Az amazóniai szinódus nem a vitatkozók gyülekezete, hanem az Isten hangjára figyelők közössége volt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. november 05. kedd

Október 27-én a Szent Péter-bazilikában mintegy hatezren vettek részt azon a szentmisén, amellyel a Szentatya lezárta az amazóniai térségben élő emberekkel foglalkozó háromhetes püspöki szinódust. Kránitz Mihály teológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánját kértük, értékelje a rendkívüli püspöki szinódust. Átfogó írását az alábbiakban adjuk közre.

Mi a szinódus?

A püspöki szinódus intézményét a II. vatikáni zsinat végén, 1965. szeptember 14-én vezették be. Oly nagy élmény volt és oly nagyon hasznos az 1962–65 között lezajlott tanácskozás, hogy a zsinati atyák nem akartak várni újabb száz évet a következő nagy zsinatig, hanem elhatározták, hogy háromévenkénti rendszerességgel szinódusra gyűlnek össze a világ különböző egyházmegyéit képviselő püspökök, és megbeszélik a felmerülő kérdéseket. A világ és benne a társadalom nagyon gyorsan változik. Új helyzetek állnak elő, melyekre új válaszokat kell adnia az Egyháznak.

Erre az ősi minta az úgynevezett jeruzsálemi zsinat volt Kr. u. 50-ben, mely a pogányokból lett keresztények befogadásáról szólt. Ez akkor a kereszténység létkérdését jelentette. A 20. század végi szinódusok – melyek közül az első 1967-ben volt – jó „ritmusérzékkel” igyekeztek megoldást találni a felmerülő kérdésekre. Az egyre gyorsuló világ azonban váratlanul más püspöki összejöveteleket is eredményezett. Így jött létre a rendes mellett a rendkívüli, illetve a különleges szinódus intézménye. Bár az Egyháznak nincs mindig keze ügyében a felelet minden felmerülő kérdésre, de a közös úton járás – és a szinódus szó ezt jelenti –, vagyis az együttes gondolkodás az imádság segítségével a kinyilatkoztatásra, tehát az Isten szavára és a Szentlélekre hagyatkozva sikeresen kijelölheti a feladatokat.

Ferenc pápa reformlépései

Ferenc pápa előszeretettel fordul a kényes helyzetek felé, és gyakran meglepetésszerűen a rá jellemző nyílt beszéddel keresi a megoldást. De nem egyedül. Pápaságának egyik alapvető vonása a „szinodális” módszer, vagyis a legszélesebb körben való megbeszélés. Apostoli működésének kezdete óta ezért hozott létre egy bíborosokból álló tanácskozó testületet, mely a vatikáni kúria reformját hivatott előkészíteni; ezért hívott össze egy rendes és egy rendkívüli szinódust is a családokról, különös tekintettel az elvált újraházasodtak helyzetére; ezért hirdette meg váratlanul az irgalmasság évét; és ezért szólította fel az amazóniai térség országainak püspökeit, hogy gyűljenek össze egy szinódusra Rómába, hogy ott az őket érintő égető kérdésekkel közös gondolkodással, egymás meghallgatásával és új utak keresésével foglalkozzanak.

Ferenc pápa radikális lépései, mint például a vallásokhoz való pozitív hozzáállás, a szegények és a menekültek felé való bátor odafordulás nem mindenkinek nyeri el a tetszését. A pápa hitelessége és evangéliumi magatartása, keresztényi gondolkodása azonban megkérdőjelezhetetlen. Ezt igazolják a harmadik világ országaiban tett látogatásai, a szokatlan helyről bíborosi kinevezést nyert püspökök száma, a fogyatékkal élők rendszeres látogatása, a börtönben fogva tartottak felkeresése és a tengerbe fúltak emlékhelyein való imádságai, a Vatikán közelében élő koldusokkal való törődése és a rászorulók, bajban lévők felé irányuló telefonhívásai.

A pánamazóniai szinódus: 2019. október 6–27, Róma

A szinóduson összesen 283 résztvevő volt, és a háromhetes, hosszú tanácskozás eredményeit záródokumentumban foglalták össze. A szinódus nem egy parlament, ahol a több szavazat győz, hanem elsősorban lelki tapasztalat, egymás problémavilágába való belehelyezkedés, hogy minden szinódusi tag megismerje a másik valóságát és értékelni tudja, hogy a másik is a legjobbat akarja az Egyháznak. Az egész összejövetelre jellemző volt a különlegesség, hogy egyszerre tárgyaltak helyi kérdéseket és az egész Egyházat érintő megfontolásokat. Ez jelentette a pasztorális, a kulturális, az ökológiai és a szociális szinteket. A 140 szinódusi atya es a többi résztvevő felszólalása fel tudta nyitni a szemeket Amazónia problémáira. A plenáris üléseket a kisebb körökben való megvitatás követte, majd ismét a teljes ülésen kerültek elő a kérdések. Sok témát előre ismertek, mert volt már egy korábbi dokumentum, az instrumentum laboris, egy előzetes megbeszélés, így nagy vonalakban már ismertek voltak a főbb témák, melyeket a szinódus megvitatott. A szinódus után a résztvevők általános tapasztalata volt, hogy a tanácskozás során alapjaiban az Egyház valóságát élték meg, egy olyan Egyházét, amely válaszol és részesedik mindabból, amire a meghívás vonatkozott. A szinódus az Egyház közösségi tapasztalata is volt, mely a résztvevők számára is a megbeszélések folyamatában valóságos életközösséget jelentett.

A világnak különböző fejlettségű területei vannak. Ez fokozottan igaz Dél-Amerikára, ahol az amazóniai térségnek sajátos, csak rá jellemző, gyakran megoldhatatlannak tűnő problémái vannak. Az Újvilág felfedezése óta a kereszténység jelen van a térségben. A hódítások és a gyarmatosítás küzdelmes évszázadai után a 19–20. századra önállóvá lettek az amazóniai országok. Az Egyház a kezdetektől jelen volt a társadalomban, és kiállt az igazságtalansággal szemben a szegények oldalán. Bár az élet sok tekintetben szabadabb, a föld és a szegények kiszolgáltatottsága továbbra is fennáll, és az őslakos népek kultúrájáért egy globalizálódó világban kell megküzdeni. Nap mint nap bevándorlók tömegei indulnak el a jobb létben lévő országok felé. A felnövekvő generációk oktatása, az idősek egészségügyi ellátása sok tekintetben hiányos. A nők keresik a helyüket az Egyházban, és a püspökök pedig mára kipróbált férfiak (viri probati) pappá szentelésében gondolkodnak. Mindezek megvitatására gyűltek össze a dél-amerikai földrész püspökei, a megfigyelők és szakértők, valamint a szerzetesrendek képviselői, hogy a velük kapcsolatos gondokat egymással megosszák, és új javaslatokat adjanak az új helyzetekre, melyek új utakat követelnek meg ma az Egyház számára.

Ferenc pápa mint „egyszerű” szinódusi atya vett részt a megbeszéléseken, keveset beszélt, de együtt volt a püspökökkel, együtt járta velük a szinódusi utat. A rendszeres találkozókon fontos volt az imádság szerepe, kezdve a nyitó szentmisétől a közösségben elmondott liturgikus imádságon át a kármelita nővérek imádságáig a Via della Conciliazionén, ahol folyamatosan imádkoztak Amazóniáért. A szinódus nem a vitatkozók gyülekezete, éppen ellenkezőleg, az Isten hangjára figyelők közössége volt, keresve, hogy az Úr mit kér az Egyháztól korunkban.

Javaslatok Ferenc pápa asztalán

Az Amazóniával foglalkozó szinódus utolsó állomása a záródokumentumról szóló szavazás volt, bekezdésről bekezdésre. A 120 tételt és javaslatot nagy többséggel szavazták meg a szinódusi atyák. A 21. pont a „kilépő” missziós Egyházról egyhangú elfogadást nyert. Más tételeket több vita kísért, ami a média figyelmét is kiváltotta, mint például a nők szerepe az Egyházban, vagy a lehetséges felszentelésre bocsátható nős férfiak esete Dél-Amerikában. Egy kifejezetten amazóniai rítus bevezetése is javaslatként került elő, mivel minden kultúra Isten jelenlétét is hordozza. Ez már az inkulturációra is vonatkozik. A sok kényes kérdés felvetése miatt egyébként a pápa már a szinódus kezdetén óvott a túlzott kísértéstől, nehogy „belül és kívül is szinódust építsünk”. A szinóduson megélt tapasztalat az egész Egyház számára fontos volt, mert hasonló helyzetek és problémák adódnak más földrészeken is.

A papi utánpótlás hiányát azonban – fogalmazták meg a résztvevők – nem a cölibátus feloldásával akarják megoldani, amit a kívülállók nem értenek, mivel ez egy teljesen személyes tapasztalat, és a papságban szolgálók a tanúi, hogy megélhető a cölibátus, mert ez több lehetőséget ad a közösség szolgálatára. A nők szerepének kérdéséhez több laikus nő és szerzetesnő is hozzászólt, ami által további gondolkodásra késztetik az Egyházat. Munkájukat elismerik a püspökök Amazónia országaiban és a helyi egyházakban is. A nők diakónussághoz engedése a hivatalos megbeszélések során is szóba került. A közösségekben többségében a nők azok, akik a katekézissel, a szentségek felvételére való felkészítéssel foglalkoznak, és gyakran ők az igeliturgia vezetői és az Eucharisztia rendkívüli kiszolgáltatói is. Immár hosszú ideje – állapították meg a szinódusi atyák – a nő az evangélizáció egyik felelőse Amazóniában, és a legnehezebb helyeken végeznek komoly munkát, mind a pasztorációban, mind pedig a társadalomban. A kipróbált nős férfiak felszentelése nagyon sok kérdést vetett fel a megbeszélések során. Az első fokozat ugyanis a papság felé a diakonátusság, és a tapasztalat azt mutatja, hogy még az állandó diakónusságra sem jelentkeznek sokan. Az égető paphiányra talán még több szerzetes bevonása lenne a megoldás.

A közösségeknek szükséges a szentségi élet, hogy a hívek táplálni tudják a hitüket. Felmerült a közösségek helyes koordinációja is, valamint a lelki élet tudatosabb megszervezése, de a máshol szolgáló papok Amazóniába visszahívásának gondolata is. Ám az egyik legalapvetőbb krisztusi feladatról sem szabad elfeledkezni – fogalmazták meg a szinódusi atyák –, a papi hivatásokért való imádságról. Itt a jézusi kérésnek kell eleget tenni: „Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,35).

Amazónia egyúttal a „Föld tüdeje” is. A szinódus résztvevői a folyamatos kizsákmányolás miatt ökológiai bűnre figyelmeztettek, mellyel kapcsolatban mindenkinek lelkiismeret-vizsgálatot kell tartania. A szinódusi atyák által megszavazott javaslatokat átadták Ferenc pápának, aki ezeket majd megvizsgálja, és szabadon felhasználhatja hivatalos formában is. Ebben segítik a Szentatyát a szinódus utáni tanács megválasztott tagjai is.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés