem esünk, ha megbetegszünk, meggyógyulunk, ha szűkölködünk, megelégítenek bennün-ket, és sok baja van az igaznak, de az Úr végül mindből kimenti őt! Végül a mennyország a legnagyobb menedék, amit Isten mindenkinek készít.  

 

Nem csak Krisztussal, hanem Krisztusért élni

 

 Ezt a döntést kellene meghoznunk. Krisztussal nagyon sokan tudnak élni. Ismerős a példa: Jézust beültetem az anyósülésre, mondja csak nyugodtan merre menjünk. Lehet, hogy máshogy döntök, de azért csak jöjjön. Ez a Jézussal való élet.

A Jézusért való élet pedig az, amikor átadom Krisztusnak a kormányt és azt mondom: Uram, ahogy te akarod! Ahogy te tanácsolod! Követem, ami a Szentírásban, ami a Tízparancsolatban le van írva, és nem keresek magamnak felmentést. Az indíttatásokat, amelyeket érzek, mindazt, ami a Szentírásban olvasás közben megérint, a szívemre veszem.

A kanonizált szentek mindegyikének vannak nagy döntéseik, amelyek mellett kitartottak a legnagyobb nehézség idején is. Amikor esetleg az egész egyház kétségbe vonja azt, hogy amit tesznek, az jó. A piarista rend alapítója, Kalazanci Szent József elkezdte tanítani a szegény gyerekeket, egyszer csak megvonták tőle annak lehetőségét, hogy tanítson, és a közben kialakult rendjét is feloszlatták. Mit élhetett át! Halála előtt egy kicsivel újra engedélyezték. Ma a piarista rend az egész világon elterjedt. Neki azonban keresztül kellett mennie ezen teljes sötétségen. Nyilván nem volt egyszerű neki sem. Ilyen történetet lehetne sorolni.

 Ha döntöttél, hogy nem pusztán Krisztussal, hanem Krisztusért akarsz élni, ebben benne van a Krisztusért való együtt szenvedés és a Krisztussal való megdicsőülés, a Krisztusért való élet jutalma is. A pusztán Krisztussal való életben, amikor én vezetek, mindez csak részlegesen tud megjelenni, mert nehézség idején eltekerem a kormányt, a könnyebb utat választom.

 Nem keresztény karriert akarok építeni, hanem Krisztusi életet. A kettő különbözik: Krisztust pusztán igénybe veszem, közösségvezető, gyülekezet-vezető, pásztor szeretnék lenni, vagy még magasabb: bíboros. Annál, aki keresztény karriert akar befutni, mindig önmaga van a középpontban. Ennek egyik jellemzője, hogy feladatközpontú. Haladni akar, feladatokat megoldani, előremenni, tervei, stratégiái vannak, mindig csinál valamit. Ebből következően sokszor van az életében az elfáradás és frusztráltság, mert a dolgok nem mindig úgy működnek, ahogy ő elgondolná. Egyfajta vállalatvezetési stílusban működteti az életét.

A Krisztusközpontú élet nem feladatközpontú, hanem személyközpontú. Ez óriási különbség. Szeretném példaként hozni Erzsébet asszony életét, aki a Szeretetláng Lelki Napló leírója volt. 1961-62-ben, amikor Jézus először megszólította, azt mondta neki, hogy amit tőle hall és leír a Lelki Naplóba, az egész világon el fog terjedni, és hogy ennél nagyobb kegyelmi ajándék nem volt azóta, mióta az Ige testté lett.

Ezt elhinni ’62-ben, egy teljesen bezárt országban, amely éppen keveredik ki az ’56-os forradalom teljes elfojtásából? Még útlevelet se nagyon lehet kapni! Ő egy szegény asszony, aki összesen négy elemit végzett, vasgyárban dolgozik, nehéz fizikai munkát végez. Amikor elmegy a püspökhöz, bolondnak nézik, és pszichiátriai kezelésre küldik.

Erzsébet asszony egyrészt nem veszíti el a hitét, másrészt nem bonyolódik bele abba, hogy mindenáron szervezni kezd, mert nem mondta az Úr, hogy feltétlenül csinálnia kell valamit. Éli az életét, felneveli a hat gyerekét. Amikor egyik fia egyedül marad két gyerekkel, fölneveli az unokákat is. Nem magasztalja föl önmagát, éli tovább azt az egyszerű életet, amit élnie kell, ráadásul egy kemény életformát, éjszakai virrasztásokkal az Oltáriszentség előtt, kemény böjtös étrenddel, amit az Úr neki adott: „Tedd ízetlenné az ételedet, csak kenyeret és vizet egyél!” - Ez érthető. Aki kapja a küldetést, annak kell megharcolnia a későbbi sikereit. Erzsébet néninek meg kellett harcolnia azokat a küzdelmeket, amelyek később, mint kegyelmek rajta keresztül kiáradhattak az egész világra, mint a Szűzanya szeplőtelen Szívének Szeretetlángja. Ezt ő becsülettel megharcolta.

Voltak olyan sötét pillanatok, amikor úgy érezte, hogy minden hazugság, amit leírt. A gonosz lélek lefedte az egész elméjét, el akarta égetni a kapott üzeneteket, melyeket egy kis vonalas füzetbe írt le. El is indult a kályha felé, de megmerevedett, nem tudott odamenni. Akkor látta: mégis igaz, Istentől van. Komoly küzdelmei voltak, de mindvégig kitartott Krisztusban.

Zárójeles megjegyzés az engedelmességről. Erzsébet néninek azt mondja Jézus: amit kérek tőled, tedd meg, de mindig inkább azt kövesd, amit a lelki vezetőd mond, mert rajta keresztül is én beszélek. A lelki vezetői pedig hol azt mondták, hogy igazak az üzenetek, hol pedig azt, hogy ne foglalkozzon vele. Ez azért volt nagyon fontos, mert Erzsébet nénit engedelmességre tanította: aki embereknek engedelmes, az Istennek is tud engedelmeskedni. Ezen túl levette a lelki terhet a szivéről, hogy mit is kell csinálnia. Azt mondta: megbízom benned Istenem, ahogy te gondolod. Nem kellett állandóan belső öldöklésben lennie, békességet tudott találni. Ez nagyon fontos dolog.

Lényeg a lényegben, hogy mindaz amit az Úr mondott, valósággá is vált. Az, hogy el fog terjedni az egész világon, az is beteljesedett.

Isten egyszer azt kérte tőle: fogja az üzenetet, vigye ki Rómába, adja oda 50 bíborosnak, akinek feliratta vele nevét.

Lelki vezetője erre azt válaszolta: menjünk útlevelet kérni. Ha adnak útlevelet - ami teljes lehetetlenségnek tűnt 1970-ben -, akkor kimegyünk. Megkapták az útlevelet. Kimentek, és az ötven bíborosból 49-nek oda is tudták adni, kivéve a magyar Lékai bíborosnak, aki éppen akkor elment valahova, neki letették a portán.

Isten arra hív, hogy legyünk bátrak, ha krisztusi életet akarunk élni!

Arra vágyunk, hogy ez a növekvő, bővölködő, erőteljes élet bennünk legyen, hogy megerősödjön bennünk a várakozás, a Krisztussal való beteljesedés, merjünk a hit útjára lépni, beleállni azokba a próbákba, amelyek jönnek az életünkben. Merjük elfogadni az életet, ahogy van, és közben küzdeni teljes erővel, hogy olyan legyen, amilyennek kellene, mert az Isten velünk van. Mindazt, amit Istentől kértek az ő akarata szerint, megadja nektek. Isten nem szűkkeblű! Bőségesen adja a kegyelmet mindannak, aki kéri tőle. Ha mered kérni: Uram, jöjjön el a te országod, jöjjön el Szent István országa, jöjjön el a te világosságod erre a népre! Mutasd meg, hogy mit kell tennem, és én megteszem! - Isten meg fogja mutatni. Ezt merd fölvállalni!

Hihetetlenül fontos az is, hogy imádkozzunk a hazánkért, mert Isten az imára válaszol. Minél többen imádkoznak, annál több kegyelem jön a népünkre. Márpedig nagy szükségünk van rá. Egyre zűrösebb világban élünk, közelebb vannak hozzánk a háborúk is. Nem könnyű helyzet - de a Szentírást, az Ószövetséget olvasva látjuk, hogy voltak ennél nehezebb helyzetek is. Volt, amikor már Jeruzsálem kapui előtt állt az ellenség, olyan nagy létszámban, hogy senki nem gondolta volna, hogy a város megmenthető. De amikor a király és a próféta az Úrhoz kiáltott, másnap eltakarodott az ellenség. Istennek minden lehetséges!  

 

Mennyei Atyám! Hálát adunk most neked azért, hogy a gyermekeid lehetünk, és hozzád tartozhatunk. Köszönjük Uram, hogy Jézus Krisztus által megváltottál minket az örök életre! Ez az örök élet már most is itt van bennünk és közöttünk. Kérünk téged, hogy amikor Krisztus eljövetelét várjuk, a Szentlélek által egyre erőteljesebben legyen bennünk Krisztus gondolata, Krisztus vágya, Krisztus terve, és Krisztus megvalósítása. Kérünk, jöjj, és munkáld ki most az életünkben ezt az akaratot és ezt a megvalósítást, hogy Jézus Krisztus megdicsőüljön a mi szavainkban, tetteinkben és életünkben. Hogy valóban az egész ország lángoljon az istenszeretettől. Kérjük, áraszd ki ránk Szentlelkedet, hogy krisztusi emberré és krisztusi közösséggé váljunk. Jöjj el a te kegyelmeddel, hogy valóban életünk legyen tebenned és bőségben legyen.

Kérlek, orvosold a bajainkat, és minden nehézséget, ami megakadályozza, hogy egészen a tiéd legyünk, fújj el az életünkből. Fújd ki a betegségeket, a megszólásokat, a káromlásokat, a gonosz léleknek a támadásait, és hozd el a te bőségedet, a te kegyelmed bőségét Uram, hogy az egész világ meglássa, hogy te vagy, és szeretsz minket! Köszönöm Istenem, hogy a te Szentlelkeddel átjársz minket, hogy a te életed valóban munkálkodik bennünk, és megláthatjuk a te dicsőséges arcodat! Ámen.

 

(Elhangzott Csepelen a királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve egyházközség római katolikus templomában, 2014 adventjén. Megjelent az egyházközség "Mária Szívében" című újságjában)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés