Kiengesztelődés és egybetartozás

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. november 19. csütörtök

Az ember a Végtelen misztériuma. Minden egybetartozik. Kiengesztelődés nélkül nem lehetünk boldogok. Ki kell engesztelődnünk az Örökkévalóval, ki kell engesztelődnünk önmagunkkal, és ki kell engesztelődnünk felebarátainkkal, a mindenkori másikkal, a többi emberrel. – Összetartozunk! - Hidász György írása.

Külsőleg gyakran szerepeket játszunk, különböző szerepeket. Uralkodni és birtokolni akarunk. Lépéseinket önző szempontok motiválják. Felszíni megjelenésünk, gondolkodásunk, cselekedeteink mélyén ott rejtőzik az egyedi és megismételhetetlen emberi személyünk, létünk, igazi énünk. Amíg a felszínen sikerekre vágyunk, addig a mélyben Istenre, szeretetre, boldogságra szomjazunk. Felszíni vonásaink elfedik belsőnket. Emberi vonásaink alatt pedig ott rejtőznek isteni vonásaink. Ugyanakkor emberi vonásaink leggyakrabban eltakarják isteni vonásainkat. „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”[1] – „Abból ismerjük föl, hogy benne élünk és ő mibennünk, hogy saját Lelkéből adott nekünk.”[2]

Felszíni önző énünk eltakarja a mélyben rejtőző igazi énünket, emberi vonásaink eltakarják isteni vonásainkat, „isteni énünket”. A mélyben rejtőző tiszta emberi vonásainkat „átszövik”, áthatják isteni vonásaink. – „Hiszen őbenne élünk, mozgunk és létezünk, ahogy néhány költőtök is mondta: „Bizony, az ő háza népe vagyunk.”[3] Isteni arcunk a mélyben rejtőzik. Reményik Sándor gyönyörűen fogalmazza meg a misztériumot:

„Egy istenarc van eltemetve bennem,

A rárakódott világ-szenny alatt.”[4]

És ez az istenarc ott rejtőzik minden emberben, függetlenül felszíni életétől

„Egy istenarc van eltemetve bennem,

Néha magamban látom, néha másban.”

Az emberi egyedi, de az isteni összekapcsol minden emberrel. Univerzális, egyetemes, „katholikosz”. Ugyanaz a Lélek hatja át a többi embert is. Összetartozunk azokkal, akik szerettek, és összetartozunk azokkal is, akik nem szerettek. Azokkal, akik szenvedést okoztak nekünk, és azokkal, akiknek mi okoztunk szenvedést. Összetartozunk őseinkkel és unokáinkkal, szentekkel és bűnösökkel, barátainkkal és ellenségeinkkel, fehérekkel és feketékkel, szegényekkel és gazdagokkal, konzervatívokkal és liberálisokkal, farizeusokkal és vámosokkal. Mindenkivel.

Kiengesztelődni azt jelenti, hogy felismerem, hogy az önző és felszíni vonások mögött ott rejtőzik minden emberben az Isten által „megálmodott” tiszta emberi, és az azt átszővő végtelen isteni. Egy szinten minden emberrel közös vagyok. Ha mást nem szeretek, akkor magamat se szeretem. Ha neheztelés, utálat és gyűlölet van bennem, akkor meghasonlok önmagammal. A rosszra egyetlen építő válasz létezik, az irgalom, megbocsátás és a szeretet.

Jézus két tanítása megvilágítja életünk talán legérthetetlenebb oldalát a kiengesztelődés nélkülözhetetlen voltát.

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is?”[5]

Jézus arra hív, hogy azzal a szeretettel forduljunk mindenki felé, amivel a mindenkire fényt és életet árasztó Isten fordul felénk. A „miatyánk” imádságban is ez mutatkozik meg.

„Engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük adósainknak („bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”); és ne állíts minket próbatétel elé, hanem szabadíts meg a gonosztól! Mert ha megbocsátjátok az embereknek vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.”[6]

A megbocsátásban nyerjük el az isteni bocsánatot, megtisztulást, megújult életet. Jézus nem arra hív, hogy a bocsánatkérőknek bocsássunk meg, amiben benne rejlik a megbocsátó fölényessége: „majd, ha bocsánatot kér, akkor…”. Hanem arra hív, hogy az elengedő, irgalmas szeretettel forduljunk a vétkező felé, úgy, ahogy az isteni szeretet fordul felénk:

„Új parancsolatot adok nektek: szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket!”[7]

Az emberben az isteni és az emberi összetartozik, egységet alkot. Igazi énünk a mélyben és felszíni önző énünk szintén összetartozik, egységet alkot. Elválaszthatatlanok, mint a táncostól a tánc, zenésztől a dallam. Az elrontott táncot és muzsikát ugyanúgy kell megbocsátani, mint ahogy az elrontott életet, vagy felebarátaink vétkeit. Felebarátainkban önmagunknak is megbocsátunk, önmagunkat is feloldozzuk! A vétkessel történő kiengesztelődés, megbocsátás által „törli el vétkeinket”, teremt újjá az örökkévaló Jóság.

„Ha bűneinket, Uram, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad mindig kész az irgalom, Istenünk!”[8]

„Akkor megvallottam neked bűnömet, nem rejtegettem tovább vétkemet. Így szóltam: „Az Úrhoz megyek és megvallom gonoszságomat!” S te eltörölted adósságom, megbocsátottad bűnömet.”[9]

„Mire jutottunk hát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már kimondtuk a vádat, hogy mindannyian – zsidók is, görögök is – a bűn uralma alatt vannak, amint meg van írva: Nincs igaz egyetlenegy sem, nincsen, aki értsen, nincs, aki keresse Istent.[10]

„Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét. Kegyelme jóvoltából azonban ingyen történik megigazulásuk Jézus Krisztus megváltása által. (…) Isteni türelmében ugyanis büntetlenül hagyta a korábban elkövetett vétkeket, hogy kimutassa igaz voltát a mostani időben.”[11]

Isten igazsága az irgalom és a szeretet! Amit az ember isteni büntetésként él meg, az nem más, mint az elrontott emberi döntések és a sebzett, törékeny természet fájó következménye. Isten mindenkit teljes életre hív. A kérdés, hogy felismerem-e, elfogadom-e?

„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.”[12]

Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár.”[13]

Az Örökkévaló elénk siet gyógyító megújító szeretetével Jézusban. Előbb szeretetébe fogad, feloldoz, azután pedig bátorít, küld, hogy teljes életet éljünk: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”[14] – Ne rontsd el az életed! Legyél boldog a Szereteteben!

H.GY.I.

2020. 11. 17.


[1] 1Moz 2,7

[2] 1Jn 4,13

[3] Ap csel 17,28

[4] Reményik Sándor: Istenarc

[5] Mt. 5,44-48

[6] Mt. 6,12-15 - STL

[7] Jn 13,34 - STL

[8] Zsolt 129,3-4

[9] Zsolt 32,5

[10] Rom 3,9-11

[11] Rom 3,23-26

[12] Jn 4,7-8

[13] Jn 4,16-18

[14] Jn 8,11

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés