Mi vonzza a fiatalokat Taizébe?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. augusztus 29. péntek

A taizéi testvériségnél naponta négyezer fiatal fordul meg. Mi lehet vonzerejük titka? Mit jelent számukra Ferenc pápa? A Vatican Insider John testvért kérdezte a taizéi közösségről.


Antonio Carriero szalézi szerzetes készített interjút a Vatican Insider számára John testvérrel, aki 1974-től tagja a szerzetesközösségnek és számos, a fiatalok körében népszerű könyv szerzője. A taizéi közösség rengeteg fiatalt vonz különféle keresztény felekezetekből és a keresők közül is. Van, aki egy hétvégére jön, mások egy hétre, egy hónapra. Részt vesznek a szerzetesek napi háromszori imádságán, amelynek során Isten Igéjének felolvasása, az énekek és a csend váltakoznak egymással.

A szerzetesközösség számára is rejtély, miért jön ennyi fiatal hozzájuk. Isten ajándékának tekintik, és ez az ajándék változásra ösztönözte őket is. Imádságukat a fiatalok jelenlétéhez kellett igazítaniuk és időt kell szentelniük arra is, hogy meghallgassák őket. 2015-ben lesz száz éve, hogy alapítójuk, Roger testvér megszületett, és tíz éve annak, hogy meghalt. Hetvenöt éve alapította a közösséget.

– John testvér, Taizé olyanná vált, mint egy ifjúsági világtalálkozó, amely mindennap zajlik. Mi az, ami fiatalok ezreit arra ösztönzi, hogy idáig utazzanak?

– Azt hiszem, a többség először azért jön ide, mert mások, a barátaik tanácsolták neki, hogy jöjjön el Taizébe. Sokan visszajönnek aztán második, harmadik alkalommal is, mozgalmak, iskolák plébániák által szervezett csoportokkal. Azt hiszem, maga a vágy, az egészséges érdeklődés Taizé iránt úgy ébred, hogy amikor a fiatalok hazatérnek tőlünk, azt mondják a barátaiknak: a taizéi élményt nem lehet megmagyarázni, személyesen kell megtapasztalni, hogy mélységében megértsék.


– A közösségi imádság alatt énekelt kánonokat nagyon szeretik a fiatalok. Talán ezért is vágynak ide?

– A fiatalok sokat beszélnek az énekeinkről, akár itt találkoznak velük, akár otthon. Úgy gondoljuk, szükség van erre a meditatív imádságra, amely nem annyira strukturált. Ezeknél a daloknál nincs kezdő- és végpont, és azt hiszem, a fiatalok számára ez pozitív dolog.

– Miért foglal el ilyen fontos helyet az ének a taizéi imádságban?

– Az ének a monasztikus hagyomány része. Mi kezdettől fogva énekeltünk, de a ma ismert kánonjainkat csak a ’70-es évektől kezdve kezdtük énekelni, miután a fiatalok váratlanul elkezdtek ide járni. Szerettük volna, hogy az imádságunkban ők is jobban részt tudjanak venni, igyekeztünk figyelembe venni, honnan jönnek, milyen nyelven beszélnek. Sok mindent kipróbáltunk, amíg egyszer csak, szinte véletlenszerűen elkezdtünk egy kánont énekelni és észrevettük, hogy tetszik a fiataloknak. Könnyű volt, mindenki meg tudta tanulni. Azonnal felkerestük egy barátunkat, adtunk neki – kezdetben latin nyelvű – szövegeket, hogy írjon hozzájuk zenét. Nagy felfedezés volt. Az újabb kánonokat ma már a testvérek írják.

– Hogyan tudtok együtt élni a közösségetekben úgy, hogy különféle keresztény hagyományokból érkeztek?

– Történetünk kezdetén nem volt leírt teológiai tanításunk, csak Roger testvér, az alapítónk – nagyon is teológiai – intuíciója. Ő nem volt ugyan tudós, de megértette a kiengesztelődés fontosságát. Megértette, hogy a közösség célja az evangéliumról való tanúságtétel: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Megértette, hogy a megosztottság nem segíti az embereket, különösen a fiatalokat abban, hogy meglássák az Egyház igazi arcát, mert a megosztott Egyház nem azt tükrözi. Roger testvér tehát feltette magának a kérdést, mit tegyen. A válasza pedig az volt: „Kezdjünk el együtt élni, kezdjük el megosztani egymással azt, amit meg tudunk osztani. Ne gondoljuk, hogy minden problémát megoldottunk, de legalább adjuk össze azt, amit össze tudunk adni: lehet együtt imádkozni, lehet együtt élni, lehet együtt szolgálni…” A közösség alapítója szerint ez a tapasztalat, ez az együttlét talán egy napon elvezeti a keresztényeket ahhoz, hogy rátaláljanak a teológiai és egyéb megoldásokra is. Az első testvérek mind protestánsok voltak. Már az elején volt kapcsolatuk ortodoxokkal, katolikusokkal, de akkor még nem tudták elképzelni, hogy valóban lehetséges az együttélés. Az volt tehát a célszerű, hogy lépésenként haladjanak előre.


– Hogyan látják Ferenc pápát és a keresztények egységéért végzett munkáját?

– Ferenc pápa sokat tesz a kiengesztelődésért – nem annyira a szorosabb értelemben vett ökumenére gondolok – a befogadás, a nyitottság gesztusai révén, és különösen azzal, hogy egyszerű, mindenki számára érthető nyelven beszél az evangéliumról. Amikor télen Texasban jártam, hogy előkészítsek néhány találkozót, azt láttam, hogy minden – valóban minden – protestáns szereti ezt a pápát. Ha belegondolunk, ez szinte hihetetlen! Nemcsak mint embert tartják nagyra, hanem az evangélium igaz tanúját látják benne. Ha egy protestáns a pápára tekint és egy olyan keresztényt lát benne, aki radikálisan éli meg az evangéliumot, aki osztozik vele az evangélium gazdagságában, a hitben… azt hiszem, az gyönyörű dolog! Az előző pápákat is tisztelték: az emberek többsége már nem az ellenségeskedés idejét éli. Ferenc pápa a maga egyszerűségével nagyon sokat tesz ezért.

– Hogyan készülnek a 2015-ös évfordulók megünneplésére? Száz év telt el Roger testvér születése, tíz év a halála óta, és 75 éves lesz a testvériség.

– Először is megbeszéltük, hogy nem tekintünk hátra nosztalgiával, vagyis nem annyira a múltról akarunk beszélni – hiszen ez nem felelne meg Roger testvér lelkiségének –, hanem a jövőbe akarunk tekinteni. Alois testvér (szerk.: a közösség elöljárója) néhány évvel ezelőtt írt egy levelet Egy új szolidaritás felé címmel, amelyben azt mondja, hogy ma ez a szolidaritás a legfontosabb dolog. Az egész év során ezt az új szolidaritást fogjuk tehát megélni Roger testvér tiszteletére. Lesznek fontos pillanatok, mint például egy találkozó azokkal a fiatal szerzetesekkel, akik számára Taizé és a közösség alapítója mondanivalóval bír a szerzetesi életről. Lesz egy teológiai konferencia Roger testvér gondolatairól, augusztusban pedig workshopokat szervezünk. A központi rendezvény az augusztus 9-től 16-ig tart.

– Testvériségük még nagyon fiatal...

– Igen, mindig jönnek új testvérek. Amikor én beléptem, Roger testvér még nem volt hatvanéves, a közösség valóban fiatal volt. Azóta generációk sora járt már nálunk, de még mindig fiatal közösség vagyunk.


– Vannak fiatal önkéntesek, akik hosszabb-rövidebb időt töltenek Önöknél. Mi az, amit ők keresnek, John testvér?

– János evangéliumának eleje jut eszembe erről, amikor a két első tanítvány követni kezdi Jézust, ő pedig hátrafordul és megkérdezi tőlük: „Mit kerestek?” Azt válaszolják: „Rabbi, hol lakol?”, Jézus pedig azt mondja nekik: „Gyertek, nézzétek meg!” Azt hiszem, ezek a fiatal önkéntesek kezdetben nem azért jönnek, hogy belépjenek a közösségbe, hanem a többiekhez hasonlóan láttak valamit, ami megérintette őket, ahogyan velem is történt sok évvel ezelőtt. Sok fiatalt megérint, aztán vannak olyanok, akik ebből az élményből fakadóan meghívást éreznek arra, hogy átadják az életüket itt, ebben a közösségben. Akkor elkezdődik egy folyamat, belépnek, részt vesznek a képzésben, végül pedig elérkezik az életre szóló elköteleződés ideje. Vannak olyan önkéntesek is, akik velünk vannak néhány hónapig, aztán elmennek, megházasodnak vagy belépnek a szemináriumba. Vagyis más utat választanak.

– Szép lenne, ha ebben a jubileumi évben ellátogatna Önökhöz a pápa... Mit jelentene ez a testvériség számára?

– Mindenki azt mondja, hogy meg kell hívnunk Ferenc pápát. Nem tudom, mit gondol erről Alois testvér, egy dolog azonban biztos: nagyon megtisztelő lenne, ha eljönne hozzánk. Elöljárónk találkozott a Szentatyával a télen és úgy tűnt neki, hogy a pápa sokat tud rólunk, valóban érti, amit megélünk. Bátorította Alois testvért, hogy haladjon előre ezen az úton.

– 2015 augusztuságban lesz kétszáz éve, hogy megszületett Don Bosco, a fiatalok szentje. Ön szerint van valami közös Don Bosco és Roger testvér között?

– Igaz, hogy egy évszázad választja el őket egymástól, mégis érdekes, hogy a különböző karizmák ellenére van, ami összeköti őket: Don Bosco és Roger testvér is abban a korban akarták valóra váltani az evangéliumot, amelyben éltek. Ez kell, hogy legyen a mi vágyunk is.

Magyar Kurír
(tzs)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés