Isten és az X-Faktor – Nem csak a katolikusoké az eucharisztikus kongresszus

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. november 04. hétfő

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) titkársága Öku-man című kezdeményezése jegyében más felekezetű szerzők Eucharisztiáról, közösségről, valamint a kongresszusról írt gondolatait osztják meg a NEK honlapján. A sorozat negyedik részét adjuk közre.

Elkezdődött az X-Faktor. Vannak, akik egyenesen rajongói a műsornak, mások a nézettség érdekében befolyásolt bulvárterméknek tartják. Nem tartozom egyik táborba sem. Egyszerűen csak szeretem megnézni hétről hétre. Mert lehet belőle tanulni, és amiből tanulni lehet, azt meg kell becsülni.

Mire tanít az X-Faktor? Például őszinteségre. Mert sok jelentkező meg van róla győződve, hogy szép hangja van. Miközben nagyon nem. Kiáll szegény a színpadra, bántóan hamisan énekel, hogy aztán a zsűri kijózanító értékelése után megsemmisülve vagy a kritikán felháborodva távozzon a színpadról.

Őszinteség és örömhír

Sokan nevetnek rajtuk. Én inkább sajnálom őket, amiért nem volt senki a környezetükben, a családjukban, a barátaik között, aki őszintén kimondta volna, hogy: „Figyu, nem annyira jó a hangod, próbálkozz valami mással!” Vagy ha kapott ilyen észrevételt, akkor nem hitt neki, és magát becsapva indult el a versenyen, hogy csak azért is bizonyítson. Az eredmény ugyanaz: a tévút okozta csalódás, sértettség és harag.

Ideig-óráig lehet mellőzni az őszinteséget. Ringathatjuk magunkat tévképzetekbe, végül azonban menthetetlenül összezárul a valóság és az önbecsapás ollója. A jó hír az, hogy ennek nem kell így történnie!

Senki sem semmi

– I am nothing – válaszoltam autogramvadászoknak egy külföldi sporteseményen. Sportolónak néztek, és aláírást kértek tőlem, pedig csak egyszerű szurkoló voltam.

– I am nothing – hangzott sután angolul, de magyarul sem sokkal jobb: semmi vagyok.

– No problem – biztattak a gyerekek, és minden gesztusukkal arra biztattak, hogy írjam csak oda a nevemet a füzetükbe.

Azóta rájöttem, hogy mindenki valaki. Nincs olyan ember, aki ne lenne jó valamiben. Attól, mert valaki óriásit bukik az X-Faktorban, még lehet jó másban. Nincs olyan, hogy valaki egy nothing, csak éppen idő kell hozzá, hogy rájöjjünk, mi a küldetésünk. Felszabadító ráérezni, hogy mi az a tevékenység, hivatás, amit úgy tudunk örömmel végezni, hogy abból mások is épülhetnek.

Szolgálunk és örülünk

Egy nappal az X-Faktor után hasonlóról beszélt Ferenc pápa is, amikor így fogalmazott:

„Hogyan ismerhetjük fel, hogy valóban van-e hitünk, vagyis hogy a hitünk, bár kicsi, valódi, tiszta, hamisítatlan-e? Maga Jézus magyarázza el nekünk azzal, hogy rámutat a hit mértékére, ez pedig a szolgálat. És ezt egy példázattal teszi, amely első pillantásra kissé zavaró, mert egy hatalmaskodó és nemtörődöm gazda alakját állítja elénk. De pontosan a gazdának ez a magatartása emeli ki a példabeszéd valódi központját, a szolga rendelkezésre állását. Jézus azt akarja mondani, hogy ilyen a hívő ember Istennel szemben: teljesen átadja magát az ő akaratának, számítások vagy követelések nélkül.

Ez az Istennel szembeni magatartás tükröződik a közösségben való viselkedésben is: ez tükröződik az örömben, melyet az egymásnak nyújtott szolgálatban találunk, már ebben megtaláljuk jutalmunkat, és azt nem a belőle származó elismerésekben és haszonban találjuk meg.”

Ha Jézus szerint a hit mértéke a szolgálat, az egymásnak nyújtott szolgálat pedig az öröm, akkor az idevezető út nulladik kilométerénél ott van velünk Isten. Ahogyan az autogramvadász gyerekeknek, úgy Istennek is van egy füzete. Jézus használja. Kinyitja, a neveden szólít és utat mutat.

A cikk szerzője református egyetemista.

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés