Tarnóczi Mária: Karácsonyi gondolatok a szegénységről

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2018. december 26. szerda

A szegények miattunk vannak, mert, ha nem lennének, mi lennénk sokkal szegényebbek.
Ne higgyük, hogy mi nem vagyunk szegények  - rohangálunk az ünnepi ebéd beszerzéséért a családi  ajándékért –, az időt  lebecsüljük, pedig, ha fontosnak tartanánk, adhatnánk minőségi ajándékot a mellettünk lévő családtagnak, szeretteinknek, és a karácsonyi ünnep valóságát megélhetnénk.

Márai  Sándor kilépett a társadalomból életében , elege volt a kapcsolatok életben tartásábó,l a megélhetésért való rohangálásból. Meg akarta tapasztalni milyen a szegénység szabadsága.
Mi látható meg a világból, ha nincs semmink, mint Assisi Szent Ferenc, aki a „Házasság Szegénység Úrnőjével” című művében felbecsülhetetlen útbaigazítást adott a világ számára.
Ráirányította figyelmünket a Teremtő Istenre, akinek létünket köszönhetjük. A teremtett világ gyönyörű az ember szinte tökéletes. Fájdalmas, hogy messze kerültünk Attól, akivel a szegénység súlya, gyötrelme elviselhető lehetne.
A szegénység ollója olyan szélesre nyílt, hogy már a szegény ellenségünkké vált. Hogy ez oldódjék, karácsonykor megvigasztaljuk magunkat azzal, hogy adományt adunk azoknak, akiknek a napi életben maradásukhoz szükséges minimum is hiányzik. Bár adományozunk, de
a kritika felmerül az emberek többségében, mikor egy kicsit beletekintenek szegénységükbe.
Szeretjük a csendes, szorgalmas szegényeket, de nem szeretjük, ha nem szorgalmas, nem csendes. Ha egy kis időt adnánk az életük azon részébe, ami a gyerekkori élet, vagy a család történetéről szólna, felébredne sokunkban a szeretet - a szenvedő Krisztus képe.
Sok cipős dobozt osztottunk széjjel családok között, így karácsony idején, de üresség lenne bennünk, ha a hétköznapokat nem oszthatnánk meg velünk. Ez már keményebb munka.
Vannak szép történetek, ahol a sok gyerek nem lecsúszás, hanem értéktermő élet, de vannak olyanok is, ahol nagyon kicsi lépésekben lehet haladni.
A  segítésben kitartani nem könnyű, amikor a sok segítés ellenére elkerülik a munkát, követelőzővé válnak - na ekkor kell kitartani, amikor a lélek oly mértékben sérült, amikor már a segítő kezet sem tudja elfogadni.
A szegény élete során zsákutcába kerül, az intézményeket nem akarja, nem tudja igénybe venni, akkor fordul Hozzá, akiről tudja, hogy benne lakik, ismeri őt, minden bűne ellenére figyel rá és csak az Ő segítségében bízhat.
A szegények szívében Isten felismerhetővé válik  - nem szabnak korlátokat Istennek, mint ahogy a komfortos életünkbe mi tesszük. Benyújtjuk igényünket, mire lenne szükségünk a boldogsághoz, csak úgy és csak akkor.
A szegények számára a boldogtalanság amibe beleszülettek, nem meglepő, nem más mint az élet folyamata. Örülnek minden kis dolognak, a nagy dologról – házról, elegendő jövedelemről –, álmodoznak.
Sok nehéz helyzetben élő gyermekkel találkozunk mi különösen a cigány gyerekek körében, ahol nincs lehetőség tanulásra, egymásra figyelésre, ezért egy közösségi tanodás rendszer kialakítását kezdtük el egy évvel ezelőtt. Sok kudarcot éltünk meg. Kudarcaink okát ma már világosan látjuk.
Akik ebben részt veszünk, involválódnunk kell mindig abban az egy esetben aki éppen szükséget szenved. Ha nem azonosulunk velük, ha hálát várunk el, akkor kívül maradtunk és a saját hiányunkon kesergünk.
Ezt az egész embert próbáló szolgálatot nem mindenki bírta. Most új próbálkozásba kezdtünk, áldozatvállalókká/áldozattá lenni, mert másképp nem megy.
A szegénységben hátrányokkal küzdők technikáját tanulnunk kellene, hogy értsük őket.
Jézus azonosult a megvetettekkel, felvállalta a sorsukat, mert értük jött. Biztos a mi magányunkban is felfedezzük olykor elhagyatottságunkat, a szeretet hiányát…. hát ha más miatt nem is, ennek okán szeressük azokat akiket a világ nem szeret.
Szeretni, adni magunkat egészen, mindig okosan és szelíden… csak akkor lehet gyógyulni az elvetettségből, kirekesztettségből.
Tarnóczi Mária

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés