Tanoda tábor - felkészülés a 2017-2018 as tanévre Érden

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2017. június 21. szerda

Az érdi tanodát megnyitás előtt egy nyári táborral  vezetjük be az ismertségbe. A Tanoda együttműködik a Szinfónia alapfokú zenei oktatással, ezért már  itt a nyár közepén Pécsről jönnek  a Tanodánkba táborozni  a Szinfónia programban már haladónak mondható  cigány gyerekek. Az érdi roma tanodai gyerekek együtt lesznek velük, így betekinthetnek  a zenélés örömébe. Az érdiek is a saját zenei tudásukkal színesítik a programot, hisz az elmúlt években már ők is bemutatták tehetségüket.

Mivel ez az első alkalom sok munkát jelent az előkészület mert a nulláról indulunk.
Nagyon sokat segít Hankovszky Béla atya aki a tábor ideje alatt még a főzést is vállalta, de az egyéb felszerelést is ami az alváshoz, főzéshez szükséges, biztosítja a plébániákról ahol szolgál. Béla atya négy plébánián szolgál és bevonja a híveket az élelem gyűjtésbe. Ezt egész évben teszi hajléktalanoknak, rászorulóknak.
Sokszor hálát adok Istennek, hogy van egy pap akinek fontosak a szegények az év minden napján, de fontos, hogy a híveket rendszeresen tájékoztatja kiket segít mikor mire van szükség. A hívek gyakorlatilag állandó adakozásra vannak felszólítva, nem kampányszerűen, hanem állandóan  érzékenyítve az elesettek iránt.
A Tanoda is tehetős emberek figyelmének a szegénység felé irányításával vált valóra.
Ferenc pápa is ezt teszi - felhívja a figyelmet a nélkülözőkre - az Egyház  kiemelt feladata ez.
A Tanoda vezetője,  magam és egy elkötelezett szociális munkatárssal a napokban családokat kerestünk fel, egyfelől azért, hogy a táborba hívjuk őket, másfelől az év végi iskolai  bizonyítványokról beszélgettünk.
Lesújtó a roma gyerekek tanulmányi eredménye. A legtöbb családban 5-6 gyerek közül alig akad aki nem bukott meg, de vannak akik túlkorosak és legfeljebb 6 osztályuk van.
Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? – nagyjából prognosztizálható.
Sok család annak is örül, hogy  korai fejlesztéssel felkészítjük a gyerekeket az iskola kezdésre.
Van egy lélekben fogadott gyerekem  - a családjában él  - akiről azt mondták a tanítók, hogy értelmes, a családban a legértelmesebb, mégis  második elemiben 3 tárgyból megbukott – hogy van ez.
Azokra, akikkel most találkoztunk (15-20  fő) a lemaradás, halmozott hátrány  miatt  nagy valószínűséggel a kallódás vár, de bízunk benne, hogy megakadályozhatjuk személyes odafigyeléssel, felzárkóztatással. Ez egy rövid idő alatt történt amit tapasztaltunk, ennek többszöröse akiknek segíteni kellene,  kérjük Istent küldjön  alkalmas segítőket, hogy akik hozzánk fordulnak fel tudjuk vállalni, ne kelljen ember hiány miatt senkinek lemaradni.
Rátaláltunk 6-7 Erdélyből áttelepült cigány családra. A családok együttműködők, de szinte teljesen írástudatlanok, szülők gyerekek egyaránt. Azt terveztük, hogy felkészítjük a szülőket is egy-egy osztály elvégzésére és hivatalos helyen levizsgáztatjuk őket.
Azt tapasztaljuk, hogy a cigányság körében  a funkcionális analfabetizmus  nagyon magas arányban fordul elő. A felzárkóztatáshoz   az ország vezetőinek nincs igazi elszánása.
A múltkor a TV-ben Hegedüs Zsuzsa szociológust hallgattam  -  aki a kormányfő tanácsadója - és elmondta, hogy  járja az ország hátrányos régióit, vannak javaslatai, de ezt a valóságban nem tapasztaljuk, saját elmondása szerint is nem sok eredménye van a begyűjtött tapasztalatnak. A  halmozottan hátrányos családok csendben mennek teljesen tönkre, lesznek analfabéták és a közvélemény csak ítélkezik.
A mi kis tanodás csoportunk nagyon hálás Istennek, hogy a jó szándék mellé papot és támogatót/támogatókat  kaptunk.
Ferenc pápa minden felhívása a szegények megsegítésére visszhangzik a szívünkben.
Úgy gondolom az élet szépsége abban van, hogy önmagunkat adjuk, hogy Krisztus megdicsőülhessen bennünk.
Tarnóczi Mária

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés