Ferenc pápa katekézise: Az ima a gát a rossz egyre növekvő áradatával szemben!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 28. csütörtök

A Szentatya május 27-én folytatta az imáról elkezdett katekézissorozatát. Ezúttal az igaz emberek sokszor egyáltalán nem szembetűnő imájáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai katekézist az igazak imájának szenteljük.

Istennek az emberiségre vonatkozó terve jó, de mindennapi életünkben megtapasztaljuk a rossz jelenlétét: ez mindennapos tapasztalat. A Teremtés könyvének első fejezetei a bűn fokozatos terjedését mutatják be az emberi életben. Ádám és Éva (vö. Ter 3,3–7) kételkednek Isten jó szándékaiban, azt gondolják, hogy egy irigy istenséggel van dolguk, aki gátolja boldogságukat. Ez az oka lázadásuknak: már nem hisznek a jóságos Teremtőben, aki boldogságukat akarja. Engednek a gonosz kísértésének, és szívüket megszállja a mindenhatóság őrült vágya: „Ha eszünk a fa gyümölcséből, olyanok leszünk, mint az Isten” (vö. Ter 3,5). Így működik a kísértés: ez a nagyravágyás befészkeli magát az ember szívébe. De épp az ellenkezőjét tapasztalják meg: felnyílik a szemük, és felfedezik, hogy meztelenek (vö. Ter 3,7), semmijük sincs. Ne felejtsétek el ezt:

a kísértő rossz fizető, rosszul fizet!

A második emberi nemzedékkel a rossz még rombolóbbá, erősebbé válik: Káin és Ábel történetéről van szó (vö. Ter 4,1–16). Káin irigy a testvérére: az irigység férge bújt meg benne; bár ő az elsőszülött, Ábelben vetélytársat lát, aki aláássa az ő elsőbbségét. A rossz megjelenik a szívében, és Káin nem tud rajta úrrá lenni. A rossz kezd belépni a szívébe: gondolatok ébrednek benne, melyek arra indítják, hogy rossz szemmel, gyanúval nézzen a másikra. És rosszat is gondol róla: „Ez rossz ember, ártani fog nekem.” Ez a gondolat egyre jobban befészkeli magát a szívébe… És így az első testvérpár története gyilkossággal ér véget. Most az egész emberiségre, az emberek közötti testvériségre gondolok…, mindenütt háborúk dúlnak.

Káin leszármazottai között kialakulnak a mesterségek és a művészetek, de az erőszak is kifejlődik, melyet Lámech fenyegető dala fejez ki, amely bosszúról szóló dicshimnuszként hangzik: „Megöltem egy embert sebemért, és egy ifjút sebhelyemért. Ha Káint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer” (Ter 4,23–24). A bosszú: „Ezt tetted, de megfizetsz érted.” De ezt nem a bíró mondja, hanem én mondom. Bíróvá emelem magam a helyzet fölött. És így a rossz olajfoltként terjed, mígnem átitatja a teljes festővásznat: „Az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön, és szívük állandóan csak a rosszra irányul” (Ter 6,5). A mindent elborító árvíznek (6–7. fejezet) és a bábeli toronynak (11. fejezet) a nagy freskói feltárják, hogy új kezdetre van szükség, új teremtésre, amely Jézus Krisztusban teljesedik majd be.

Ugyanakkor a Bibliának ezen az első oldalain egy másik, kevésbé feltűnő, sokkal alázatosabb és istenfélőbb történet is olvasható, amely a remény megváltását jelképezi. Ha szinte mindenki embertelenül viselkedik, a gyűlöletet és térhódítást téve meg az emberi élet nagy hajtóerejévé, vannak olyan emberek is, akik képesek őszintén imádkozni Istenhez, képesek másképp írni az emberiség sorsának lapjait. Ábel elsőszülött állatokat mutat be áldozatul Istennek. Halála után Ádámnak és Évának született egy harmadik gyermeke, Szet, akitől Enos származott (akinek a neve „halandó”-t jelent). Azt mondja az Írás: „Abban az időben kezdték segítségül hívni az Úr nevét” (Ter 4,26). Aztán megjelenik Hénoch, aki „Istennel jár”, és aki a mennybe ragadtatik (vö. Ter 5,22.24). És végül ott van Noé története, egy igaz emberé, aki „Istennel járt” (Ter 6,9), és aki előtt Isten visszafogja az emberiség eltörlésére irányuló szándékát (vö. Ter 6,7–8).

Ezeket a történeteket olvasva az az ember benyomása, hogy az ima a gát és az ember menedéke a rossznak a világban egyre növekvő áradatával szemben.

Ha jól belegondolunk, azért is imádkozunk, hogy önmagunktól megmentést nyerjünk. Fontos imádkoznunk: „Uram, kérlek, ments meg magamtól, nagyravágyásomtól és szenvedélyeimtől!”

A Biblia első oldalain az imádkozó emberek mind békéért dolgozó emberek: az ima ugyanis, amikor hiteles, mentes az erőszakos ösztönöktől, és nem más, mint Isten felé fordított tekintet, hogy ismét ő vigyázzon az ember szívére. A katekizmusban ezt olvassuk: „Ilyen minőségű imát igaz emberek egész sokasága él meg minden vallásban” (KEK 2569). Az ima az újjászületés virágágyait gondozza olyan helyeken, ahol az ember gyűlölete csak a sivatagot volt képes növelni. Az ima hatalmas erejű, mert vonzza Isten hatalmát, és Isten hatalma mindig életet ad: mindig. Ő az élet Istene, és újjászületést ad nekünk!

Ez az oka annak, hogy Isten uralma ezeknek a gyakran félreértett vagy a világban félresöpört férfiaknak és nőknek a láncolatán keresztül halad. De a világ Isten erejének köszönhetően él és növekszik, amelyet eme szolgái imádságukkal idevonzanak. Ez az egyáltalán nem lármás láncolat ritkán kapja meg a hírek közé kerülés tisztességét, mégis rendkívül fontos a bizalom helyreállítása érdekében a világban! Emlékszem egy ember történetére: kormányfő volt, fontos ember, nem mostanában, hanem régebben. Ateista, akinek nem volt vallási érzéke szívében, de gyermekkorában hallotta a nagyanyját imádkozni, és ez belevésődött a szívébe. És életének egy nehéz pillanatában ez az emlék felderengett a szívében, és azt mondta: „De a nagymama imádkozott…” Így elkezdett imádkozni nagyanyja imáival, és rátalált Jézusra. 

Az ima mindig az élet láncolata: sok férfi és nő, akik imádkoznak, életet adnak tovább. Az ima életet szül, a kicsi ima is: ezért olyan fontos megtanítani a gyerekeket imádkozni.

Elszomorít, amikor olyan gyerekeket látok, akik nem ismerik a keresztvetést. Meg kell tanítanunk őket, hogy helyesen vessenek keresztet, mert ez az első imádság. Fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak imádkozni. Aztán lehet, hogy elfelejtik majd, lehet, hogy más útra lépnek; de a gyermekként megtanult első imák megmaradnak a szívben, mert azok az élet magjai, az Istennel folytatott párbeszéd csírái.

Isten útja Isten történelmében rajtuk keresztül haladt: az emberiség „maradékán” keresztül, amely nem alkalmazkodott az erősebb törvényéhez, hanem kérte Istent, hogy vigye végbe csodáit, és mindenekelőtt alakítsa át kőszívünket hússzívvé (vö. Ez 36,26). És ez segíti az imádságot: mert az ima kinyitja az ajtót Isten előtt, és átalakítja sokszor kőszívünket emberséges szívvé. És sok emberségre van szükség, és ha emberségesek vagyunk, akkor jól imádkozunk.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés