Cantalamessa atya: Máriával az emeleti teremben, a Szentlélekre várva

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. június 07. péntek

Az Apostolok cselekedetiben a tizenegy apostol felsorolása után a szerző ezekkel a szavakkal folytatja: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.” (Apcsel 1,14)

Először is tisztázzuk a helyzetet, a hibás következtések elkerülése végett. A Felső Szobában, mint a Kálvárián, Mária az asszonyokkal van említve. Ez alapján úgy látszik, hogy úgy van ott, mint egy közülük, nem több mint egyenlő velük. De még itt is, a megnevezés: „Jézus anyja”, ahogy a neve után szerepel, megváltoztat mindent, és egy teljesen más szintre emeli, nemhogy az asszonyoknál, de az apostoloknál is feljebb.
Mit jelent az, hogy Mária Jézus anyjaként volt ott a Felső Szobában? Azt jelenti, hogy a Szentlélek, aki hamarosan eljön, a „fiának a Lelke”! Közte és a Szentlélek között van egy tényszerű és megtörhetetlen kötelék, Jézus, akit közösen „hoztak létre”. Ahogy az Apostoli hitvallásban is mondjuk: „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;”
Mária tehát a Felső Szobában nem csak egy az asszonyok közül, még ha kívülről nem is különbözik semmivel a többiektől, és nem is tesz semmi olyat, amivel kitűnne közülük.
Mária, aki úgy jelent meg nekünk a kereszt alatt, mint az Egyház Anyja, itt, a Felső Házban úgy jelenik meg, mint egy keresztanya. Egy erős és bizalommal teli keresztanya. Ahhoz, hogy betöltse a tisztségét, egy keresztanyának olyannak kell lennie, aki már megkeresztelkedett. Mária egy ilyen személy: megkeresztelkedett a Szentlélekben, aki most az Egyházat tartja a Szentlélek-keresztség idején.
Mária, ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben bemutatják, rendíthetetlen imádságban a Szentlélek eljövetelének várásakor, ugyanolyan, ahogy Lukács evangélista bemutatja az evangéliuma elején, mint akire leszállt a Szentlélek. Néhány elem egy közeli párhuzamra utal a Szentlélek e két eljövetele között: az Angyali üdvözletkor Máriához való eljövetele és a Pünkösd között, amikor az Egyházra áradt ki. A két elemet az evangélista tudatosan mutatja be, de a két helyzet között tényszerű összefüggés is van.
Máriának a Szentlelket úgy ígérték meg, hogy „mint a Magasságbeli ereje” jön el, aki „beborítja” őt. (Lk 1,35). Ugyanúgy, ahogy az apostoloknak ígérték meg: mint „erő” jön, ami „kiárad” rájuk a „magasságból” (Lk 24,49; Apcsel 1,8). Amikor már megkapta a Szentlelket, Mária magasztalni kezd (megalünei), egy inspiráló nyelven, mert nagy dolgokat (megala) tett vele az Úr (vö. Lk 1,46 - 49). Csakúgy, mint az apostolok, miután eltöltötte őket  Szentlélek, magasztalni kezdtek az Úr nagy tetteit (megaleai) különböző nyelveken*. A II. Vatikáni Zsinat is összekapcsolja a két eseményt, amikor azt mondja: a Felső Szobában láthatjuk Máriát is az imáiban könyörögve a Szentlélek ajándékáért, akit már beborított árnyékával az Angyali üdvözletkor: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával.”(Lk 1,35).
Mindazokat, akikhez Máriát elküldték a Szentléleknek e leszállása után, azokat is megérinttette, megindította a Szentlélek* (vö. Lk 1,41; 2,27). Egyértelműen Jézus jelenléte sugározza a Lelket, de Jézus Máriában van és cselekszik általa. Úgy jelenik meg, mint a Lélek bárkája, temploma, mint a felhő képe, ami betakarta őt, amint az árnyék sugallja. Valójában a ragyogó felhőre emlékeztet, ami Ószövetségben Isten jelenlétének a jele volt, vagy annak, hogy bevonult a sátorba *(vö. Ez 13,22; 19,16).
Az Egyház elővette ezt a kinyilatkoztatott tényt, és hamarosan a hit szimbólumának a szívébe helyezte. A második század végére az állandósult szókapcsolat, ami szerint Jézus „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” igazolást nyert az úgynevezett Apostoli hitvallásban. A 381-es Konstantinápolyi Egyetemes Zsinaton – amely megfogalmazta a Szentlélek istenségét – ez a cikk is bekerült a Niceai-Konstantinápolyi hitvallásba, amiben azt olvassuk Krisztusról, hogy „Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától”.
Ez az előbbiek alapján a hit ténye, amit elfogad minden keresztény, nyugati és keleti, katolikus és protestáns. Ez egy biztos alap, és nem jelentéktelen, hogy megtaláljuk az egységet a keresztények között Isten Anyja körül. Mária össze van kötve a Szentlélekkel egy tényszerű, személyes, elszakíthatatlan kötelékkel: Jézus személyével, akit közösen alkottak, annak ellenére, hogy külön-külön másképp járultak hozzá. Annak érdekében, hogy elkülönítsük Máriát és a Szentlelket, magát Jézust is meg kellene osztanunk, akiben e különböző részvételük materializálódott és valósággá vált mindörökre.
Jézus egyesítette Máriát és a Szentlelket, jobban, mint valaha bármely fiú összekapcsolhatta az apját és az anyját. Mert ha minden gyermek egyszerűen a létezésével hirdeti, hogy az apa és az anya egyesültek egy pillanatig a „test kívánsága szerint”, akkor ez a fiú, Jézus hirdeti, hogy Mária és a Szentlélek egyesültek „Lélek szerint”, ennek következtében elválaszthatatlanul. A mennyei Jeruzsálemben, a feltámadt Jézus marad az egyetlen, aki „fogantatott Szentlélektől és Szűz Máriától”.
Mária, mint az egyház első karizmatikusa
Jézus után Mária a legnagyobb karizmatikus a megváltás történetében. Nem abban az értelemben, hogy neki volt a legnagyobb számú karizmája. Sőt, külsőre úgy tűnik, csak néhány karizmája van. Milyen csodákat tett Mária? Az apostolokról azt mondják még az árnyékuk és meggyógyította a betegeket *(vö. Apcsel 5,15). Semmilyen csodáról nem tudunk Mária életéből, sem semmilyen bámulatos vagy szenzációs cselekedetéről. Azért a legnagyobb karizmatikus, mert benne a Szentlélek beteljesítette a legnagyobbat e bámulatos művek közül, -- nem az ismeret szavát, sem a kormányzás adományát, sem látomást, sem álmot, sem próféciát -- hanem a Messiás életét, amely Máriától emelkedett fel, amely minden karizma forrása, annak azéletét, aki kegyelemre kegyelmet halmoz. (Jn 1,16)!
Néhány korai egyházatya prófétanőnek nevezte Máriát, különösen a Magnificatra gondolva, vagy helytelenül Izajás 8,3-at Máriára vonatkoztatva. De Mária valójában nem tartozik a próféták sorába. A próféta valaki, aki Isten nevében beszél; Mária nem beszélt Isten nevében. Szinte mindig csendben maradt. Ha próféta, akkor egy új és fenséges értelemben: abban az értelemben, hogy csendesen „kimondja” Isten Igéjét egyedül azzal, hogy megszüli.
Mit végzett el a Szentlélek Máriában, ha ez nem egy egyszerű prófétai inspiráció volt, inkább egy karizma, aminek tekintenünk kell. Úgy tekintünk erre, mint a legnagyobb karizmára, ami valaha megadatott egy emberi teremtménynek, ami felülmúlja a Szentírás szerzőiét, akiknek Szentlélek sugalmazta, hogy Isten megbízottaiként beszéljenek (vö. 2Pt 1,21). Valójában mi a a „karizma”? Mi a definíciója? Szent Pál így definiálja: „ A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Vajon a Lélek melyik megnyilvánulása volt egyedülállóbb, mint ami Máriánál történt? Melyik megnyilvánulása használt jobban, mint Mária Istenanyasága?
Lukács úgy mutatja be Máriát, mint aki intim kapcsolatban van a Szentlélekkel, először a Megtestesülésnél, aztán másképp Pünkösdkor is, azzal a koncepcióval, hogy benne tevékeny a Lélek, mint a par excelance pneumatikus teremtményben, aki a Lélek befolyása alatt cselekszik, mint aki helyet ad Isten teremtő megnyilvánulásának. Mindez azoban nem vezethet minket arra, hogy azt képzeljük: Mária és a Szentlélek között majdnem csak objektív, működési kapcsolat van, ami nem érint a személye intim szféráját, indulatait, érzelmeit. Mária nem egy „hely” volt, ahol cselekedett Isten. Isten nem úgy kezeli az embereket, mint helyeket, hanem inkább, mint személyeket, akik társak, közreműködnek. Lukács helyesen tudomást vesz a józan megrészegítésről, amit Isten Lelke idéz elő ebben a tevékenységében. Kiemeli Jézus életében, aki volt, hogy nagy örömmel ujjongott a Szentlélek indítására (vö. Lk 1,21). Az apostolokról meg -- akik a Szentlelket elnyerve furcsamód nyelveken szóltak -- azt mondja, hogy néhányan tévesen azt hitték: teleitták magukat édes borral (vö. Apcsel 2,13). Hasonlóképpen bemutatja Máriát, aki -- miután leszállt rá a Szentlélek --, Erzsébethez siet és elkezdi énekelni a Magnificatot, amiben kifejezi minden ujjongását.
Szent Bonaventure, egy misztikus, aki tudott a Szentlélek efféle működéséről, így írja le Máriát ebben a szituációban: „Benne eljött a Szentlélek, mint isteni tűz, lángra lobbantotta az elméjét és megszentelte a testét, tökéletes tisztaságot adva neki […]. Oh, ha hallhatnátok valamennyire itt, mennyire nagy volt a tűz, ami lejött a mennyből, micsoda megnyugvást hozott, micsoda megkönnyebbüléssel töltötte el, micsoda méltóság a Szűz Anyának, az emberi faj nemesi rangra emelése, micsoda felmagasztalás az Isteni Felség részéről! […] Szerintem ti is énekelni kezdenétek édes hangon, együtt a legáldottabb Szűzzel, azt a szent éneket: ’Lelkem magasztalja az Urat’, és ujjonganátok ugrálva, imádnátok a prófétagyermekkel együtt s Szűz csodálatos fogantatását a Szűznek.”9
Még Luther is a Magnificat-ról írt kommentárjában úgy határozza meg a Szűz Himnuszát, mint rendkívüli működését a Szentléleknek. Azt írja: „Hogy megértsük ezt a szent énekét a helyes dicsőítésnek, meg kell említeni, hogy az áldott Szűz Mária saját tapasztalatáról beszél, megvilágosodva és tanítva a Szentlélektől. Mert senki nem értheti jól Istent, vagy Isten igéjét, hacsak nem közvetlen adta meg neki a Szentlélek. De megkapni ezt az ajándékot a Szentlélektől, megtapasztalást, átérzést is jelent; a Szentlélek tapasztalatokban tanít a saját iskolájában, nem úgy, mint ahol nem tanítanak mást, mint szavakat és beszédet. Ebből következve a Szent Szűz megtapasztalta önmagán, hogy Isten nagy dolgokat munkál benne. Mégis alázatos, szegény és megvetett: a Szentlélek megtanítja neki ezt a csodás mesterséget és bölcsességet. S így kinyilvánul, hogy Isten az az Úr, aki örömét leli az alázatos felmagasztalásában, és a gőgösök megalázásában.
Mária az élő példa a „Lélek józan megrészegítésére”. A Katolikus Karizmatikus Megújulás első történelmi találkozóján az intézményes Egyházzal a Szent Péter Bazilikában 1975-ben VI. Pál pápa írott beszédének felolvasását befejezve Szent Ambrus himnuszának a sorait idézte: „Engedj innunk örömmel a józanság Lelke bőségéből” (Laeti bibamus sobriam profusionem Spiritus). Majd azt mondta, hogy lehetne ez a mottója a Karizmatikus Megújulásnak.
Mária mint a CHARIS modellje
A II. Vatikáni Zsinat tette ismertté a kifejezést, hogy Máriára az „Egyház modellje”: a modellje és az anyja. Szeretném kiemelni, hogy Mária milyen speciális értelemben a CHARIS modellje. A szó „charis” már őrá utal, hiszen ő „kegyelemmel teljes”(’kecharitomene’). De nem csak emiatt. Mária az, aki megkapta és megtapasztalta önmagában a Lélek erejét az Angyali üdvözletkor; Pünkösdkor elérhetővé teszi magát a tanítványoknak, hogy ők is részesüljenek ugyanabban az ajándékban, és ugyanabban a fentről jövő erőben.
És ez pontosan az, amit a Szentatya és az Egyház szeretne, hogy legyen: egy hangszer, ami olyan, mint Mária: nem bírói vagy vezetői erő, hanem csak alázatos szolgáló és kísérő. Egy „hely” ahol szolgálatba helyezik magukat azok, akik már megtapasztalták az új Pünkösd jelenlegi kegyelmét hogy az Egyház többi tagja is megkaphassa ugyanezt a megújító tapasztalatot. Egy „hely” ahol, akik ingyen kaptak, ingyen adnak.
Javaslok egy imádságot, ami megengedi, hogy ott legyünk „Máriával a Felső Szobában, a Szentlélekre várva”. Ez a rózsafüzér, amelyben a titkokkal felidézzük a Szentlélek nagy megnyilvánulásait a megváltás történetében, és a tucatnyi „Üdvözlégy Máriával” kérjük a Szűzanya közbenjárását, hogy megtapasztalhassuk a bennünk lévő Lélek gyümölcseit. Javaslom néhány lehetséges titkok kimondását:
1. Az első titokban a Szentlélek munkáján elmélkedjünk a teremtésben. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1, 1-2). Kérjük a Szentlelket, aki a kezdetekkor elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a vizet a szárazföldtől, és a káoszból kozmoszt formált, hogy ismételje meg ezt a csodatettét a mai világban, az Egyházban, és a saját lelkünkben, egységet teremtve ott, ahol viszály van; világosságot hozva oda, ahol sötét van, új szívet teremtve bennünk. (Mi Atyánk, tíz Üdvözlégy Mária, Dicsőség, ahogy általában.)
2. A második titokban a Szentlelken elmélkedünk a kinyilatkoztatásban. Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottjaiként – a szent emberek [a próféták](vö. 2Pt 1:21).
Kérjük a Szentlelket, hogy megértsük Isten igéjét. Istentől sugalmazva, az Írások most is suttogják Istent, „harmatozzák” őt. Kérjük, hogy képesek legyünk észrevenni magunkat Isten igéjében, az Ő élő akarata legyen a mi látásunk az élet minden területén. Kérjük azt, hogy mint Mária, tudjuk elfogadni Isten minden igéjét és elmélkedni a szívünkben Isten minden szaváról.
3. A harmadik titokban a Szentlelken elmélkedünk a megtestesülésben: „Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” (Lk 1,34-35). Túl gyakran kérdezzük magunktól egy kihívás, vagy valami új előtt, amit Isten kér tőlünk: Ez hogy történhetne meg? Én nem tudom, erre nem vagyok képes, ez felülmúlja az erőmet… Isten válasza mindig ugyanaz: „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét” (Apcsel 1,8). Kérjük a Szentlelket hogy -- ahogy a Szűz Mária méhében formálta Krisztus emberségét és általa odaadta a világnak -- bennünk is formálja Krisztust és adjon erőt, hogy hirdessük a testvéreinknek.
4. A negyedik titokban a Szentlelken elmélkedünk Jézus életében: Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. (vö. Lk 3,21-22). „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). A keresztségben Jézus felknetést kapott, mint király, próféta és pap. A Szentlélek összegyűlt benne, mint illatszer az alabástrom vázában (Antiochiai Szent Ignác) és „hozzászokott, hogy emberek között éljen” (Szent Iréneusz). A kereszten emberségének alabástrom vázája összetört és a Lelke illatszere kiáradt a világra. Mária közbenjárására kérjük a prófétai, királyi és papi kenet megújulását, amit a keresztségben kaptunk. Kérünk téged, hogy segíts összetörni a tároló edényt, ami a mi emberségünk, és a mi „énünk”, hogy Krisztus jó illata lehessünk a világban.
5. Az ötödik titokban a Szentlelken elmélkedünk az Egyház életében. „Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek” (Apcsel 2,3-4). Az ígéret amit Jézus tett mennybemenetele előtt beteljesedett: „ „Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” (Apcsel 1,5) Attól a naptól fogva a minden él az Egyházban és erőt kap a Szentlélektől: a szentségek, az Ige, az intézmények. A Szentlélek az Krisztus testének, az Egyháznak, ami a lélek az emberi testnek (Szent Ágoston). Kérjük a Szűzanya közbenjárására, hogy sokak megnyíljanak és vegyék a Szentlélek-keresztség megújító kegyelmét!
A Szentlélek rózsafüzéréhez adjuk hozzá a Szentlélek Litániáját. Emlékeztessen minket a Szentlélek címeire: szentség Lelke, béke Lelke, öröm Lelke, alázatosság Lelke, kibékülés Lelke, Krisztus Lelke, stb. Ha sokan összegyűlünk imádságban, mind kimondhatjuk azt a megnevezését, ami legközelebb áll hozzánk, és együtt válaszolhatunk: „Szállj le ránk!”
Fr. Raniero Cantalamessa O.F.M Cap. CHARIS Egyházi Asszisztens

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés