Bírósági ítélet kötelezi klímavédelemre a holland kormányt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. december 21. szombat

Bírósági ítélet kötelezte a holland kormányt az üvegházhatású gázok kibocsátásának még szigorúbb korlátozására, írja a BBC – a holland Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a kormánynak intézkedéseket kell hoznia azért, hogy a gázok 2020-as kibocsátása legalább 25 százalékkal legyen alacsonyabb az 1990-es szinthez képest.

A pert az Urgenda környezetvédő csoport indította még hat évvel ezelőtt, és ugyan már 2015-ben elrendelte egy hágai bíróság a 25 százalékos csökkentést, a kormány fellebbezett. A fellebbviteli bíróság 2018 októberében szintén az Urgenda javára döntött, így a holland kormány a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet – amit végül elbukott.
A testület pénteki ítéletében Streefkerk bíró azzal érvelt, hogy minden ország felelős azért, hogy kivegye a maga részét a környezetvédelemből, függetlenül attól, hogy Hollandia kibocsátása mekkora részét teszi ki a világ egészének.
Eredeti céljaiban 19 és 26 százalék közötti kibocsátás-csökkentést célzott meg a kormányzat, a döntés viszont nagy valószínűséggel arra kényszeríti majd Hollandiát, hogy mindent megtegyen a 25 százalékos cél mihamarabbi eléréséért – ez pedig akár a nemrég megnyitott szénerőművek bezárását is jelentheti, írja a New York Times.
A BBC beszámolója szerint viszont nincs sok esély a 25 százalékos cél elérésére: 2018 végén a kibocsátások mindössze 15 százalékkal voltak alacsonyabbak az 1990-es szintnél, klímakutatók szerint pedig a 19 és 23 százalék közötti szint elérése tűnik reálisnak.
Mary Robinson, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a pénteki ítélet azt mutatja, hogy  a kormányzatoknak jogi és erkölcsi kötelességük a klímaváltozás elleni fellépés növelése: „Ezen múlnak az emberi jogaink” – mondta.
Dennis van Berkel, az Urgenda jogi szakértője szerint is emberi jog a környezetvédelem – nem csak Hollandiában, hanem a világ minden országában. A per pedig szerinte példaértékű, így nem véletlen, hogy hasonló eljárások indultak már több másik európai országban, köztük Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Svájcban is.
(index.hu)

You have no rights to post comments