Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 1. rész

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. július 09. kedd

Bevezető

Volt idő, amikor Isten jelenlétét és akaratát az Egyház képes volt képviselni az élet minden területén. Jézus Krisztus tanítása átjárta a tudományt és művészetet, az Egyház pedig elevenen és hatásosan közvetítette Isten áldását minden élőnek. Ehhez tartozott az emberi élet minden szakaszának megszentelése éppúgy, mint a vetés megáldása. Aztán az idők során az Egyház lassan teret veszített, „kikopott” a mindennapi életből.

Hogy az elavult, ám érthető fogalmakkal éljünk: először elveszítette az „értelmiséget”, majd az „ipari munkásság” tömegeit és végül a földből, mezőgazdaságból élőket. Ma már, ha meg is áldják valahol a tavaszi vetést, azt néphagyományból teszik, s vajmi kevesen gondolnak arra, hogy ez Isten valóságos áldását hozza le a földre, amely segíti a növekedést és véd a természeti csapásoktól.

Az évszázadok során az emberek lelki érzékenysége, alapvető nyitottsága a természetfeletti iránt elhomályosodott. Olykor bizonyos vallásos irányzatok maguk is növelték a bajt túlzó racionalizmusukkal, vagy épp rajongó miszticizmusukkal. Mindkettő a belső kiegyensúlyozottság és lelki készségek rovására ment.

Jézus mondja: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” De kinek van még „füle a hallásra”? Az elmúlt 150 év egyházilag is elfogadott magánkinyilatkoztatásai azt mutatják, hogy a látnokok egyre fiatalabb életkorúak és olyan helyekről származnak, ahol az egyszerű életvitelt és romlatlan gondolkodásmódot, a gyermeki bizalmat még nem fertőzték meg korunk „vívmányai”. Súlyosan látjuk visszaigazolva Megváltónk szavait: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába!”  

Pedig időnként olyan természetfeletti és erőteljes üzeneteket kapunk, amit szinte lehetetlen semmibe venni – és mégis elmegyünk mellettük. Ilyen – ma már nyilvánvaló – példa a két világháború közötti időszakból a három stigmatizált példája. A tengelyhatalmak - totális és kegyetlen diktatúrákba sodródó - három szövetséges országában, Németországban, Olaszországban és Magyarországon jelent meg, szinte egy időben három stigmatizált, Krisztus sebhelyeit hordozó ember. Németországban Neumann Teréz, Olaszországban Pio atya, Magyaror-szágon pedig Galgóczy Erzsébet. Ők egész életükkel, testükkel és lelkükkel tettek nyilvánvaló, szemmel látható tanúságtételt Jézus Krisztusról. Élő üzenet voltak ők, élő magánkinyilatkoztatások. (Neumann Teréz ráadásul az Oltáriszentség kivételével semmilyen táplálékot sem vett magához – a hitleri birodalom meg is vonta tőle az ételjegyeket is…)

Az Neumann Teréz és Pio atya a vesztes háború után szinte „nemzeti intézménnyé” vált, és nemzetközi hírre tett szert. Pio atyát azóta a boldogok sorába emelte az Egyház – és mi történt Galgóczy Erzsébettel, aki a háború után a legkeményebb kommunista időszakban is vérrel és fájdalommal engesztelt, vezekelt népünkért? Elrejtve, elfeledve élt és halt meg, emlékét ma kis csoportok őrzik csupán…

Újpogány korunkban az Egyház gettó-életet él, Isten szava azonban nincs megkötve. Ő ma is szól, többek között álmokban, látomásokban, belső beszélgetésekben is. Most mindezeket együttesen magánkinyilatkoztatásoknak nevez-zük, kerülve a finomabb megkülönböztetést. Célunk ugyanis nem a magánkinyilatkoz-tatások természetéről írni, vagy épp osztályozni őket, hanem csupán annyi, hogy bemutassuk ezt az olykor népi vallásosságba, máskor lelkiségi mozgalmakba beágyazódott, ám eleven vallásos közeget, amelyben hiszik, hogy Isten most is szól és az Ő szavaira érdemes, sőt, szükséges figyelni.

Sajnos a lelki, prófétai kijelentéseknél szokásszerűen nagy a zűrzavar. Jól megfér egymás mellett az Istentől jövő megnyilat-kozás a csupán emberi fantáziából származó színes képekkel vagy épp az ördögi hamisítványokkal. Ráadásul sokszor nem kívülről látható és megnyilvánuló a természetfeletti megnyilvánulás van szó – mint például Medugorje esetében – hanem belső, értelmi látomásról van szó, vagy belső hangról, képekről. Ilyenkor Isten maga is a látnok vagy próféta belső világát, szavait és képzeletét használja üzenete átadásához. Így az isteni üzenethez könnyen hozzákötődnek a képzelet és fantázia egyéb, emberi képei is. Másrészt az ember belső világát a gonosz lélek is „inspirálhatja – ilyenkor a szép, buzgó emberi lelkület keveredik a hamis, sátáni sugallatokkal.

Hogyan lehet eldönteni egy üzenetről, hogy hiteles, Istentől jön, vagy jó szándékú hamisítvány, esetleg épp ördögi megtévesztés? Mivel a megkülönböztetéséről többször írtunk[1] már, ezért erre a kérdésre csak egy rövid idézet erejéig térünk ki.

„A hamis próféta a lázongó emberi szív kívánságaira adott emberi vagy démoni válasz. Már Izajás próféta is leírta ezt: „A látnokoknak azt mondják: „Ne lássatok!” A prófétáknak meg: „Ne jövendöljetek nekünk igazat! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat.” (Iz. 30. 10) Amikor Jézust megkísérti a sátán a pusztában, még Isten kijelentéseit is – félremagyarázva azokat -, arra akarja felhasználni hogy bukásba vigye általuk az Emberfiát. Jézus Krisztus azonban képes volt megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól. Ő ismerte minden szív titkát és volt ereje, hogy ellenálljon a kísértésnek. Ezért a gonosz lélek minden próbálkozása megtört rajta.

Nekünk is arra van szükségünk, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól, az emberi fantáziát az Istentől jövő látomástól, a tudattalanból feljövő álmokat az álomlátástól, és a gonosz lélek jóslatait, jövendöléseit a prófétai szótól és hiteles magánkinyilatkoztatásoktól. Szükséges ez azért is, mert ahogy újra felerősödtek Isten kijelentései közöttünk, úgy ezzel együtt a hamis látnokok, jósok tömege is „rászabadult” a világra, hogy ha lehetséges „becsapják még a választottakat is”. Így volt ez már az apostolok idejében is.”

Nem könnyű megkülönböztetni az igazat a hamistól. Természetesen azért vannak szempontok. Ilyen például, hogy a kijelentés összhangban legyen a Biblia és az egyház tanításával. Előmozdítsa a jó gyümölcsök – szeretet, öröm, békesség, türelem, stb. - érlelődését a szívekben és a közösségekben. De mit mondjunk például Izajás, Ezekiel vagy Jeremiás prófétáról, amikor háborút kellett jövendölniük és a választott nép bukását? Mégis ők mondták ki Isten valódi szavait.

Jó példa a megkülönböztetés nehézségeire az egyház szentjeinek élete. Kezdeti elutasításuk, vesszőfutásuk téves ítéletekből született. Pio atya már testén hordozta Krisztus sebhelyeit és szerzetesként élt a kolostorban, amikor tíz évre elzárták és nem engedték az emberek közé, démoninak értelmezve a vele történteket. Most pedig már a szentek között tiszteljük őt…”

Végső soron minden komoly magán-kinyilatkoztatásról az Egyháznak kell döntenie, alapos és felelősségteljes vizsgálat során. Ez azonban hosszú, és nem ritkán rögös út. A hívő embereknek azonban joguk van addig is a személyes döntésre, az elfogadásra vagy elvetésre – mindig nyitva hagyva az utat az Egyház végső ítéletének elfogadására.

A most következő fejezetek rövid betekintést kínálnak a magánkinyilatkoztatások – és kifejezetten a Magyarországról szóló magánkinyilatkoztatások olvasásába és értel-mezésébe. Nem teljes körű a bemutatás, mert annak terjedelme – épp a magánki-nyilatkoztatások bősége miatt -  meghaladná e kis könyv kereteit. Nem akarjuk feleslegesen terhelni sem anyagot kétes, még kivizsgálást igénylő szövegekkel, mert az félreértésekhez vezetne. Célunk az, hogy először példákon keresztül mutassuk be, hogyan él és működik „Isten szava” közöttünk, végül egy kis szöveggyűjteménybe összegyűjtve kínáljunk elmélkedni való szövegeket.


[1] Legutoljára  „A Szeretet titkai” című könyvben, „A magánkinyilatkoztatásokról” szóló  fejezetben. Zarándok Kiadó, 2005.

(Részlet: Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvéből (2007., már rég elfogyott)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés