Élet és növekedés Krisztusban 1. - az adventi lelkigyakorlat 2. előadása

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. december 22. hétfő

A Csepelen elhangzott második tanítás (nem azonos azzal, ami a video-felvételen fent van, az a 3. előadás...). A lelki akadályok eltávolításáról, a megbocsátás erejéről, hogy életünk legyen Krisztusban és bőségben legyen:

"A köves forrásból nem tud a víz szabadon felfakadni, mert a kövek lefojtják, de a köveket eltávolítva a tiszta víz nagy erővel felfakadhat, felüdít és megtermékenyít mindent. Ezeket a köveket szeretnénk eltakarítani.
A legnagyobb kő az életünkben a megbocsátásnak a hiánya. Sokszor észre sem veszünk, hogy esetleg évtizedek óta hordozzuk magunkban.
A Miatyánkban azt imádkozzuk: „Atyánk bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Jézus a hegyi beszédben ehhez még azt is hozzáteszi: mert ha ti nem bocsátotok meg, akkor Mennyei Atyátok nektek sem bocsát meg. - Ez hihetetlenül kemény mondat! Képzeld el, keresztény életet élsz, fölkerülsz Isten elé és ott kiderül, hogy vannak megbocsátatlanságok az étetedben. Az nagyon súlyos dolog.
Ezzel szemben meg tudunk menteni embereket a pokoltól. Amikor megbocsátasz valakinek, éppen az történik, mint amikor Jézus beszélt a házasságtörő asszonnyal: „Senki nem vádol téged? Akkor én sem vádollak. Menj, és többet ne vétkezzél.”
A gonosz lélek vádolja az embert, azt mondja Istennek: nézd, mit tett ez az ember! De ha te, akit bántottak, megbocsátasz neki, a gonosz lélek mivel vádolhatja? Embereket tudsz megmenteni a pokoltól. A tisztítótűztől még nem feltétlenül, mert a jóvátételt meg kell fizetni, még meg kell térnie, forognia kell a tisztítótűzben. Ha lélekmentő munkába akarsz kezdeni, akkor akármit követtek el ellened, bocsáss meg nekik!
Olyan egyszerűnek tűnik ez, de van, hogy hihetetlenül nehéz. Időnként még Istennek sem tudtunk megbocsátani. Mert meghalt a szetettünk, mert elveszítettük a munkánkat, mert betegek vagyunk. A gyerekünk belekevere-dett valamibe, kábítószeres lett, olyan szomszédunk van, aki elviselhetetlen, ricsajozik, annyiszor imádkoztunk már, hogy legyen vége... Igenis meg kell tanulnunk Istennek is megbocsátani.
A tékozló fiú története nagyon jó példa erre. Sokszor azt gondoljuk: én rendben vagyok ezekkel a dolgokkal. De lehet, hogy amikor belekerülök egy éles helyzetbe, csak akkor jövök rá, mennyi harag van bennem. Amikor felismerjük magunkban a megbocsátatlanság tüneteit, akkor tudunk elkezdeni dolgozni, hogy elmúljon, és szerető szívűvé váljunk. A Szentlélek áldásai akkor tudnak elérni bennünket, amikor nincs megbocsátatlanság, mert az olyan, mint egy nagy fal. Beleütközik a kegyelem, a harag nem engedi tovább.
A tékozló fiú története: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” (Lk 15,11-31)
Kedves Testvérek, mielőtt a tünetekbe belefognék, jó, ha rácsodálkozunk arra, mennyire szeret minket Isten, a mi Mennyei Atyánk. Mi időnként tékozló fiúk vagyunk, időnként morgós otthon maradt fiúk - de akár így, akár úgy, Isten hihetetlen módon szeret minket, egészen elképesztő módon. Ingyen szeret, sőt az életét adta értem, hogy följuthassak hozzá a mennyországba. Ha Isten nem jött volna el és nem halt volna meg, nem juthatnék fel soha hozzá, mert nem tudok bűntelen életet élni.
Ha ő valóban az életét adta értem, én is adhatok néhány jó szót annak, akire haragszom, mennyivel kevesebb ez! Isten sokkal többet megbocsát nekem. Ő napról napra megbocsát és életben tart. Mondhatom ugyan, hogy én nem gyilkoltam meg senkit, az a gazember viszont megölte a kutyámat - de ez nem méricskélésnek a helye. Isten előtt, az ő tisztaságához és fényéhez mérten mindannyian nagyon sötétek tudunk lenni. Fontos, hogy megérezzem: mennyire szeretve vagyok, mennyire őszintén, tisztán és önzetlenül vágyódik utánam az Isten. Ő inspirálta az Énekek énekét, ő, a vőlegény énekli nekem a dalt: „Hol jössz, én mátkám?” - én meg kopaszon, bajszosan megyek, mint a mátka, rohanok Isten felé és ő nem azt mondja, hogy ne érj hozzám, mert koszos vagy, hanem átölel, mert szeret.
Nézzük, melyek a megbocsátatlanságnak a jelei:
- Nyilvántartást vezetek a másik hibáiról
„Ez a te fiad, aki parázna nőkre költötte a vagyonát.” - Honnan tudja az otthon maradt fiú, hogy a másik mire költötte? De rögtön a legrosszabbat feltételezi, amit csak el tud képzelni. Számon tartjuk a feleségünknek, a gyerekünknek a dolgait. Ha rádöbbenek arra, hogy nyilvántartást vezetek a másiknak a hibáiról, a főnökömnek, a beosztottamnak, a legjobb barátomnak a hibáiról, az a megbocsátatlanság a jele. Azt bizony el kell engednem, ki kell tudnom mondani: megbocsátok neki.
- Amikor valaki a saját jóságával kérkedik
Ez is ismerős, tudjuk mi dicsérni magunkat. Ismerjük azokat az embereket, akik megkérdezik tőlünk: Hogy vagy? - Köszönjük, jól. És te? Erre ő vagy panaszáaradatban tör ki vagy az öndicsőítés a magaslataira jut el. Főleg, ha kellemetlen helyzetbe kerül, bizonygatja: én nem vagyok ilyen. „Én mindig veled voltam” – mondja az otthonmaradt fiú. Amikor magunkról mindig a jót állítjuk és dicsérjük magunkat, amögött ott lehet a megbocsátatlanság, sokszor a szeretetlenség. Gyakran pedig annyira ki vagyunk éhezve, hogy szeressenek, hogy úgy próbálunk eljutni a szeretethez, hogy bedicsérjük magunkat a másik szeretetébe: lássa már be, milyen nagyszerű vagyok.
Erre az egyetlen gyógyír, hogy rácsodálkozom: Ingyen szeretve vagyok, Isten szeret engem, mégpedig így szeret. Megengedem Istennek, hogy gyógyítsa a szívemnek a sebeit. Engedem, hogy közel jöjjön hozzám.
Nem akarom rámondani: Igen, ...de az a gazember már megint azt tette, én hányszor elvégeztem helyette a munkát, milyen rendes ember vagyok! - mert akkor már benne is vagyok ebben a litániában, hogy „én mindig veled voltam”!
Itt van a mély seb a szívünkön és Isten nem tud bejutni, hogy ezt gyógyítsa, hogy mindebben engesztelét nyújtson, mert a megbocsátatlanság elzárja a kaput.
- Aki állandóan panaszkodik
Szokták mondani, hogy Magyarországnak a panaszkultúrája rendkívül fejlett - és ez igaz. Panaszkodni nagyon tudunk. Már a himnuszunkban is panasz van. Nem mintha nem lenne rá okounk. Biztos van okunk.
Ahogyan nem jó azzal az emberrel beszélgetni, aki mindig dicséri magát, nem jó azzal sem, aki állandóan panaszkodik. Már meg sem merjük tőle kérdezni, hogy vagy, mert tudjuk, hogy rögtön elmondja, hogy neki a bokája is fáj, meg a térde is fáj, a férje is berúgott és egyébként is... Ami létezik rossz, mind előjön. Ha észrevesszük, hogy panaszkodunk, az a megbocsátatlanság-nak a jele.
Az egész világra tudunk haragudni. Mert nem azt az életet éljük, amit elgondoltunk. Mi lehetett az otthon maradt fiúnak a szívében, amikor azt mondja az apjának: „sohasem adtál nekem még egy gödölyét sem!” - Micsoda vád ez! Együtt élnek, ő a jó fiú, aki mindig teljesít mindent. Nem rossz ember.
Nem tékozolja el a vagyont. De milyen a kapcsolata az apjával, hogy amikor jön egy konfliktus, ezt veri oda neki: Te sosem adtál nekem semmit!
Erre az apja azt mondja: Mindenem a tiéd. Akkor viszel el belőle valamit, amikor akarsz, csak egy szavadba kerül. Mekkora fal kell, hogy legyen kettejük között, ha a gyerek nem meri azt mondani: Apám, adj egy tinót, mert elmennék mulatni! Inkább morog: nem adna nekem az apám úgyse...
Az otthon maradt fiú szívével van a baj. A mi szívünkkel. A feltételezéseinknek a foglyai vagyunk, a megbocsátatlanságnak a foglyai, így nem tudunk eljutni hozzá. Úgy leszünk önigazultak, hogy észre sem vesszük. Mert a sok vád, a sok megbocsátatlanság eltakarja Krisztus arcát.
Szeretném hozzátenni: ezek az én problémáim is. Ezt azért is mondom, hogy ne hárítsd el magadtól! Ha meghallod, hogy ez rád is vonatkozik, ne mondd azt: igen, de... Maradjunk az igennél. Igen - mit tegyek, hogy ettől megszabaduljak?
A megbocsátatlanság távolságot tart, megoszt és szétválaszt. Hazajön az az otthon maradt fiú testvére, örül az egész család. Be kellene mennie, hiszen a testvére jött haza, mióta nem látta! De nem megy be. Ő aztán nem! Először jöjjenek ki, hogy kiengeszteljék. Esetleg hajlandó lesz bemenni, ha elismerik, ő mennyivel jobb ember.
Akkor kijön az apja, maga a tekintély, akié minden hatalom és vagyon. De neki is csak vádakkal tud válaszolni. Egyszer az mondta valaki, hogy azért nem szeretne járni a közösségbe, mert ő a tökéletes közösséget keresi. Mondtam neki: barátom, a tökéletes közösségbe ne akarj járni, mert elrontanád, mivel te is tökéletlen vagy. Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Hogyan tudnánk mi tökéletes közösséget alkotni? Sehogy. Legfeljebb Krisztussal. Ő kimunkálja bennünk, hogy tökéletessé legyünk, mire feljutunk a mennyországba.
- Amikor érzed, hogy van benned távolságtartás
Ha valakivel szemben rögtön hárítasz. Nem azért, mert szegény csavargó évente egyszer fürdik és kellemetlen, hanem mert maga az ember kellemetlen. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, milyen megbocsátatlanság van a szívemben, ami miatt hárítok? Hogyan alakult ki ez a védekező mentalitás? Barátságos, aranyos állat a sündisznó, de azért nem szoktuk simogatni, mert szúr. Nem jó, ha úgy vagyunk kedves emberek, hogy egy bizonyos szint után nem engedünk be senkit, mert szúrunk. Az önvédelem van mögötte. A tökéletes ember nem védte, hanem kiszolgáltatta magát, amikor ezt megkívánta a megváltás műve. Vannak szituációk, amikor el kell engednünk magunkat.
Ez nem azt jelenti, hogy ne védd meg magad soha. Jézus is meg tudta védeni magát, ha erre szükség volt. De abban a pillanatban, amikor őszintének kell lenni, kitárulkozónak kell nenni, amikor oda kell adni magam, akkor nem jó, süni vagyok.
- Amikor valaki folyton vádol
...felhozza a régi sérelmeket, kipellengérez, a rosszra emlékezteti a másikat. Meghallva a másik sikerét, azt mondja: „Ez tényleg nagyszerű dolog, ...igaz, a múltkor csinált egy gázos dolgot, de különben tényleg rendes ember! Én mondjuk, ezt nem csinálnám...” - Úgy dicséred, hogy a harmadik szavaddal ütsz rajta egyet. Dicsérem, de azért csak megpofozom, hadd tudja meg a másik ember.
Tudunk őszintén örülni a másik ember sikerének? Vagy éppen nálunk a morgás joga, Jus murmurandi? A gazdagra azért haragszunk, mert gazdag, a szegényre azért, mert szegény, biztos nem dolgozik. A politikus csak tolvaj lehet, biztos lop. A válalkozó, az is csak lop, mert különben meg hogy menne az üzlet. Ezekkel a panelekkel ütjük-verjük egész hazánkat.
Mindannyian küzdünk ezekkel a gondolatokkal. Egyszerűen azért, mert itt élünk a földön tíz-húsz-ötven vagy ki tudja hány éve és ez bizony meggyötört bennünket. Keresztülmentünk olyan dolgokon, amelyek nagyon fájdalmasak, keserűek, amelyeket nehéz elhordozni. Mit szóljon egy édesanya, akinek meghalt a gyereke, vagy a feleség, akit elhagyott a férje? A család, aki hirtelen munka nélkül maradt? Nem könnyű dolgok ezek. Sőt, sokkal egyszerűbb dolgok is okozhatják: vettem egy szép kabátot, örülök neki. Jön valami őrült és az első nap úgy összekoszolja, hogy használhatatlanná válik. Fájhat ez is - nincs méricskélés, melyik kicsi melyik nagy. Megtöri a szívemet.
Be kell engednünk az életünkbe Jézust
Mert ha nem engedem be, ezek a fájdalmak, megtöretések fogják meghatározni.
Miért várom Jézus Krisztust? Hogy én is egy teljesebb, kirisztusibb, tisztább, szeretetteljesebb életet tudjak élni. Azért, hogy ne ezek a veszteségek határozzák meg a körülményeimet, a kapcsolataimat.
Ez az élet lehetséges, hogy időnként fájdalmasabb, mert olyan dolgokat is el kel hordoznom, amit az nem hordoz el, aki elhárítja magától - ugyanakkor mégis sokkal örömtelibb és szeretettelibb. Jézus Krisztus nem akkor lett a Fájdalmak férfia, amikor fölment a keresztfára, már kisgyermekkorától az volt, mert megsebezte őt az egész világ. Ő nem zárkózott el, hanem engedte, hogy ezek a szívébe jussanak, elhordozta és átengedte magán. Mégis, nem volt nála kedvesebb, bölcsebb, szeretetreméltóbb ember, akit tanítványok serege követett és olyan tömeget vonzott, hogy aludni sem tudott tőlük.
Nézzük a megbocsátásnak a négy lépését, majd egy imát mondjunk el, ezzel a hibeli gesztussal lépjünk a megbocsátás útjára, hogy Isten be tudjon világítani életünknek a sötétebb részeibe is, el tudja hozni a kiengesztelődést, a felszabadulást, az örömöt. Még testi gyógyulások is történhetnek, amikor képes vagyok elengedni dolgokat. Döbbenetes mélységig meg tudja határozni a megbocsátatalnság az életet.
A megbocsátás négy lépése:
Határozd el magadban, hogy te meg akarsz bocsátani!
Ez nagyon fontos. Sokszor nem is akarunk megbocsátani. Nem akarunk, mert annyira fáj. Ez akarati döntés. Krisztus ezt tanácsolja. Én keresztény vagyok, és ezért Jézus Kriszus tanácsai szerint akarom felépíteni az életemet. Nem számít, hogy az a másik ember részese-e a mindennapjaimnak vagy már húsz éve nem találkoztunk. Meg akarok neki bocsátani és bármilyen fájdalom van a szívemben, a megbocsátás lelkületével és gesztusaival akarok rá válaszolni.
Jézusban milyen mélyen benne volt a megbocsátás lelkülete, ami a keresztfán, amikor a legjobban szenvedett, azonnal megnyilvánult. Gondoljunk arra, amikor szenvedünk, mennyire tudunk józanul gondolkodni? Amikor a fájdalom elborítja a testünket és lelkünket, amikor csak nyögni tudunk, egy szót is alig tudunk kimondani, amikor nincs egy értelmes gondolatunk, mert annyira fáj. Jézus ott függ a keresztfán és ráadásul hallja, hogy az egyik lator folyamatosan káromolja. A jobb lator csak annyit mond: „Uram, emlékezzél meg rólam a te országodban!” Jézus abban a pillantban azt válaszolja: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Nem azt mondja, hogy barátom, neked is szenvedni kell! Abban a pillanatban a megbocsátás gesztusával felel.
Milyen jó lenne, ha olyan mélyen krisztusi személyiségek lennénk, hogy bármi fájalom ér, rögtön a szeretetnek és a megbocsátásnak a gesztusával válaszolnánk rá. Bevallom én inkább a kiabálás gesztusával szoktam válaszolni, de remélem, Krisztus kimunkálja bennem, hogy ez megváltozzon.
Uram, mostantól mindenkinek meg akarok bocsátani, és ha a múltamban bármi van, akkor kérkek segítsd, hogy azokat is meg tudjam bocsátani.
