Ferenc pápa meghúzta a vészharangot – Ürge-Vorsatz Diána a Laudato si’ jelentőségéről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 22. péntek

A teremtett világ védelméről szóló enciklika közzétételének ötödik évfordulója alkalmából Ferenc pápa a Laudato si’-hét megünneplésére buzdította a világ katolikus közösségeit május 16. és 24. között.SZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnökével, a CEU tanárával, a 2007-es megosztott Nobel-békedíj részesével beszélgettünk.

– Ön szerint mi a jelentősége a Laudato si’ – Áldott légy kezdetű pápai enciklikának?

– Ez az enciklika dominóhatást váltott ki 2015-ben, hiszen néhány hónap múlva született meg a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló egyezmény, amit a Föld szinte valamennyi országa elfogadott. Ez történelmi előrelépés egyrészt a szegénység felszámolására, másrészt a nagy egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Ezt követte a katasztrófaelhárításról szóló világegyezmény, majd pedig a párizsi egyezmény az éghajlatváltozásról. Ezektől

2015 egy történelmi, különleges kegyelmi évvé vált.

Ha nem jelent volna meg a pápai enciklika, egyáltalán nem biztos, hogy megszülettek volna ezek az egyezmények, vagy ha mégis, akkor lehet, hogy csak papírtigrisekként. Ám ezek a megállapodások rendkívüli mélységekig lehatoltak, még a tudósoknál is ambiciózusabb célokat fogalmaztak meg, és hogy ez így megtörtént, ehhez az enciklika nyitotta ki az ajtót. A Laudato si’ azért is különlegesen fontos, mert addig átpolitizálódott a klíma- és a környezetvédelem is, és a pápa volt az első, aki kimondta: ez nem politikai kérdés, mindenkinek alapvető joga a tiszta környezet, és az egész emberiség felelőssége, hogy ne tékozoljuk el a Föld kincseit, amiket ajándékba kaptunk Istentől. Ferenc pápa meghúzta a vészharangot, ami történelmi cselekedet, nagyon fontos figyelmeztetés volt, mivel az ember természethez fűződő viszonya a világtörténelem során, különösen valláselméleti szempontból, kettős volt, hiszen sokan úgy értelmezték a Bibliát, hogy Isten azért adta nekünk a Földet, hogy uralkodjunk a természeten. A Szentatya viszont az enciklikában elmagyarázta, hogy ez nem így van, egy jó uralkodó felelősséggel bánik a rábízott javakkal.

– Mi a különbség a természet- vagy környezetvédelem, illetve a teremtésvédelem között, amiről Ferenc pápa beszél az enciklikában?

– A lényeg ugyanaz, a különbség elenyésző. Talán csak annyi, hogy amit az enciklikából tanulunk, az morális felelősség, a körülöttünk lévő világgal és a teremtés által kapott kincsekkel kapcsolatban, míg a természet- és környezetvédelem néha kicsit öncentrikus. Ami nekünk jó, azt megvédjük, a saját szempontjainknak megfelelően, és sokszor csak a kutatók figyelmeztetnek arra, hogy a természet önmagában is érték, függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatást nyújt nekünk, embereknek.

– Az enciklikában a Szentatya ír a környezetszennyezésről és az éghajlatváltozásról, az ivóvíz kérdéseiről, a biológiai sokféleség elvesztéséről, ezek tragikus következményeiről. Tudós klímakutatóként miként vélekedik minderről?

– Sajnos Ferenc pápának teljesen igaza van ebben. Valóban arról van szó, ha nagyon sürgősen nem változtatunk alapvetően a teremtett világhoz, a természethez fűződő kapcsolatunkon, akkor nagyon komolyan veszélyeztetjük a civilizációnkat. A mostani világjárvány nagyon fontos vészharang ebből a szempontból, és meg kellene értenünk az összefüggést. Ha nem úgy bánunk a természettel, mint a Jóistentől kapott ajándékkal, hanem éppen ellenkezőleg, leigázzuk, hogy kielégítsük a pillanatnyi vágyainkat, túlfogyasztásunk és kapzsiságunk céljaira, akkor hosszú távon a saját létünket is veszélyeztetjük. Nem feltétlenül az emberi faj kerül veszélybe, hanem a civilizációnk és a kulturális örökségünk, amit Jézus születése óta létrehoztunk, értékekkel bővítettünk.

– Arra gondol, hogy a mostani civilizációnk az összeomlás szélére jut, és anarchikus állapotok alakulnak ki világszerte?

– Igen, de nem csak erre. Nem tudom, milyen lesz az a civilizáció – ha egyáltalán annak lehet nevezni –, ha egy emberöltőn belül eltűnik az a történelmi-kulturális örökség, amit létrehoztunk, felhalmoztunk, és aminek a gyökeréből táplálkozunk, erőt merítünk.

Ha Velencét elönti a víz, ha a nagy viharok elpusztítják a csodálatos kulturális értékeinket, ha az országok nagy része nem tudja megtermelni azokat az élelmiszereket, amikre épül a saját étkezési kultúrája, ha országok szűnnek meg a természeti katasztrófák miatt, az ott élők útra kelnek, teljesen átírva a világ földrajzi-gazdaságpolitikai térképét. Milyen civilizáció lesz ez?

Rámutat az enciklika arra is, hogy az éghajlat- és klímaváltozás igazi vesztesei pont a legszegényebbek lesznek, akik már most is szenvedő részesei ennek. A koronavírus-járvány néhány hónapos sokkot okozott csak nekünk, de egyértelműen láthattuk, hogy egészen másként kellett élnünk, mint ahogy megszoktuk, és az alapvető civilizációs értékeinknek nagy földrengést okoztak a korlátozások. Kénytelenek voltunk felfüggeszteni a megszokott kulturális szokásainkat, megváltoztak a társadalmi kapcsolataink. Ha hosszú távon is így kellene élnünk, biztos, hogy a civilizáció mint olyan, egészen átíródna. Sok szakértő figyelmeztet arra, hogy az éghajlatváltozás sokkal erőteljesebben fogja átírni a civilizációs értékeinket, szokásainkat, és nem tudhatjuk, hogy milyen civilizáció marad fenn a sorozatos sokkok, földrengések után.

– Az enciklika egyik alapgondolata – amire Ön is utalt az imént –, hogy a Föld közös otthonunk, mindnyájan felelősséggel tartozunk érte. Ez egyszerűnek hangzik, mégsem valósul meg. Vajon miért?

– Az emberi önzőség, rövid távú gondolkodás az alapvető probléma. Ezért volt fontos, hogy az enciklika ezt morális alapra helyezte, hiszen egyértelműen ez a fő oka a természetrombolásnak. Akárhonnan nézzük, vizsgáljuk, mindig oda lyukadunk ki: az anyagi, tárgyi, dologi fogyasztást bálványozzuk, és felbomlott az értékrendszerünk. Míg korábban sokkal fontosabb szerepet játszott az emberiség történelmében az erkölcs, a hit, a vallás, nem csak a dologi, testi élvezetek domináltak, addig nem szaladt el ennyire a természet- és környezetszennyezés. Ez csak a mai, elistentelenedett világban történt meg.

Az uralkodó közgazdaságtannak a fogyasztás az alapja, minden csak akkor megy előre, ha ma többet fogyasztunk, mint tegnap. Ha csak ugyanannyit fogyasztunk, az már elég ahhoz, hogy üzletek zárjanak be, emberek menjenek tönkre. Az egész gazdaság alapja téves modellre épül, ami összeegyeztethetetlen azokkal a morális értékekkel, amiket Jézus Krisztus hirdetett, hogy ne helyezzük a testi örömöket a lelki értékek fölé.

Ezért van rendkívüli jelentősége Ferenc pápa teremtésvédelmi enciklikájának, amelyben megmutatta a kiutat is. Az egyik kedvenc részem az enciklikából az ötödik fejezet, amiben a vásárlásról ír a Szentatya, hogy az nem csupán gazdasági, hanem morális cselekedet is, és az életmódunkat – aminek csúcsa a fogyasztási mániánk – összeköti a környezetrombolással.

– Gyakran gondolok arra, hogy amiben ma élünk, az valójában technikai globalizáció, pedig sokkal inkább a szolidaritás globalizációjára lenne szükség. Nyilvánvalóan vannak jó szándékú, sok ember javát szolgáló kezdeményezések, de összességében csak a szép szavak szintjén jelenik meg az irgalom, a szolidaritás…

– Ez érdekes gondolat. Valóban vannak globális kezdeményezések, mint a fentebb említett egyezmények a fenntartható fejlődésért, vagy a klímavédelemről szólók, ezek pontosan a szolidaritás globalizációja felé mutatnak. Sajnos azonban ezek száma még kevés, sokkal dominálóbb magatartás a fogyasztás globalizációja. Ez a két törekvés ellentétes irányba megy. A 2015-ös esztendő – benne a pápai enciklikával – történelmi jelentőségű esztendő volt, hatalmas lépés afelé, hogy a szolidaritás globálissá váljon világunkban. A mostani pandémia is jó lehetőség erre. A helyi közösségek szintjén működik is a szolidaritás, egymás segítése.

– Sok helyen járok, rengeteg emberrel beszélgetek, és úgy tapasztalom, hogy a kis közösségekben valóban rengeteg erőforrás van, karitatív, szociális, kulturális téren, meghatározó a szolidaritás ereje, gyönyörű példákkal találkozom, a gond inkább az, hogy a döntéshelyzetben lévőkből mintha hiányozna a feltétel nélküli irgalom, szolidaritás…

– Ez így van. Aki magas vezető pozícióba kerül, annál sokszor a hatalom koncentrálódása együtt jár az anyagi javakéval. Ezek együtt kísértésbe vihetnek, sokszor megronthatják az embert, elvakíthatják, képtelen lesz már a felelősségteljes, morális gondolkodásra, cselekvésre. Számomra ezért csodálatos példa Ferenc pápa, például amikor lemondott a tisztségével együtt járó privilégiumokról. Ő mindenben követi Jézust.

Fotó (archív): Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés