Kétféle boldogságot találtak az emberben

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2013. augusztus 02. péntek

A boldog lelkiállapot eltérő génkifejeződési programot aktivál a szervezetben attól függően, hogy az emelkedett érzést sekélyes örömök hajszolásával, vagy egy nagyobb, nemesebb célért való küzdelemmel, például mások segítésével érjük el - állítják amerikai kutatók.

A Kaliforniai Egyetem szakembereinek legújabb vizsgálatából az derült ki, hogy a genetika szintjén egyáltalán nem mindegy, hogy mi tesz valakit boldoggá: teljesen eltérően hat ugyanis a humán genomra a hedonikus életmódból fakadó boldogságérzet, mint az, amikor egy nemesebb célért küzdve, elhivatottságtól vezérelve érjük el a boldogságot.

A PNAS című szakfolyóiratban megjelent kutatásba 80 egészséges felnőttet vontak be, akiktől vérmintát vettek. Emellett minden résztvevőnél meghatározták az öncélú élvezethajszolásából eredő (hedonikus) boldogság, valamint a belső indíttatásból, jótettek által magasabb célért való munkálkodás által kiváltott (eudaimonikus) öröm szintjét.

A vérvizsgálatból kiderült, hogy a kétféle boldogságkeresés eltérő módon befolyásolja a génkifejeződés-profilt. Azoknál a résztvevőknél, akiknél az öncélú élvezethajszolás jelentette a boldogság legfőbb forrását, magas volt a gyulladáskeltő gének kifejeződésének szintje, és alacsony a vírusellenes génexpresszió. Ezzel szemben azoknál, akik az élet értelmét egy magasabb cél megvalósításában látták, alacsony volt a gyulladásokat okozó génkifejeződés, míg az antivirális és antitest-génexpresszió magas szintjét tapasztalták.

(origo)

You have no rights to post comments