Az élő templom

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. október 11. csütörtök
Az embernek legnagyobb ellensége nem a világ, még csak nem is az ördög, hanem a test. A világot el lehet hagyni, az ördögöt a pokolba kergetni, de a test - velünk marad. Együtt „menetelünk” vele az Örökkévalóság kapujáig. Mit tegyünk vele? - Marcell atya írása.

Győzzük le, vessük szolgaságba! Szolgálja engedelmesen urát: a lelket. Erre való a külső önmegtagadás.Ami alsó, az legyen alul és ne kívánkozzék a trónra. Az a lélek helye!...

A test szolga. De vajon a szolga megvetésre méltó? Igen, ha lázadozik, ha ellenáll, ha hatalomra tör. Akkor ura fölkel ellene, és karddal kényszeríti eredeti hivatására: szolgálni hűséggel urát! A szolgai hivatás azonban magasztossá is lehet. „A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért”(1Kor 6,13).
Íme, a fölséges hivatás! A „hitvány”, a „megvetett” test az Úrért rendeltetett.
Egészen új szempontok tárulnak elénk. Az Apostol mintha csak fokozni akarná csodálatunkat: „Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja?... Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele... Kerüljétek az erkölcstelenséget! ... Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6,15. 17-19).
Nem, nem vagyunk a magunkéi. Az Úré vagyunk, a Krisztus tagjai, a Szentlélek temploma. Erre születtünk.
A test arra rendeltetett, hogy templom legyen.
Megcsókoljuk a templom falát, a hideg téglát, áhítattal nyomjuk ajkunkat a megtaposott kőre, mert szent az a hely, amelyen állunk. Isten lakik benne. Kis Szent Teréz meg-megkopogtatta édes gyöngédséggel, és a szentek serege nézte vágyó, tiszta szemekkel, a tabernákulum arany ajtaját, mert belül a Kedves, a Jegyes, az Alfa és Omega, a Minden lakozott: Jézus! És az arany paténát, ha azon a Salutaris Hostia fehérlik, a ragyogó kelyhet, ha abban a szent Vér drága cseppjei csillognak, csak a pap kezei érinthetik - olyannyira szent az az élettelen tárgy, mert tartja vagy tartalmazza az Istent magát. És ki nyúlhat a gyönyörű monstranciához, ha benne ott sugárzik reánk, szegény boldog halandókra, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben rejtőző Istenség?! Pedig ez is élettelen tárgy! És mégis szent! Megszentelte Isten jelenléte. De a test több ezeknél.
Élő templom a test.
„Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok?” (1Kor 3,17). Ez a test Istent hordozza. Nem kell-e Őt is dicsőíteni? Fenséges felelősség!
Vajon milyen legyen az élő templom?
1. Legyen mindenekfölött tiszta!
Azaz ártatlan, mint a kisgyermek teste, amelyet nem szántottak még föl ráncokba-árkokba az élet viharai. Vagy ha igen, akkor újjászületett a szentgyónás bánatfürdőjében.
Érintetlen, mint a liliom, amely úgy remeg a letöréstől és a durva érintéstől, mint a rabul ejtett őzike a barbár vadász kegyeden tekintete előtt.
Harmatos, mint a hűs tavaszi hajnalok magas füvű rétsége, amelybe még nem gázolt bele ember lába csizmája.
Üde, mint a rózsa a bokron, amelyet a fölkelő Nap első sugarai csókolgatnak...
Tiszta, tiszta, ha kell: megtisztult - a betegségek, a testi fájdalmak, szenvedések tűzkohójában. Az ilyen test - élő templom. Istent hordozza és dicsőíti meg.
2. Lássék meg rajta, hogy Istent rejti élő falai közt.
Aki mellette elmegy, önkéntelenül nyúljon a kalapjához, vagy vessen keresztet, mert Isten lelke lakik abban. Támadjon fel a hívő emberben láttára a tisztelet és a hódolat: hiszen a Teljes Szentháromság vett benne lakást (Jn 14,23).
3. Lobogjon benne eleven lánggal az örökmécses: a szív!
Lángja a szeretet piros tüze, amely ki nem alszik, el nem lobban - mindörökre! Tőle forrósodik meg az élőfal; szikrázik, ha hozzáérnek: gyújt életre más szíveket, és szent tiszta szeretetre testeket. Éget, de el nem éget. Szeretet a neve e földi szív lángjának, az a szeretet, amely nélkül zengő érc és pengő cimbalom minden ékes emberi vagy akár angyali beszéd. Szeretet, amely nélkül semmi a tudományunk, a hitünk, az alamizsnánk és a vértanúságunk.
Ó boldog, ó, templommá lett test, amelyben ilyen szív dobog!
4. És töltse be ezt a testet az emberi lélek, amely mint valami gyönyörű, szellemi, meg nem fogható, kiterjedést nem ismerő aranytabernákulum csukódjék Ura, Istene köré. Ez teszi a testi embert lelki emberré, lelkesíti meg az anyagot; ez, ez teszi szentté, méltóképpen Isten hajlékává a sár-foglalatot. A lélek, s újra a lélek! Ez lesz minden gondja az élő templomnak s nekünk, akik éppen ezért „nem élünk többé test szerint", hanem lélek szerint. A test emberei ugyanis a testi dolgokra törekszenek, a lélek emberei a lelkiekre (Róm 8,5-6).
Mostantól fogva pedig befogjuk a testet is a lelkiek kocsijába s ami eddig udvari szállítója volt az ördögnek s az anyagiaknak, most segíti a lelket szárnyalni - mind magasabbra, a tökéletességre. Mert „Isten nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre” (1Tesz 4,7).
Mily csodálatosan szép program a legnagyobb, a legveszélyesebb ellenség - a test számára! Elő templommá lenni! Hogy elérje a szentség fokát! Hogy világítson az embereknek, mint a zsidóknak nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop! Hogy kisugározza Istent! Hogy megsejtesse a léleknek az anyagot mondhatatlan mértékben felülmúló szépségeit! Hogy vonzza a lelkek ezreit a lelkiekre, a tiszta, mennyei életre! Hogy legyen mágnes, ellenállhatatlan, amely ne csak a vasat, de minden nemes fémet, még a kavicsot is, sőt a porszemet is magához rántsa.
A testi ember - igen! - lelki ember lesz, úgyhogy, aki látja, megáll illetődve, s leolvassa homlokáról, mint a görög ember Apolló temploma tympanonjáról: Deus adest! Itt Isten van jelen! A test, amely előtt megállt, nem Isten ugyan, de Isten temploma! Őt hordozza, Őt dicsőíti!
Így élni ebben a testben: nem kezdete-e egy angyali életnek, amely teljessé, tökéletesen angyalivá csak az Égben lehet?!...
Ha pedig akarod tudni, Testvérem, hogyan lehet tested hamarosan Isten élő templomává, akkor csak ennyit mondok: Isten legszebb temploma - Mária! Élj Általa, Vele és Benne, és tested templomából soha ki nem kívánkozik a felséges Lakó, a Háromszemélyű Egy Isten, a dicsőséges és boldog Szentháromság! Ő, Mária lesz az élő templom igazi, fáradhatatlan gondozója, tökéletes sekrestyése, díszítője, Ő lesz pótolhatatlan, állandó megújítója, Ő, Ő - a leggondosabb Édesanya: Mária!
P. Marton Marcell Boldizsár