Ez Jézus sírja egy japán legenda szerint

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. január 31. csütörtök

Egy japán falucskában másképp ismerik Jézus történetét, mint a világ többi pontján. Jézus szerintük békés fokhagymatermelőként, a távol-keleti szigetországban halt meg 106 évesen - helyette Iszukirit, az öccsét ölték meg a Közel-Keleten. (képpel):

Japán egy távoli sarkában, a hegyvidéki Singo faluban egy kis domb tetején található az a sír, amelyet a helybeliek Jézus végső nyughelyeként tisztelnek. A közeli joghurtgyár által fenntartott emlékművet évente körülbelül húszezer zarándok és turista keresi fel.

Japánban a keresztények a lakosság néhány százalékát teszik ki (sokkal elterjedtebb a sintó és a buddhizmus). A Kirisuto no Sato néven is ismert, azaz Krisztus városaként emlegetett falucskában a kereszténységnek egy egészen furcsa változatával találkozhatunk. A helyiek Krisztust japán néven nevezik: Daitenku Taro Dzsurainak hívják - olvasható a Smithsonian magazin oldalán.

A helyi legenda szerint Jézust nem feszítették keresztre, hanem sikerült visszamenekülnie Japánba, ahol korábban már amúgy is éveket töltött. Pásztorként telepedett le, megházasodott, és három gyereke is született. A helybeli múzeum egyik ismertetője szerint jellegzetes orra miatt hosszú orrú koboldnak nevezték. Fokhagymát termesztve halt meg 106 évesen.

Forrás: lafayette.edu
Jézus állítólagos sírja Japánban

A történet szerint Jézus 21 évesen érkezett először a szigetországba. Japán nyelvet és keleti kultúrát tanult a Fudzsi tövében egy nagymestertől. 33 éves korában tért vissza Júdeába, méghozzá Marokkón keresztül.

De kit feszítettek akkor Jézus helyett keresztre a mai Közel-Keleten? A japán legenda szerint Iszukirit, Jézus öccsét, aki helyet cserélt vele. Jézus Japánba meneküléskor pedig emléktárgyként magával vitte öccse egyik fülét és Szűz Mária egy hajfürtjét is.

A Smithsonian magazin szerint a történet inkább hasonlít Brian életére, mint Jézuséra, a singói múzeum mégis kitart mellette. A helyiek úgy tartják, hogy az ősi időkben a helybeliek teljesen más szokásokat gyakoroltak, mint Japán más részein. A férfiak a bibliai Palesztinára jellemző tógát, a nők fátylat hordtak, a csecsemőket pedig fonott kosárba tették. Az újszülötteket Dávid-csillagra hasonlító mintával hímzett pólyába bugyolálták, homlokukra pedig talizmánként szénnel keresztet rajzoltak.

Valójában az első keresztény misszionáriusok a 16. században érkeztek Japánba, de 1614-ben megtiltották a vallás gyakorlását (egészen 1868-ig). A hívőknek ezért rejtőzködniük kellett, így kerülhettek keresztény szokások Singóba is. Egyes elképzelések szerint Jézus nyughelye valójában 16. századi hittérítők sírja.

A kis falu mindenesetre komoly infrastruktúrát épített ki a látogatók fogadására, tavasszal még Krisztus-ünnepséget is rendeznek. A multikulturális fesztivált 1964 óta tartják meg rendszeresen.

Richard Fox Young, a Princeton Teológiai Szeminárium vallástörténet-professzora szerint Singo Jézus-kultuszának nem sok köze van a kereszténységhez. "Épp ellenkezőleg, ez inkább a japán népi vallásról és arról szól, hogyan képes magába szívni bármilyen és bármennyi hatást, gyakran összefüggéstelenül" - mondta Young a Smithsonian magazinnak. Ennek egyik legjobb bizonyítéka, hogy a lap szerint egyszer egy japán áruházban olyan illusztrációt állítottak ki, amelyen véletlenül a Mikulást feszítették keresztre - de lehet, hogy ez már tényleg csak városi legenda.

(origo

You have no rights to post comments