Beszámoló, és gondolatok a cigánymisszó kapcsán

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2015. október 17. szombat

Amióta Isten a cigányság felé vezetett - különösen miután nyugdíjba mentem -, többszöri nekifutás, próbálkozás után feltettem magamnak a kérdést: és akkor hogyan tovább?

Felmerült a kérdés azért is, mert többféle dologgal  próbálkoztam-próbálkoztunk és egy idő után derült ki, hogy nem így és/vagy nem ezt kellene csinálni. Természetesen tudtam, hogy egy közösségi hely és egy erős közösség meghozta volna a megtérést, a változást – amit nagyon reméltem -, de erőtlen egy-két magammal a cigányság fellendülését azok visszaesése követte. Gyakran feltettem a kérdést Istennek: kell ezt nekem csinálni? – hisz akik támogathattak volna azoktól akadályokat, néha alaptalan támadásokat kaptam – Isten útjai néha nehezen érthetőek, hagyja, hogy érjünk, próbálkozzunk.
A nyáron egy tízgyerekes családnak adományozott száz éves ház lakhatóvá tételét bízta rám Isten. A családom nem győzött lebeszélni a kilátástalannak látszó feladatról – magam is úgy éreztem, ez meghaladja az erőmet - de nem volt sok időm gondolkodni, egy hónap volt rá, mert kezdődött az iskola a gyerekeknek. A szükséges pénz megszerzése már maga egy csoda volt, tehát világos volt, hogy nem én csinálom ezt az egészet. Ez az anya egyetlen gyereket sem vetettet el, tíz esetben mondott igent az életre, akkor is, ha még a cigány társadalom is elítélte a tíz gyerekért. Szörnyű nyomorúságban éltek, de ő nagyon jó anya. Nem volt választás: menni kellett előre. A „mű” megvalósult. Nos, a család nagyon boldog a kedves, egyszerű, otthonos házért.
Ekkor az a gondolat kezdett bennem erősen gyökeret ereszteni, hogy hogyan tovább, hisz tizenöt éves a legnagyobb és három éves a legkisebb gyerek, az ő szellemi és lelki fejlődésükkel mi legyen? És megint felmerült bennem, van-e nekem itt dolgom? (Miközben kerestem a helyet a közösségi alkalmakra.) A szemben lévő iskolában az igazgatónő örült a kezdeményezésnek, így hetenként  összejövünk és különböző foglalkozásokat tarthaunk az iskola épületében. Erre néhány ember idejét és tehetségét adja, énekesnő, festő, gyógypedagógus, zenetanár, tánctanár, és kiderült, hogy az egyik cigány anyuka írói vénával rendelkezik, ő színdarabokat fog betanítani.
A gyerekek és a szülők mindig nagy izgalommal készülnek, majd a család házában agapéval folytatódik az alkalom ahol 17-20 fő szokott lenni.
Nem hallgathatom el, hogy sokszor gondolok arra, hogy lehet eltartani tíz gyereket közmunkából és családi pótlékból – sokszor kell besegítenem – ehhez vannak jó szándékú emberek, de még több kellene. A saját anyagi lehetőségeinkből látjuk mi mire elég még két gyerek esetében is egy családban, hogy ne lenne ekkora családnál? Bizony nehéz!
Mindenképpen hálát adok Istennek, hogy ezt a családot nekem adta,  a meglévő saját nagy családom mellé. Ő tudja, mire elég az erőnk, különösen, hogy kiegészíti azt, nélküle ez egy lehetetlen vállalkozás lenne.
A dicsőség a Mennyei Atyáé a szolgálat pedig mienk, amíg tehetjük.
Tarnóczi Mária

Hozzászólások   

0 #1 Petro Mari 2015-10-17 07:45
Nagyon szép!
Hála Istennek sok helyen a Hazánkban érezhető, hogy a legnagyobb kisebbségünk lelkébe megjelennek a Szentlélek irányításai. Például a nógrádi Rimócról a Plébános imái, , vezetése, és segítsége 25 roma elsőáldozását eredményezte Mátraverebély Szentkúton! Ez nem 25 embert jelent csak, hanem legalább háromszor ennyi fordult aznap a Jó Isten felé csak Rimócról!!Hála Neked Uram értük
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés