A hívőket kísérő jelek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 04. vasárnap

Vannak Biblia-kutatók, akik azt tartják, hogy a Márk evangélium utolsó verssorai későbbi betoldások, és azt hozzák fel bizonyítékul, hogy egyes korai kódexekben ezek a versek még nem szerepelnek. Engem ez az érvelés önmagában nem győz meg, ráadásul azt gondolom, hogy ha elfogadjuk is, hogy ezek a sorok későbbi betoldások, akkor az csak még erősebbé teszik e versek igazságát. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a Krisztusban hívő emberek munkálkodását követő jelek olyan erősek és magától értetődőek voltak az első keresztény nemzedékben, hogy fontosnak és szükségesnek érezték, hogy ezek a szavak – mint Krisztus prófétai (és azóta megvalósult) ígéretei -, szerepeljenek az Örömüzenetben:

„Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak." (Mk 16, 17-18)

Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, Jézus ígéretei hogyan válnak valóra. Közvetlenül Pünkösd – a Szentlélek kiáradása – után János és Péter a Templom Ékes-kapujánál meggyógyítják a béna embert. Péter szavai a krisztusi ígéret bizonyosságáról szólnak: Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj!” (ApCsel 3, 6)

Ezt az első gyógyítást aztán még számtalan követi. Hasonlóan olvashatunk az apostolok ördögűzéséről, sőt még egy olyan tragikomikus eseményt is megörökíti Lukács a beszámolójában, ami közvetve igazolja a sikeres ördögűzés gyakorlatát a keresztényeknél: A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: „Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet.” Egy zsidó főpapnak, Szkévának hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.” (ApCsel 19, 13-16)

Pünkösdkor leszállt a Szentlélek az apostolokra, s ennek egyik jele volt a „nyelvek adománya” (új nyelveken beszélnek), ami aztán az első keresztény nemzedékeknél szinte a Szentlélek-keresztség valódisága jelének számított. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a betegek gyógyítása, a gonosz lelkektől való megszabadítása és a Szentlélek karizmatikus ajándékainak használata a krisztusi közösségekben rendes gyakorlatnak számított. (Pál apostolnak a korintusi gyülekezetet már éppen vissza kellett fognia, olyan nagy hangsúlyt fektettek ezekre a megnyilvánulásokra!)

Isten csodálatos, természetfeletti védelmet ígér tanítványainak: „kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik”. Az Apostolok Cselekedetei leír egy ilyen esetet, ami Pál apostollal történt: Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott. Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben.” Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt. Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten.” (ApCsel 28, 3-6)

Azt is elmondhatjuk, hogy Isten ígéretei a hívőket követő jelekről minden keresztény nemzedékben újra és újra megjelentek. Minden korból fel tudnánk hozni Istennek olyan szentjeit, akik életében nyilvánvalóvá váltak ezek a jelek. Még a nagy hitetlenség évszázadaiban (a „felvilágosodás” korától a huszadik századig) is megtaláljuk ezeket, sőt, épp a hitetlenség és gonoszság csúcspontjain jelentkeznek nagy erővel újra. A karizmatikus megújulás pedig már azzal az igénnyel jelentkezik a kereszténység életében, hogy a Szentlélek ajándékait, karizmáit a „normális keresztény élet” részeként tekintsék és éljék meg a hívő emberek.

Nekünk nincs is más dolgunk, mint hívő lélekkel és bizalommal kérni és élni Istennek ezt a természetfeletti valóságát mindennapi életünkben, imáinkban és tetteinkben…

(Részlet Sípos (S) Gyula: Márk evangéliumát olvasva című könyvéből.)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés