Engedélyezett gyilkosságok (Kedves Barátom! - 1. levél)

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2010. július 21. szerda

Sípos (S) Gyula: Engedélyezett gyilkosságok

 

Kedves Barátom!

A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási b?n ez, és így ne válj részesévé annak.

Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet vissza hazánkban e bûntény.
Valamikor éles szélû “kanállal” darabolták fel az élõ kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket félreraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szö-veteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a nõi önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)


Késõbb finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.


Tetteik leplezésére olyan félrevezetõ
szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.


Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nõk önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelõzéséig sok mindenrõl, csak az igazságot ki ne kelljen mondani:


az abortusz gyermekgyilkosság,
amelyet a legvédtelenebbek,
legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el,
állami pénzbõl,
szülõi segédlettel.
Gyilkosság az édesanya méhe alatt
növekvõ kisember, a magzat ellen.


Beszélnek “küret”-rõl, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “el-hajtják”, “elvetetik”...


Az Amerikai Egyesült Államokban odáig jutottak a (jogi) szóbûvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethetõ”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érintkezzen az anyával.


Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.


Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdõdik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.

Amikor megölik,
szívverése felgyorsul kétszázra,
menekül a gyilkos eszköz elõl,
szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...


És mindezt miért?


Elképzelhetõ lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nõket... Ki hitt volna neki, hogy õ “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.


Örvendezett...


A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget,   titkolni   kívánt   vagy   korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.


Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...


Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.


Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.


És nem téptek szét vákuummal.


És nem mérgeztek halálra.


A gyerekünk halála lenne az ára
az életünknek?


Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetbõl, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élõ gyermekünkért?
Így van ez.


El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyû bûnnel terheltek vagyunk. Bûnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erõsen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.


Olyan súlyos ez a bûn, hogy csak Isten bocsáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülõk és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bûnrészesek õk is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Õ végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadá-lyozná e szörnyû tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.


Élõ gyermekeiként.


Az ítéletet semmiképp sem
kerülhetjük el.


Legkésõbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bûnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.

Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bûnt, az abortusz bûnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erõnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bûnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyû aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktõl, amelyet a gonoszság erõi körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.


Sípos (S) Gyula

(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés