Megosztás a Bajai Alpha-kurzus Szentlélek napjáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. november 23. szerda

 Hát megvolt a várva-várt Szentlélek napunk! Mintha Isten is örülne, hogy olyan sokan eljöttek, szomjazva a Szentlélekkel való betöltekezést, ragyogó napsütéssel jutalmazta őket. Ez már eleve derűssé tette a napot.

Sipos Gyulától a tőle szokásos nagyszerű tanításokat hallhattunk a Szentlélekről,  végtelenül jó humorral fűszerezve. Sokat nevettünk és ha valaki bekukucskált volna a terembe, ahol voltunk, látta volna, hogy milyenek az örömteli keresztények. Volt közbenjáró-imaszolgálat is, ahol mindenki kért imát és látszott a testvéreken, hogy mélyen megérintette őket.

Délután a kurzusvezetőnk Medveczky Berci tartotta az utolsó előadást, összefoglalva a napot, igen tartalmasan. Az előadók nagyon közvetlenek és természetesek voltak, a saját életükből is meséltek történeteket. Ez nagyon jó volt, mert a nap témáját emberközelivé tették, nem véve el annak a lényegét és misztériumát! Buzdító volt azt hallani, hogy bizony ők is - amíg nem töltekeztek be a Szentlélekkel- , sok-sok gyengeséggel küzdöttek. Vágyat tudtak ébreszteni bennünk, hogy mi is kitartóan keressük a megszentelt életet.

Az Alpha  sokak számára a keresztény életük kezdő lépése. A közvetlen és szeretetteljes légkör reményeink szerint segíti a vendégeinket abban, hogy ha a kurzus véget ér, akkor is együtt akarjanak maradni. Az ő örömük és meghatódottságuk, s az együtt eltöltött gyönyörű nap gyümölcseként megtelt a szívünk hálával Isten iránt.

Mi szolgálók is, szinte mámoros állapotba kerültünk. Köszönjük szépen Sipos Gyulának és segítőinek a Szentlélek kegyelmét és az Isten végtelen szeretetét sugárzó szolgálatát! Legyetek áldottak!

 

Balykó Márti

2016. november 19.

 

Hozzászólások   

#5 Edit 2016-11-25 19:06
Köszönöm Gyula. Amikor valami végre, nagy nehezen ( főleg az én ellenállásom , berögződéseim , tanult dolgaim, elképzeléseim miatt) letisztulni látszik bennem, akkor felcsillan a remény hogy nem vagyok teljesen reménytelen eset :-)
#4 szerk 2016-11-25 15:52
Neked igazad van, "a Sándor" meg túlfeszíti a dolgokat. Legalábbis Pál apostol szerint biztosan...
#3 Edit 2016-11-25 12:40
Akkor ideje lennem elmenni egy Szent lélek napra, biztos okosabb lennék. :-) . Az Atyához kezdek " hozzáedződni" a Fiút kezdem megismerni, elfogadni, de a Szent lelket nem tudom igazán " felfogni" . Igencsak kevés az ismeretem e téren. Kétszer voltam hit gyülis " összejövetel" vagy mise, dicsőítés nem tudom mi a helyes jelző, szóval ott azt mondta a Sándor, hogy aki hisz Jézusban az betöltekezik Szentlélekkel és veszi a lélek ajándékait. Aki nem beszél nyelveken, nem űz ördögöket, nem gyógyul még v nem gyógyít az nem is hisz Jézusban. Persze Krisztus szolgálóinak látható jelei vsnnak, Jézus viszont azt tanítja hogy a hit önmagában nem elég, ezért számomra kedvesebb hely a szeretet földje, mint a hit gyülekezete :-) Figyelem tehát a Szent lélekről való tanításokat, hogy megértsem, elfogadjam, befogadjam, egyenlőre azt tudom magamnak elmondani h az nagyon kevés h valaki azt mondja bennem van a Szent lélek, még ha kontinenseket is költöztet el hitével , akaratával, nem fogok tőle hanyat esni, de bármikor meghajlok az előtt aki szeretetből cselekszik aprónak tűnő dolgokat.
#2 szerk 2016-11-25 10:46
Jó kérdés! Erről szól a Szentlélek-nap. .. :-) Röviden talán: személyes pünkösd, annak minden kegyelmével (lehetőségként legalábbis).
#1 Edit 2016-11-25 06:02
Mit jelent a Szentlélekkel való betöltekezés?

You have no rights to post comments