Ferenc pápa katekézise: Jézus nem egy távoli Isten, és nem is tud az lenni!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. október 29. csütörtök

Október 28-án a Szentatya folytatta katekéziseit az imáról. A mai, immáron tizenkettedik elmélkedésében Jézust mint az imádság emberét mutatta be. Jézus már földi működésében is a nép tagjaként, a népet képviselve imádkozott, és most az Atyánál is értünk közbenjárva, bennünket képviselve imádkozik. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai kihallgatáson, ahogy a korábbiakon, én itt maradok [a VI. Pál csarnok pódiumán]. Nagyon szívesen lemennék, hogy egyesével köszöntsek mindenkit, de meg kell tartanunk a távolságot. Ha lemennék, azonnal összesereglenétek, és ez szembemenne azzal az óvatossággal és elővigyázatossággal, amelyet a COVID nevű „hölggyel” [1] szemben tanúsítanunk kell, aki sok kárt okoz nekünk. Ezért bocsássatok meg, amiért nem megyek le üdvözölni benneteket: innen köszöntelek benneteket, de mindnyájatokat szívemben hordozlak! Ti pedig hordozzatok szívetekben engem, és imádkozzatok értem! Távolról is lehet imádkozni egymásért! Köszönöm megértéseteket!

Az imádságról szóló katekézisek sorában, miután foglalkoztunk az Ószövetséggel, most Jézushoz érkezünk. Jézus imádkozott. Nyilvános működése a Jordán folyóban történő megkeresztelkedésével kezdődik. Az evangélisták egyhangúlag meghatározó jelentőségűként mutatják be ezt az eseményt. Elbeszélik, ahogy az egész nép imádságra gyűlik egybe, és azt is hozzáteszik, hogy ennek az összegyülekezésnek egyértelműen bűnbánati jellege van (vö. Mk 1,5; Mt 3,8). Az emberek azért mentek Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjenek bűneik bocsánatára: ennek tehát bűnbánati jellege, megtérésjellege van.

Jézus első nyilvános cselekedete tehát az, hogy részt vesz a nép közös imáján, a megkeresztelkedni igyekvő emberek imáján, egy bűnbánati imán, ahol mindenki bűnösnek ismeri el magát. Keresztelő János ezért ellenkezik. Azt mondja: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14). Keresztelő János érti, hogy kicsoda Jézus. Jézus ragaszkodik ahhoz, hogy a Keresztelő megkeresztelje: cselekedete engedelmeskedés az Atya akaratának (Mt 3,15), szolidaritásvállalás emberi létállapotunkkal. Együtt imádkozik Isten népének bűnös tagjaival.

Jól jegyezzük meg: Jézus az Igaz, ő nem bűnös! De le akart ereszkedni hozzánk, bűnösökhöz, és velünk együtt imádkozik, és amikor mi kérjük őt, akkor ő velünk imádkozik; azért lehet velünk, mert a mennyben értünk imádkozik.

Jézus mindig együtt imádkozik népével, mindig együtt imádkozik velünk: mindig! Sosem imádkozunk egyedül, mindig Jézussal együtt imádkozunk. Nem marad a folyó túlpartján – [Nem mondja azt:] „Én igaz vagyok, ti viszont bűnösök” –, hogy jelezze másságát és az engedetlen néptől való távolságát, hanem ugyanúgy a megtisztulás vizébe meríti lábát. Úgy viselkedik, mint egy bűnös. És ez Isten nagysága, aki elküldte Fiát: ő pedig kiüresítette magát, és úgy jelent meg, mint egy bűnös.

Jézus nem egy távoli Isten, és nem tud az lenni! A megtestesülés teljes egészében és emberileg elképzelhetetlen módon feltárta őt.

Amikor tehát Jézus elkezdi küldetését, bűnbánó emberek sorának élére áll, mintegy magára vállalja, hogy rést üt, amelyen keresztül őutána mindnyájan bátran átmehetünk. Az út nehéz, a haladás akadályba ütközik, ő azonban megy, és utat tör. A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejti, hogy ez az idők teljességének újdonsága. Azt mondja: „A gyermeki imádságot, melyet gyermekeitől az Atya várt, végre az egyszülött Fiú megéli emberségében, az emberekkel együtt és az emberekért” (KEK 2599).

Jézus velünk imádkozik. Véssük ezt elménkbe és szívünkbe: Jézus velünk imádkozik!

Azon a napon a Jordán folyó partján ott van az egész emberiség, kimondatlan, imádságos vágyakkal. Mindenekelőtt a bűnösök népe van jelen: akik azt hitték, hogy Isten nem tudja őket szeretni, akik nem merték átlépni a templom küszöbét, akik nem imádkoztak, mert nem érezték magukat méltónak. Jézus mindenkiért jött, őértük is, és pontosan azzal kezdi, hogy csatlakozik hozzájuk, vezetőjük lesz.

Főleg Lukács evangéliuma emeli ki Jézus megkeresztelkedésének imádságos légkörét: „Az egész nép megkeresztelkedése során Jézus is megkeresztelkedett, s ezután, miközben imádkozott, megnyílt az ég” (Lk 3,21). Miközben imádkozik, Jézus megnyitja a menny ajtaját, és azon a résen keresztül a Szentlélek leszáll. Fentről pedig egy hang hirdeti a döbbenetes igazságot: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Lk 3,22). Ez az egyszerű mondat mérhetetlen kincset rejt magában: megsejtet valamit Jézus misztériumából és szüntelenül az Atya felé fordított szívéből. Az élet és az elítélésére törő világ örvényében, a legnehezebb és legszomorúbb helyzetekben is, melyeket el kell majd viselnie, akkor is, amikor azt tapasztalja, hogy nincs hová lehajtania fejét (vö. Mt 8,20), akkor is, amikor elszabadul körülötte a gyűlölet és az üldözés, Jézus sosincs menedéket nyújtó otthon nélkül: örökké az Atyában lakozik.

Itt van Jézus imájának egyedülálló nagysága: a Szentlélek birtokba veszi személyét, és az Atya hangja tanúsítja, hogy ő a szeretett, ő a Fiú, akiben az Atya teljes mértékben visszatükröződik.

Jézusnak ez az imája, mely a Jordán folyó partján teljesen személyes – és ilyen lesz egész földi életében –, pünkösdkor kegyelemből a Krisztusban megkeresztelt összes ember imájává válik. Ő maga szerezte meg nekünk ezt az ajándékot, és arra hív bennünket, hogy úgy imádkozzunk, ahogyan ő imádkozott.

Ezért, amikor egy este imádkozni szeretnénk, de erőtlennek és üresnek érezzük magunkat, ha úgy tűnik, hogy egész életünk hasztalan volt, akkor, abban a pillanatban, esedezzünk, hogy Jézus imája legyen a mienk is! „Ma nem tudok imádkozni, nem tudom, mit tegyek: nincs kedvem hozzá, méltatlan vagyok.” Abban a pillanatban rá kell bíznunk magunkat, hogy imádkozzon értünk. Ő abban a pillanatban az Atya színe előtt van, és értünk imádkozik, ő a közbenjáró; mutatja sebeit az Atyának, értünk!

Bízzunk ebben! Ha bízunk, akkor az égből hangot hallunk majd, mely erősebb a magunk nyomorúságából felszállónál, halljuk majd, hogy ez a hang gyengéd szavakat suttog a fülünkbe: „Te Isten szeretettje vagy, Isten gyermeke vagy, a mennyei Atya öröme vagy!” Pontosan értünk, mindnyájunkért hangzik az Atya szava: akkor is, ha mindenki elutasítana bennünket, ha a legmocskosabb bűnösök lennénk is. Jézus nem önmagáért merült alá a Jordán vizébe, hanem mindnyájunkért! Isten egész népe vonult a Jordánhoz, hogy imádkozzon, hogy bocsánatot kérjen, hogy részesedjen a bűnbánat keresztségében. És ahogy az a teológus mondja, „mezítelen lélekkel és mezítláb” [2] mentek a Jordánhoz. Ez az alázat. Az imához alázat kell. Megnyitotta az eget, ahogy Mózes szétválasztotta a Vörös-tengert, hogy mindnyájan átmehessünk mögötte. Jézus saját imáját ajándékozta nekünk, mely az ő Atyával való szeretetpárbeszéde. A Szentháromság magjaként adta nekünk, mely gyökeret akar verni a szívünkben. Fogadjuk be! Fogadjuk be ezt az ajándékot, az ima ajándékát! Mindig ővele! Így nem hibázhatunk!

JEGYZETEK
[1] A Szentatya vélhetőleg azért nevezi hölgynek, asszonynak a koronavírust, mert olaszul a fertőzés, illetve a járvány, világjárvány szavak nőneműek. – A fordító.
[2] Utalás Mario Gravina Dio è nudo [Isten meztelen] című költeményére, mely az A piedi nudi [Mezítláb] című kötetben jelent meg (Effatà, Cantalupa, 2012). – A fordító.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

You have no rights to post comments