Rövid tanúságtétel kisgyermek testi, lelki gyógyulásáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. április 10. vasárnap

Kedves Testvérek!

rus gyógyulával kapcsolatban két tanúságtételem is van. A történet röviden: Nórus a 3. gyermekünk, és született egy kishúga még, de a várandósság utolsó 2,5 hónapját kórházban töltöttem, és ez az elszakadás nagyon megviselte, ennek következtében a lelki sebek fizikai tüneteket is hoztak, de Isten segítsével meggyógyult.

Az elsősz, hogy minden reggel fáradtan, kedvtelenül, fá pocakkal ébredt, nem is reggelizett, pedig nálunk az mindig van... Egyik reggel elhatároztam, hogy elimádkozzuk az" ima védelemért  zus drága Szent Vére által" imát - attól a naptól ez a probléma teljesen megszűnt. Azóta is kitartóan imádkozzuk... Nagyon hatásos, ajánlom mindenkinek!  

A másik betegsége, egy nagyon viszketős bőrbetegség is eltűben van, nagyon ritkán jön elő és sokkal kevésbé, amióta a törökbálinti Szeretetláng kápolnába kértem erre a szándékra imát és misét József atyától. Addig szinte mindennapos volt a probléma, mostanra mondhatni meggyógyult.

Szívesen járnak a gyerekek is a misére, és József atya is mindig kedveskedik nekik valamivel. 

Dicsőg Istennek!

Szeretettel: Anna

 

Hozzászólások   

-1 #1 Keresztelő 2016-04-11 07:24
Köszönöm.
Sajnos néha elkalandozik a figyelmem a fontos dolgokról. Köszönöm a figyelmeztetést.
Legyen áldott az Úr Neve!

You have no rights to post comments