Az imádkozó lelkület
Nagyon fonos a döntés megtartásához. Ugyanis nem vagyunk elegek önmagunknak, szükségünk van Isten segítségére, mert Isten nélkül nem fog menni. Ezért kérni kell Istennek a kegyelmét:
Uram, segíts, hogy a megbocsátás lelkülete bennem lehessen. Add meg ezt, mert magamtól nem fog menni.
Értsd meg az érzéseidet!
Az érzéseknek követni kell az akarati döntést. Nem biztos, hogy ez azonnal megy. Kimondom ugyan, hogy megbocsátok neki, de még haragszom rá. Nem baj, értsd meg! Az érzelemvilágodnak joga van arra, hogy működjön.
Ha megbántottnak érzed magad, az lehet, hogy teljesen jogos. Nem kell eljátszanunk az állandóan mosolygó keresztényeket. Az érzelmeidnek lehet, hogy időre van szüksége, hogy utolérje a döntéseidet. Engedd meg magadnak ezeket az érzéseket, de dolgozz rajta, hogy ez a megbocsátás irányába menjen. Ott van az az ember, akinek kimondtad magadban, hogy megbocsátottál. De amikor újra látod, eszedbe jut: azért ez milyen gazember! A düh kezd feléledni benned. Megértem, hogy dühös vagyok - viszont nem
engedem, hogy ez a düh megnyilvánuljon, elkezdek dolgozni rajta, hogy átforduljon megbocsátásba. Nem elhazudjuk a dolgokat, hanem segítünk magunknak, hogy feldolgozzuk, hogy tovább tudjunk lépni. Engedem, hogy Istennek az áldása kiáradjon őrá is, mert ez az én szívemet is gyógyítja. Elkezdem mondani: Uram, hálát adok neked ezért az emberért, mert te megteremtetted és életet adtál neki!
Imádkozz az ellenségeidért!
Ezt Jézus mondja: „Imádkozzatok ellenségeitekért, áldjátok üldözőiteket, mert így lesztek gyermekei mennyei Atyátoknak, aki sugarát árasztja jókra és rosszakra egyaránt.” - Ez a lélekmentő munkának a csodálatos része! Elkezdesz imádkozni az ellenségeidért, és valamikor megtérnek. Egyszer talán már nem az ellenségeid lesznek. De egy dolog teljesen biztos: a saját lelkedet ezzel megmentetted. Olyan leszel, mint az Isten, megtanulsz áldást mondani azokra, akik megátkoznak. Megtanulsz annyira szeretni, amennyire Isten szeret. Ez sem megy egyik napról a másikra, imádkozni azokért is, akik nem szeretnek minket: a politikai vezetőkért, akkor is, ha éppen nem a mi szánk íze szerint való. A főnökeinkért, akik kihasználnak minket, mindenkiért imádkozni! Kérve Isten kegyelmét.
Azt is kérhetjük, hogy térjenek meg, lássák be a bűneiket. De egyáltalán, kérjünk el számukra minden áldást: hadd bővölködjenek, hadd sikerüljön nekik az élet, hadd szülessen meg a gyerekük, hadd jussanak előre! Isten is ezt akarja! Akkor Isten áldása rajtad keresztül kiárad az emberek életére. A megbocsátás, a szeretet légköre rajtad keresztül elkezd munkálkodni.
Mennyei Atyám! Hálát adok neked azért, mert annyira szerettél, hogy elküldötted Fiadat, hogy megváltson engem a bűneimtől! Igen, Istenem te mindig jobban szerettél engem. Szeretnék én is úgy szeretni, ahogyan te szerettél. Szeretnék úgy szeretni, úgy elfogadni, úgy megbocsátani, ahogy te szeretsz, elfogadsz és megbocsátasz nekem.
Ezért kérek téged, Drága Atyám, Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, Szentlelkeddel járj át engem, add meg nekem a megbocsátás lelkületét, a bűnbánat és megújulás leklületét! Kérlek, segtís, hogy mindig a megbocsátás szavait, a vigasztaló, bátorító szavakat tudjam szólni. Hogy tetteim a szeretetet szolgálják, a kiengesztelődés útjára vezessék a nemzeteket és a népeket. Köszönöm Istenem, hogy te meghallgatod az imánkat, köszönöm, hogy te megadod nekünk a kiengesztelő, megbocsátó, megújító lelkületet! Amen.
Előadó: Sipos Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés