Jézus születésére várva - ahogy Valtorta Mária látta

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. december 24. hétfő
Valtorta Mária úgy „működött”, hogy látomásban látta és hallotta a történteket, majd egy-egy részletet az Úr Jézus vagy a Szűzanya megmagyarázott, és mondanivalójában is érthetővé tett.) Szemelvények az I. kötet, 27-28. fejezetből - Valtorta Mária a Szűzanyát látja Názáretben, mielőtt Betlehembe mennének a népszámlálásra:
 
„Lépései, minden mozdulata fürge és lágy. Nyoma sincs annak a nehézkességnek, amely a szüléshez egészen közel járó asszonyok mozgására jellemző. Arca viszont nagyon megváltozott.
Most már ő „Az Asszony”. Fiatal lány volt az angyali üdvözlet idején, derűs, nyugodt arca még gyermeki bájt hordozott. Később, amikor Erzsébet házában Keresztelő Szent János születésekor láttam: ez az arc már megváltozott, érett kedvesség fénylett vonásain. Vonásai most is lágyak, mégis méltóságteljesek, olyan asszonynak az arcát látom, aki tökéletességét anyaságában érte el.”
 
József lépett a szobába, arcán mély aggodalommal. Mária kérdésére elmondta, hogy népszámlálást rendelt el a császár, és mindenkinek szülőhelyére kell mennie. József Betlehemben született,* oda kell utazniuk. József mély aggodalomban volt Mária miatt, hiszen látta, hogy lassan „elérkezik az ő órája”, amikor gyermekét világra kell hoznia.
- „Hát nem borzasztó ez a hír?
- Meglepett … Mégis, hirtelen egészen más jutott eszembe. Tudod, Betlehemről mondja az Írás: „És te Betlehem Efrata, kicsiny vagy Júda ezrei között, de belőled fog származni az Uralkodó, Akit Dávid házának ígértek.” … Igen, neki ott kell világra jönnie.”
József növekvő aggodalmát látva, Mária ezt gondolta: „Mennyire igaz ember ő, de mégis csak ember. Emberként lát, érez, gondolkodik….” S hogy vigasztalja Józsefet, így folytatta:
- „De bízzunk az Úrban, ha Ő akarja, meg is állíthatja az időt, amint rád osztotta, le is veheti válladról a gondot. Ő mindenható, bízzuk Rá magunkat! … Ne félj, minden elrendeződik! … Tegyünk úgy, mint két gyermek, sorsunkat helyezzük Atyánk kezébe. Ő majd vezet bennünket, ahogy, és ahová kell! …
Emlékezzél, milyen szeretettel irányította életünket idáig! Igen, mi az Ő gyermekei, az Ő szolgái vagyunk, és gondot visel ránk minden bajunkban, hiszen mi az Ő akaratának hordozói vagyunk. … Látod, a rendeletet a császár adta ki, de valójában ki is a császár? Nem több, mint eszköz Isten kezében. Megírták, hogy amikor az Atya elhatározta, hogy megbocsát a bűnös emberiségnek, azt is eldöntötte, hogy Betlehem legyen Krisztus születési helye. … És látod, béke van most az egész világon, béke uralkodik, amikor várjuk az Eljövendőt. … Mikor lenne alkalmasabb a pillanat, hogy felkeljen a „Csillag”, Istentől kapott fényével ragyogva, a megváltást hirdetve?
Mindehhez ugyan mit számítanak a mi apró nehézségeink? Rosszak az utak? Attól félsz, beleragadunk a sárba? Angyalok vigyázzák és egyengetik számunkra az utat, hiszen az Angyalok Királyát hordozzuk!
Nem lesz szállásunk? Majd az angyalok kitárják szárnyukat, és sátrat feszítenek fölénk. Isten velünk van utunkon: semmi rossz, semmi ártalom nem érhet.
József hallgatja, boldogan csüng szavain, miközben egyre simulnak homlokán a ráncok, még a mosolya is visszatér. Gondtalanul, fiatalosan, szinte felpattan a helyéről.
- Áldott vagy Te valóban, lelkem Napsugara! Áldott vagy, mert az Úrtól malaszttal vagy teljes, és mindent az Ő Kegyelme által tudsz látni! Ne is vesztegessük az időt! Indulunk mielőbb, hogy mihamarabb hazatérhessünk és mindent előkészíthessünk a … a … a … fogadására.
- A mi fiunk fogadására, József! A világ előtt most még csak a mi fiunk lesz, mert eljövetelét az Atya titokban akarja, és nekünk nem szabad idő előtt felemelni a titok fátylát. Majd, ha elérkezik az Ő órája, Maga, Jézus fogja ezt megtenni!”
Mária arca, tekintete kimondhatatlanul gyönyörű, ahogy a Jézus szót kiejti. Ez a szépség már az extázis, és ebben az extázisban oldódik fel és szűnik meg a látomás.”
 
Most a Szűzanya szól Valtorta Máriához:
„Nincs sok hozzátennivalóm ehhez a látomáshoz, ott elmondtam már mindent, ami lényeges. Van egy pont mégis…
- A legnagyobb baj, hogy a szeretet hiányzik a kötelékekből, pedig a szeretet mindent magába foglal: a kedvességet, az együttérzést, a vigasztalást… Az asszonyoknak több fizikai szenvedés az osztályrészük, a férfiaknak az erkölcsi terheket kell hordozni: helytállni a munkában, döntéseket hozni, felelősséget vállalni a világi hatóságok és saját családjuk színe előtt…
A valódi szeretet azt jelenti, hogy ne akarjuk mindig és mindenáron a másik rovására érvényesíteni saját értékrendünket. Sőt, minél jobban rászorul a másik, annál több szeretetet adjunk neki, álljunk mellé, és ne engedjük kihunyni a reménységet, és óvjuk meg a békességet. Mi mást jelenthet valakit szeretni?
- Itt még ismételten ki akarom emelni az Isten irányában megnyilvánuló feltétlen bizalom fontosságát.
Valójában a bizalom minden erény foglalata. Aki bízik, az hisz. Aki bízik, az reménykedik. Aki bízik, szeretetét bizonyítja. … Természetesen, az emberekbe vetett bizalmat meg kell különböztetni az Istenbe vetett bizalomtól. Az emberek gyarlók, sokszor derül ki róluk, hogy bizalmunkra méltatlanok voltak. Csakis az Istent ajándékozhatjuk meg teljes és feltétlen bizalmunkkal, mert Ő sohasem vált vagy válhatott volna méltatlanná erre…
Isten az alázatosakat Önmagával ajándékozza meg, míg elfordul a gőgösöktől.
A bizalom egyben engedelmesség, nem is akármilyen, hanem kifejezetten Istennek tetsző engedelmesség. Bizalmunk Isten iránt annak elismerése és felismerése: mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, Ő a mi Mennyei Atyánk. Embereknél is természetes, hogy az Atya szereti gyermekeit, Istennél pedig, Aki a legigazabb Atyánk, minden földi mértéket meghaladó szeretetre találunk.
- A harmadik, egyben végső tanulság: Bármi történjék is velünk, semmi sem történhet Isten Akaratával szemben!”
 
József vásárolt két szamarat, egymáshoz kötözte őket. Az elsőre Máriát ültette, a másodikra az utazóládákat szerelte fel. Nagy gondossággal vette körül egész úton a fiatal, Isteni Gyermekét váró Anyát. Ügyelt, hogy ne fáradjon túlságosan, legyen enni- és innivalója, mondhatnánk, a „széltől is óvta” Őt. Így is hosszú és fáradságos volt az útjuk. (3 napi járóföld!) Végül célhoz értek: előttük volt Betlehem.
„- Látod, Dávid földjére értünk, Mária kedves! Biztosan megviselt a hosszú utazás, fáradt vagy, itt majd alaposan kipihenheted magad.
Mária boldog mosollyal keze után nyúlt:
- József, … József, … úgy érzem, azt hiszem, … azt hiszem, most jött el az én órám…
- Irgalmazzon az Úr nekünk a mennyekben! Most mihez kezdjünk?
- Bizakodjunk, József! Nézz rám, látod milyen nyugodt vagyok!
- És mondd csak: fáj? Nem szenvedsz nagyon?
- Egyáltalán nem, tele vagyok örömmel, várakozással. Úgy érzem, csodálatos nagy öröm, boldogság közeledik felém. Igen, egyre erősebb ez az érzés, mintha a szívem minden dobbanásában zakatolna: „Meg-szü-le-tik! Meg-szü-le-tik!” – és tudom, Ő kopogtat szívem minden dobbanásában, ki más lehetne az, mint az én Fiam? Majdhogynem hallom, amint hangos szóval kiáltja: „Anyám! Anyám! A világra akarok jönni, hozzád akarok menni! Azért sietek hozzád, mert elhoztam számodra az Isten csókját, és szeretném azt neked mielőbb átadni.” … József, kedvesem, kimondhatatlan örömöt érzek.”
Hiába a túláradó, boldog szavak, József nyugtalansága csak nem szűnt…”
 
Nagyon nehéz órák következtek ezek után. Házról házra, fogadóról fogadóra jártak, de amikor a tulajdonos a szülés előtt álló Máriára nézett, sokszor csak megrázta a fejét: neki ilyen nehézségre nincs szüksége. Minden kérdés és válasz után egy újabb reménysugár hunyt ki.
Végül, az egyik megszégyenült helyzet után egy sarokban meghúzódó öregember odakiáltotta nekik, hogy menjenek a dombok irányába, ott vannak üres istállók, talán az egyik még szabad.
Addigra már félhomályba borult minden, botladozva jutottak el az istállóig.
„Sietnek, ilyen csekély reménysugár is sokat jelent a számukra. Az istállók végénél megállnak, csak állnak, állnak tétován, mert ami a szemük előtt van, istállónak csak hízelgésből nevezhető. … Romos minden, szinte csodaszámba megy, hogy nem dőlt még össze az egész, kinézete után ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
Kívülről ennyit látni. Hogy mi lehet belül, arról Józsefnek, Máriának fogalma sem lehet, mert már leszállt a sötétség. József most sem jön zavarba, iszákjából acél, kova, tapló kerül elő, még mécses is akad. A sötétben tapogatva sikerül lángot csiholni, ha nem is az első próbálkozásra. József maga előtt tartva a mécsest, belép az istállóba, bár mindjárt a küszöbön visszahőköl, mert a sötétből mély, elnyújtott bőgés köszönti.
- Ne ijedj meg, Mária - mosolyodik el József - csak egy jámbor ökör adta ezt a félelmetes hangot. Lépj beljebb, de ne nagyon nézz körül…
A mennyezetről a pókhálók egész szövevénye lóg le, jut belőle bőven a sarokba is. A földpadló keményre taposott, szeméttel, trágyával és gyéren szalmával borított… Mária megborzong a nyirkos hidegtől, ösztönszerűen közelebb húzódik az ökörhöz, vastag nyakát szinte átöleli, és az állati test kisugárzott melegével próbál didergésén úrrá lenni…”
 
József azonnal nekilátott „rendet” tenni. Vesszővel kisöprűzte a szemetet, tüzet csiholt, a széna egy részét a sarokba hordta, hogy Máriának védett fekvőhelyet készítsen. Bekötötte a szamarat, vizet hozott a közeli patakból, hogy legalább inni tudjanak. Amíg József ilyesmivel foglalatoskodik, Mária a füstös kövek között talált háromlábú sámlira ült le.
„Mária nagyon fáradt, leül a sámlira, és mosolyogva figyeli József szorgoskodását. ... Lassan elkészül a fekhely. Végre: Mária féloldalt leheverhet a puha szénéra, háttal a gerendának támaszkodva. Közben az ajtóra függöny is kerül. Erre a célra József levetett kabátja szolgál. Kialakult a család menedékhelye…
József még egyszer körülpillant, megállapítja, mást már nem tud tenni a szállás otthonosabbá tételében. Kibontja iszákját, kenyeret, sajtot vesz elő, Máriának kínálja, aki eszik néhány falatot, és jóízűen iszik a kulacsból, melyet József friss patakvízzel töltött meg.
- Próbálj meg aludni! – mondja a szegényes vacsora után – én virrasztok és táplálom a tüzet. Összeszedtem pár darab fát, nedvesnek ugyan nedves, de nem baj. Megszárítom, így reggelig kitart. A mécsest most el kell oltanom, fogytán benne az olaj, a tűz majd világít nekünk.
Mária engedelmesen elhelyezkedik a szénán, József betakarja ugyanazzal a sötétkék kabáttal, amit Mária az utazás alatt viselt. A takarót lábára teríti, és egész reszkető testét belecsavarja.
- Te egész éjjel fázni fogsz…
- Én azután nem, Mária kedves. Nézd csak, a tűz mellé teszem a sámlit, odaülök, meglásd, még melegem is lesz…
Mária nem vitatkozik, lehunyja a szemét…
Szerencsére az ökör időközben lefeküdt, és széles oldala valamelyest védi Máriát a beáramló hidegtől, mert József kabátja bizony csak részben takarja el az ajtónyílást…
József amilyen halkan csak lehet, gallyakat tördel, takarékosan tüzelget, beosztással használja a csekély tüzelőt…”

Szűzanya mondja Valtorta Máriának: „Nem diktálok most neked többet, látomásod önmagáért beszél. Aki akarja, értheti a belőle sugárzó szeretetet, alázatot, tisztaságot. Te is pihenj most, de ne legyen mély az álmod, én is ébren vártam Jézus érkezését. Ő most eljön hozzád, és elhozza neked a békét.”

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés