Erőszak az úzvölgyi katonatemetőnél Székelyföldön – Böjte Csaba békésségre és imádságra szólít

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. június 07. péntek

Botrányos jelenetek zajlottak június 6-án délután az úzvölgyi katonai temetőnél, amely köré élőláncot vontak székelyföldi civilek és politikusok. A helyszínre csődített több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.

Böjte Csaba ferences szerzetes az alábbi üzenetet és evangéliumi részletet tette közzé közösségi oldalán.

Ferenc pápa biztatására kérjük a Szűzanyát segítsen összevarrni a szétszakadozó jövőt! Az a román ember, ki nem tiszteli, szereti a vele együtt élő magyar embert, annak a javait, felmenőit, temetőit, az nem jó keresztény, nem jó román ember, hosszú távon nem építője, hanem rombolója ennek az országnak! Nagyon fontos lenne, hogy ezt az igazságot felismerje a mindenkori állami hatóság, és megvédje az állampolgárait, legyenek azok bármilyen nemzeti, felekezeti kisebbség tagjai!

Imádkozzunk Ferenc pápa lelkületével az áldott békéért, azért, hogy az erőszakot a bölcs párbeszéd váltsa fel, hogy egymást és egymás halottait tiszteljük, és békés szeretettel keressük azt a jövőt, mely a teremtő Isten színe elé vezethet bennünket, mindannyiunkat, románokat, magyarokat egyaránt!

Békességért imádkozva,

Csaba testvér

Evangélium (Jn 17,20–26)

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.

*

A karhatalmi erőknek alig fél óráig sikerült pajzsot képezniük június 6-án délután, a lakatlan hegyi település temetője előtt élőláncot képező székelyföldi tiltakozók és a több ezer román megemlékező között. A zászlókkal felvonuló román tömeg a csendőrséget és a magyarokat becsmérlő jelszavakat skandált, az élő láncban álló székelyek pedig hangosan imádkoztak – tájékoztat a Maszol.

A román megemlékezők többször is megpróbálták áttörni a csendőrkordont, hogy a kapuhoz jussanak, de kísérleteik mindaddig nem jártak sikerrel, míg a temető oldalsó, hátsó részén több tucat, futballhuligánnak kinéző fiatal be nem jutott a sírkertbe. Ők belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott.

A székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket. Ezután került sor az ortodox szertartásra, amelynek keretében – a papok szóhasználata szerint – felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.

A magyar tüntetők elvonultak a helyszínről. Az ortodox szertartást koszorúzási ünnepség majd a szervező civil szervezetek vezetőinek szónoklatai követték. A felszólalók hangsúlyozták: Úzvölgye Románia része, ahol nem lehet megakadályozni a román hősökről való megemlékezést.

A megmozdulás egyik szervezőjének, a Calea Nemului (Nemzet Útja) Egyesületnek az elnöke, Mihai Tarnoveanu kijelentette: az úzvölgyi katonatemető román keresztjeihez a jogot az elesett katonák véráldozatával szerezték. Hozzátette: ha a kormány arról döntene, hogy a temető Csíkszentmárton községhez tartozik, az a döntés sem moshatja le a román hősök vérét. Úgy vélte: mindegy, hogy a temető Hargita vagy Bákó megye területén fekszik, mert mindkettő román föld.

A ceremónia folytatásaként felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akit tudomásuk szerint az úzvölgyi katonatemetőben temettek el, majd megkoszorúzták az emlékművet.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az úzvölgyi első világháborús sírkertben, félszáz betonkeresztet és egy emlékművet felállítva ott. Az emlékműállítást a román kulturális minisztérium, a védelmi minisztérium és az építési felügyelőség is törvénytelennek minősítette. Bákó megye prefektusa péntekre helyezte kilátásba az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon, ha addig a dormánfalvi polgármester nem tisztázza a jogi helyzetet.

Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvának juttatta. A Bákó megyei kisváros önkormányzata március 29-i határozatával a város közvagyonába sorolta, április közepén pedig a településre telekkönyveztette a katonai temetőt.

Forrás: Böjte Csaba Facebook-oldala, Maszol.ro

Fotó: Maszol.ro

Magyar Kurír

You have no rights to post comments