Ferenc pápa: Gondoljunk a gyerekeinkre, az unokáinkra, mit hagyunk rájuk

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. szeptember 17. csütörtök

Szeptember 16-án a Szentatya a „világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának 7. állomásához érkezett, mai elmélkedésének központi gondolata a „közös otthon gondozása és a szemlélődő magatartás” közötti kapcsolat volt. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ahhoz, hogy kijussunk egy járványból, ápolnunk kell magunkat, és ápolnunk kell egymást. Támogatnunk kell azokat is, akik a leggyengébbeket, a betegeket és az időseket gondozzák. Szokás az időseket elhagyni, magukra hagyni őket: ez ronda dolog. Ezek az emberek – akiket a spanyol „cuidadores” szó találóan határoz meg, vagyis akik gondjaikba veszik a betegeket – lényegi szerepet játszanak a mai társadalomban, még ha gyakran nem is kapják meg a megérdemelt elismerést és javadalmazást.

A gondoskodás embervoltunk aranyszabálya,

egészséget és reményt hoz magával (vö. Laudato si’ enciklika [LS], 70.). Gondoskodni a betegekről, a rászorulókról, az elhagyottakról: ez emberi és egyben keresztény érték.

Ezt a gondoskodást közös otthonunknak is nyújtanunk kell: a földnek és minden teremtménynek. Az élet minden formája összekapcsolódik (vö. uo., 137–138.), és egészségünk az ökoszisztémák egészségétől függ, melyeket Isten teremtett, és amelyeknek a gondozását ránk bízta (vö. Ter 2,15). Viszont a visszaélés vele súlyos bűn, amely árt, káros és megbetegít (vö. LS 8.; 66.). A legjobb ellenszer közös otthonunk eme nem megfelelő használatára a szemlélődés (vö. uo., 85.; 214.). Hogyhogy? Nincs oltóanyag, hogy a közös otthon gondozását ne hanyagoljuk el?

Mi az ellenszere annak a betegségnek, hogy nem vigyázunk közös otthonunkra? A szemlélődés.

„Ha valaki nem tanul meg megállni, hogy észrevegye és értékelje a szépet, nem meglepő, hogy minden használati tárggyá és gátlástalan visszaélés tárgyává válik számára” (uo., 215.). És „egyszer használatos” tárggyá is. Pedig közös otthonunk, a teremtett világ nem pusztán „erőforrás”. A teremtmények önmagukban értékesek, és „mindegyik a maga módján Isten végtelen bölcsességének és jóságának egy-egy sugarát tükrözi” (Katolikus Egyház katekizmusa, 339.). Ezt az értéket és ezt az isteni fénysugarat fel kell fedeznünk, és felfedezéséhez csendben kell maradnunk, hallgatnunk kell, szemlélődnünk kell. A szemlélés is gyógyítja a lelket.

Szemlélődés nélkül könnyen kiegyensúlyozatlan és nagyképű antropocentrizmusba eshetünk, az „én” kerül mindennek a középpontjába, mely túlértékeli embervoltunk szerepét, és minden más teremtmény fölötti feltétlen uralkodóvá tesz bennünket. A teremtésről szóló bibliai szövegek torz értelmezése hozzájárult ehhez a téves elképzeléshez, mely a föld kizsákmányolását és teljes tönkretételét eredményezi.

A teremtett világ kizsákmányolása: ez a bűn. Azt hisszük, mi vagyunk a középpontban, el akarjuk foglalni Isten helyét, és leromboljuk a teremtés harmóniáját, Isten tervének harmóniáját.

Ragadozókká válunk, megfeledkezünk arról a hivatásunkról, hogy az élet őrzői legyünk. Természetesen meg lehet és meg kell művelnünk a földet, hogy éljünk és fejlődjünk. De a megművelés nem azonos a kizsákmányolással, és mindig gondoskodás kíséri: szántás és védelem, megművelés és gondozás… Ez a küldetésünk (vö. Ter 2,15). Nem számíthatunk arra, hogy anyagi szinten tovább fogunk növekedni anélkül, hogy gondoznánk a minket befogadó közös otthont. Legszegényebb testvéreink és földanyánk nyögnek az általunk okozott kár és igazságtalanság miatt, és új haladási irányt követelnek. Megtérést, irányváltást követelnek tőlünk: gondoskodni kell a földről, a teremtésről is.

Ezért fontos visszanyerni a szemlélődő dimenziót, vagyis azt, hogy a földet, a teremtett világot ajándéknak tekintsük, ne pedig olyasminek, amit haszonszerzés céljából ki kell zsákmányolni. Ha szemlélődünk, felfedezünk a többiekben és a természetben a hasznosságuknál valami jóval nagyobbat. Itt van a probléma lényege:

szemlélni annyit jelent, mint túllépni egy dolog hasznosságán.

A szép szemlélése nem annak kizsákmányolását jelenti: a szemlélés ingyenesség. Felfedezzük a dolgoknak Isten által beléjük ültetett belső értékét. Amint azt sok lelki mester tanította, az égnek, a földnek, a tengernek, minden teremtménynek megvan ez az ikonikus képessége, ez a misztikus képesség arra, hogy visszavigyen bennünket a Teremtőhöz és a teremtéssel való közösséghez. Például Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvének végén arra hív bennünket, hogy végezzünk „szemlélődést a szeretet elnyeréséért”, vagyis vegyük fontolóra azt, ahogyan Isten néz teremtményeire és örül velük; és fedezzük fel Isten jelenlétét teremtményeiben, szabadon és kegyelemmel szeressük és vegyük gondjainkba őket.

A szemlélődés, mely gondoskodó magatartáshoz vezet bennünket, nem azt jelenti, hogy a természetet kívülről nézzük, mintha mi nem lennénk beágyazva a teremtésbe. Mi ugyanis a természeten belül vagyunk, a természet részei vagyunk. Inkább belülről kell kiindulnunk,

önmagunkat a teremtés részeként kell felismernünk, főszereplővé kell válnunk, és nem szabad egy amorf, csak kizsákmányolandó valóság puszta nézőinek képzelnünk magunkat.

Aki így szemlélődik, nemcsak azon csodálkozik, amit lát, hanem azért is, mert eme szépség szerves részének érzi magát; és azt is érzi, hogy őriznie, védelmeznie kell azt. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: akik nem tudják szemlélni a természetet és a teremtett világot, azok a személyeket sem tudják szemlélni a maguk gazdagságában.

Aki pedig úgy él, hogy kizsákmányolja a természetet, végül az embereket is kizsákmányolja, és rabszolgaként bánik velük.

Ez egyetemes törvény: ha nem tudod szemlélni a természetet, akkor nagyon nehezen fogod tudni szemlélni az embereket, az emberek szépségét, a testvéreket, a nővéreket.

Aki képes a szemlélődő nézésre, könnyebben nekikezd megváltoztatni azt, ami pusztulást okoz és károsítja az egészséget. Azon fog dolgozni, hogy új termelési és fogyasztási szokásokat tanítson és mozdítson elő, a gazdasági növekedés új modelljéhez járul hozzá, mely garantálja a közös otthonnak és az embereknek a tiszteletét. A cselekvésben szemlélődő ember a környezet őrévé fog válni: ez gyönyörű! Mindannyiunknak a környezetnek, a környezet tisztaságának őreivé kell válnunk, meg kell próbálnunk az ezeréves kultúrák ősi tudását ötvözni az új technikai ismeretekkel, hogy életmódunk mindig fenntartható legyen.

Végül, szemlélődés és gondoskodás: ez az a két magatartásforma, amely megmutatja az utat az ember és a teremtés közötti kapcsolat kijavításához és egyensúlyának helyreállításához. Sokszor a teremtéssel való kapcsolatunk ellenséges kapcsolatnak tűnik: pusztítom a teremtést, hogy előnyre tegyek szert; kizsákmányolom a teremtett világot saját előnyömre. Ne felejtsük, hogy drágán fizetünk ezért. Ne felejtsük el a spanyol mondást: „Isten mindig megbocsát; mi, emberek néha megbocsátunk; a természet azonban sosem bocsát meg.”

Ma olvastam az újságban az Antarktisz két nagy gleccseréről az Amundsen-tenger közelében: leomlóban vannak. Szörnyű lesz, mert a tengerszint emelkedni fog, és ez sok-sok nehézséget és tömérdek bajt fog okozni. És miért? Mert túlmelegszik a föld, nem gondozzuk a környezetet, nem gondozzuk a közös otthont. Ezzel szemben, amikor a teremtéssel átvitt értelemben – hadd használjam ezt a szót – testvéri a kapcsolatunk, akkor a közös otthon őreivé válunk, az élet és a remény őrei leszünk, őrizzük az örökséget, amelyet Isten ránk bízott, hogy a jövőbeli nemzedékek örülhessenek neki. Mondhatja azonban valaki: „Én úgyis boldogulok valahogy.” De a kérdés nem az, hogy miként fogsz ma boldogulni – ezt egy német, kiváló protestáns teológus, Bonhoeffer mondta –, nem az a kérdés, hogy te ma hogyan lábalsz ki a bajból; a kérdés az, hogy mi lesz az örökség, milyen lesz a jövő nemzedék élete.

Gondoljunk a gyerekeinkre, az unokáinkra: mit hagyunk rájuk, ha kizsákmányoljuk a természetet?

Őrizzük ezt az utat, így „őrei” leszünk a közös otthonnak, őrei az életnek és a reménynek. Őrizzük meg az örökséget, amelyet Isten ránk bízott, hogy a jövő nemzedékei is élvezhessék. Külön is gondolok azokra az őslakos népekre, amelyeknek mindannyian köszönettel tartozunk, de bűnbánattal is, hogy jóvátegyük a számukra okozott kárt. De gondolok azokra a mozgalmakra, egyesületekre, népi csoportokra is, amelyek elkötelezetten dolgoznak területük természetes és kulturális értékeinek védelmén. Ezeket a társadalmi valóságokat nem mindig becsülik meg, olykor még akadályozzák is, mert nem termelnek pénzt; a valóságban azonban egy békés forradalomhoz járulnak hozzá, melyet „a gondozás forradalmának” nevezhetünk. Szemlélődve nézzünk, hogy tudjunk gondoskodni, szemlélődve nézzünk, hogy tudjunk őrizni, őrizni egymást, a teremtett világot, gyermekeinket, unokáinkat és őrizni a jövőt! Szemlélődve nézzünk, hogy gyógyítsunk, és örökséget hagyjunk a jövő nemzedékre!

Nem szabad azonban egyesekre hagynunk azt, ami minden ember feladata! Mindannyian a „közös otthon őrzőjévé” válhatunk és kell is válnunk, olyanná, aki képes dicsérni Istent teremtményeiért, képes szemlélődve nézni és megvédeni az ő teremtményeit.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés