Monumentális betlehem homokból a Szent Péter téren

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. december 13. csütörtök

Szent Péter téri, december 7-én leleplezett látványos homokbetlehem alkotója, Rich Varano beszélt a mű hátteréről a Catholic News Agency munkatársának.

A Szent Péter téren álló monumentális homokbetlehem megalkotója, Rich Varano amerikai homokszobrász Florida államban nőtt fel; gyerekként rengeteg időt töltött azzal, hogy édesapjával együtt homokból alkosson valamit. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy egyszer ez főállású foglalkozásává válik… Huszonévesen jött rá, hogy meg lehet élni a homokszobrászatból – azóta nem is csinált mást. A mélyen hívő katolikus családból származó szobrász egész évben utazik és alkot; az elmúlt tizenhét évben állandó résztvevője volt a professzionális homokszobrászoknak szervezett nagyszabású jesolói eseménynek, melyen betlehemi jeleneteket és más szentírási történeteket alkotnak homokból a művészek az észak-olaszországi üdülőváros tengerpartján.

Idén pedig ez a hagyomány eljutott a Vatikánba is, a Szent Péter térre, Jesolo városa és a velencei patriarkátus közös ajándékaként. A homokszobrászok idén két helyszínen dolgoztak: a Vatikánban és Jesolóban. A tengerparton hét ószövetségi jelenetet készítettek el: az első emberpár megteremtésétől Krisztus megszületéséig.

A Szent Péter téren álló, homokból épített betlehem jóval nagyobb: csaknem annyi homokból készült, mint amennyiből Jesolóban a hét jelenet. A Máriát, Józsefet, a Gyermek Jézust és egy angyalt ábrázoló 16 méter széles, 5 méter magas alkotást december 7-én leplezték le.

A szobrász a Catholic News Agencynek elmondta, a vatikáni dimenziókban az ő munkájuk szinte eltörpül, apró tényező a hatalmas egészben. Tizenöt napot töltöttek a tényleges faragással – az azt megelőző héten már zajlottak az előkészületek –, november 17-én látott munkához a négy szobrász.

Varano szavaiból kiderült, három éve kezdték megszervezni ezt a Szent Péter téri homokbetlehemet – ennyi idő kellett hozzá, hogy idén megvalósulhasson. A szobrászmunka mintegy 175 munkaórát igényelt. Mint művészeti vezetőnek és főszobrásznak, neki kellett három társat választania maga mellé: egy orosz, egy cseh és egy holland kollégára esett a választása.

A munkafolyamatot aprólékosan meg kell tervezni és szisztematikusan végrehajtani; ebben a műfajban nemigen lehet menet közben változtatni. A 700 tonna homokot Jesolóból szállították Rómába, mert annak a minőségét ítélték megfelelő alapanyagnak: azonban nem tengerparti homok, hanem a Jesolóhoz közeli Dolomitokból származó tömörített folyami homokot használják a művészek.

Arra kérdésre, hogyan éli meg, hogy művei nem maradandóak, Rich Varano azt felelte: számára, és valószínűleg sok más művész számára, az öröm és elégedettség magából az alkotás folyamatából fakad, az alkotás maga a jutalom.

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: Alberto Basile/CNA; City of Jesolo; ANSA; Vatican News

Magyar Kurír
(vn)

You have no rights to post comments