Gondolatok hűségről, hitről a cigánypasztoráció kapcsán

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. május 03. péntek

Miközben hűségesen járunk a cigány családokhoz, gyakran van olyan érzésünk, hogy olyan ez mintha Dunába hordanánk a vizet.

Nem látjuk a nagy változást, de azért a Duna vize is több lesz, ha folyamatosan hordjuk bele a vizet.

Naponta jelen kellene lennünk a cigányság életében mint egy bölcs családfőnek, vagy mint mentornak. Az ő gondolkodásmódjuk másként működik mint a többségi embereké. Mi akkor vagyunk boldogok, ha a holnap biztonsága is meg van, a cigányságnak a mai nap örömében vagy nyomorúságában folyik az életűk, nincs jövőkép, „ma van”, a jövő legfeljebb addig terjed, hogy a családfőnek legyen munkája.

Ötszáz éve élnek Magyarországon – nem vándorolnak, legfeljebb az ország egyik végéből a másikba utaznak a megélhetésük érdekében, mégis a törzsi életforma jegyei hordozzák.

A körülmények, amiben missziónkat végezzük nem kecsegtet gyors, látványos sikerekkel, de apró kis lépésekkel mégis csak megyünk előre. Hisszük, hogy Jézus – hisz Őt visszük el hozzájuk -, formálja életüket és így közelebb kerülhet cigány és nem cigány egymáshoz.

Április elején három cigány fiatallal mentem 3 napos Fülöp- kurzusra (Új Jeruzsálem közösség szervezésében, megtérésre vezető kurzus). Az egyiknek a gyereke beteg lett és csak péntek este tudott ott lenni, a másik kettő szombat estig volt - ami egy nehéz nap volt - vasárnap már nem jöttek. Nagy kitartást igényel egy ilyen kurzus, ez is komoly teljesítmény volt tőlük. Azóta is nagyon érdeklődők, a bűn fogalmának tisztázása nagyon sok mindent elindított bennük, ezt folytatjuk a találkozásainkon – és nagyon nyitottak voltak a férfi-nő konfliktusok kezelésére is. Naponkénti rendszeres ima, beszélgetés lenne szükséges és mivel érzelmi beállítódásuk nagyon meghatározó, ez biztosan előre vinné őket a jobb közértet, és így a jobb élet felé is.

Az sem hagyhatom ki, hogy a mi saját családi bevételünk sem bír el gyakoribb találkozást. Az autózás nem olcsó, de még a tömegközlekedés sem. Egy-egy lelki napra való elutazás is csak úgy lehetséges, ha nagylelkű adományozók segítenek.

Egy tízgyerekes családnak ki akarták kapcsolni a villanyt - hála Istennek jó emberek összeadták a pénzt ami egy havi elmaradás volt, így ez megoldódott. Lakásnak nem nevezhető hely amiben élnek, most az OTP-től kértünk egy ingatlan szakértőt aki megpróbál segíteni a lakáshelyzetük megoldásában. A férjnek a közhasznú munka lejárt, most a Munkaügyi Központba járunk valamilyen munkát szerezni. A gyerekeik okosak és tisztelettudók, jobb sorsra érdemesek mint ami most van nekik.

Sokszor-sokszor kell még elmondanom, hogy egy milliós kisebbséget nem lehet hagyni, hogy tovább csússzon lefelé, az nekünk sem jó! Az 1950-60-as években 200 ezer cigány volt Magyarországon (bár a szám lehet pontatlan), ma többször ennyien vannak. Túlélésüket a család adja - mi fogyunk és gyengülünk, ők nem törődnek a kilátástalansággal, a családok száma nő - és szeretném, ha nem arra gondolnánk, hogy a gyerekek tartják el a szülőket, még akkor sem ha ezt a látszatot keltik, a gyerek születése az élet fontos része.

A föl alatt izzik a parázs – ami a szegénységből, kirekesztettségből, elmaradottságból fakad – egyszer csak feltör és az már akkor kezelhetetlenné válik, most kell áldozatokat hozni, mert hogy áldozat nélkül nem megy az biztos.

A Magyarországon élő cigányság itt akar maradni, nem akarnak vándorolni. Mi is itt akarunk maradni és szépen békességben akarunk élni - hát akkor fogjunk össze és segítsünk nekik az oktatásban, munkában, evangelizáljuk őket - most még mi vagyunk erősek, nekünk vannak belső és külső tartalékaink.

Kérjük Jézust adjon látást nekünk abban, hogy tudjuk megosztani magunkat, hogy ez a világ szebb és jobb legyen Isten örömét lelje bennünk.

Tarnóczi Mária

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés