A francia elnök új frontot nyit az iszlám radikálisok ellen

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. október 19. hétfő

Egy év börtön és pénzbírság fenyegetné a jövőben Franciaországban azokat az orvosokat, akik hajlandóak elvégezni úgynevezett szüzességi tesztet. A vizsgálat, amelynek során a szűzhártyát és a hüvely falát ellenőrzik, valójában nem alkalmas annak eldöntésére, hogy valaki szűz-e vagy sem, viszont sérti a nők alapvető jogait és számos veszély forrása. A világszerte, legalább húsz országban létező gyakorlat visszaszorítására tett kísérlet Franciaországban az iszlám radikalizmus elleni, nemrég bejelentett akcióterv része.

“Azt mondtam: “Nézze, doki: ő nem lovagol, nem biciklizik, nem sportol. Csak ellenőrizze a szűzhártyáját, kérem, és adja ide nekem fürgén az eredményt” - ez volt az a néhány, vidáman kiejtett szó egy interjúban 2019 végén, ami egy időre ráirányította a világ figyelmét a szüzességtesztelés gyakorlatára.
Amikor a T. I. nevű amerikai rapper eldicsekedett a lánya szűzhártyájával, illetve azzal, hogy évente a szüzességét ellenőrző vizsgálatra kíséri a gyerekét: sokan ekkor csodálkoztak rá arra, hogy ilyesmi manapság, nyugaton is létezik. És az is meglepetésként ért jópár embert, hogy - bár az ENSZ és számos emberi jogi civil szervezet kikelt már a gyakorlat ellen - az Egyesült Államokban sehol nem volt olyan jogszabály, amely tiltotta volna a szüzességtesztelést. A T. I.-féle botrány után szórványosan indultak próbálkozások, hogy változás legyen ezen a téren. Előbb New Yorkban, aztán Kaliforniában készült törvényjavaslat, de a 2020-as év aztán nem úgy alakult Amerikában, hogy ezeket végig is vigyék.
Most úgy néz ki, Franciaország lesz az a nyugati ország, amely rövidesen büntetőjogi eszközöket vet be a szüzességtesztelés visszaszorítására.
A lépés az iszlám radikalizmus elleni, október elején kihirdetett akcióterv része. Ezt először csak nagy vonalakban jelentette be Emmanuel Macron államfő, a részletek az ősszel folyamatosan érkeznek, míg az év végén a parlament elé kerül majd a csomag.
Macron az október 2-án, Párizs mellett elmondott, politikai szempontból jelentős beszédében harcot hirdetett az ellen, amit “iszlám szeparatizmusnak” nevezett. Arról beszélt, hogy a Franciaországban élő 6 millió muszlim ember közt van egy kisebbség, amely azon van, hogy “ellentársadalmat” építsen a köztársaságon belül, a saját törvényeiket az ország törvényei fölé helyezik, és ez veszélyt jelent Franciaországra. Az államfő által bejelentett ellenintézkedések között van a gyerekek iskoláztatásának a szigorúbb megkövetelése és ellenőrzése, a mecsetek külföldről érkező anyagi támogatásának a kontrollja, a sport- és kulturális egyesületek körmére nézés, nehogy azok látszattevékenységek álcája mögött valójában szélsőséges iszlamista ideológiát közvetítsenek.
A beszédben, amelyet több hónapnyi, vallási vezetőkkel és értelmiségiekkel folytatott beszélgetéssorozat előzött meg, Macron a szigorítások mellett bejelentett olyan terveket is, amelyek a másik oldalról közelítenek a radikalizmus visszaszorításához. Az elnök azt mondta: többet kell tenni a bevándorlók gazdasági és társadalmi mobilitásának elősegítéséért, különben az űrt a radikálisok fogják kitölteni. Plusz pénzt fordítanak az oktatásra, különösen az iszlám kultúra oktatására, és igyekeznek kezdeni valamit a franciaországi muszlimok szociális problémáival, a lakhatási kérdésekkel, a szegénységgel, ígérte meg.
Macron egyensúlyozni próbált: beszélt az országot 2012 óta sújtó iszlamista terrorról és arról is, hogy Franciaország gyarmatosító múltjának mekkora szerepe volt a kialakult problémákban. De, ahogy a BBC franciaországi tudósítója írta, a beszédben így is sokan már annak a jelét látják, hogy Macron a 2022-es választásra készülve igyekszik megszólítani a szélsőjobbot.
A törvénycsomag egyik első kihirdetett eleme, a szüzességtesztelés elleni fellépés mindenesetre olyan téma, amelynek emberi jogi szempontból elég egyértelmű a megítélése. A WHO az ENSZ emberi jogi főbiztosi hivatalával és nőjogi szervezetével együtt majdnem pont két éve, 2018. október 17-én fogalmazott meg közös kiállást a szüzességtesztelés ellen.
(telex.hu) 

You have no rights to post comments